Bringára pattanunk, hogy felfedezzük Palócföld egy kevésbé ismert szegletét és annak nem akármilyen látványosságait.
A Mikszáth Kálmán által a Palócföldre használt kifejezés nem is lehetne találóbb, mint ezen a túrán, ahol, valljunk színt, nem sok egyenes szakaszt találni, legyen szó akár kanyarról, akár emelkedőről. Először Hrušov hegyi tanyái között kanyargunk, majd a vulkáni hegyek szorításában még szabadon meanderező Litavát követjük hosszan. A már-már valószínűtlen Tesárska-szurdok mélyén összezárulnak a sziklafalak a fejünk felett, Csábrág sziklafokon álló romantikus várromjához pedig furcsa módon végig lefelé kell gurulni.
A Hrušov (Magasmajtény) fölötti Prašný 513 méter magas csúcsán álló kilátóból körbetekintve pont egy olyan táj bontakozik ki szemünk előtt, amelyet minden gyermek előszeretettel rajzol le. Üde, zöld rétek, köztük szabálytalan méretű, festői erdőfoltok, a fák között patak kanyarog a völgy alján, alattunk egy tanyaépület piros fedele világít, amott egy szántó barnasága tűnik szembe, a tarka képet öreg, göcsörtös gyümölcsfák fehérjei pöttyözik.
A dombok között tó vize csillog, valahol zúg egy traktor, kolomp hangja száll fel, pacsirta dalol, s bizony nem lepődünk meg, amikor az alkonyi órán közvetlenül alattunk egy őzike lép ki a bokrok közül.
Az Ipoly völgye felett látványosan kiemelkedő Korponai-fennsík (Krupinksá planina) első magaslatain, Magasmajtény körül valóban magával ragadó a hegyvidéki idill, tényleg festői és tényleg különleges a táj rendezettsége, mintha valamilyen furcsa szigeten lennénk. Nem is beszélve arról, hogy milyen pompás körpanoráma nyílik innen: kibontakozik a Börzsöny, a Cserhát, a Mátra, a Karancs, északon a közeli Selmeci-hegység (Štiavnické vrchy) uralja a tájat annak jellegzetes csúcsával, a Szitnyával (Sitno), de tiszta időben feltűnik a Nagy-Fátra (Veľká Fatra) és a Magas-Tátra is (Vysoké Tatry).
A szomszédos Strán 520 méter magas csúcsán álló, egy kolerajárvány után, 1773-ban épült kápolnától az is látszik, hogy az Ipoly völgyéből mennyire meredeken emelkedik ki a harmadidőszaki vulkánosság anyagaiból felépült, néprajzi mezsgyét és nyelvhatárt is kijelölő Korponai-fennsík, s mennyire mélyen van alattunk maga a falu, a néprajzi fesztiváljáról (Honti Parádé) országszerte ismert Magasmajtény is. Itt fent, a fennsíkon az ún. lazokban, elszórt tanyaépületekben zajlik az élet jórészt ma is, alpesi hangulatot varázsolva a tájba.
A lazok életét a település körül kanyargó tanösvény mutatja be, a településnek országos ismertséget adó folklórfesztivál során pedig a színpadi programok mellett a hagyományos mezőgazdasági munkákba és tájhasználatba is betekintést nyerhet a látogató.
Szóval, van miért felkeresni ezt a csodálatos települést és még csodálatosabb, girbegurba környékét. Bizony, nem könnyű elhagyni a szállásadónk dombján található gyógynövényes kertet és az apiterápiás házikót sem, ahol a ház aljában lakó méhek döngicsélésére, valamint a kaptár melegét és illatát élvezve relaxálhatunk. Mi mégis bringára pattanunk, hogy felfedezzük Palócföld e kevésbé ismert szegletét és annak nem akármilyen látványosságait.
Egy még szabadon meanderező folyó: a Litava
A lazok vidékét egyébként egy kényelmes kerékpáros körtúrán is felfedezhetjük – mi is ezen indulunk meg észak felé, meg-megállva, gyönyörködve a mozaikos táj részleteiben. A 75-ös főutat lényegében keresztezzük a kerékpározásra kijelölt alacsony forgalmú aszfaltúton, s a főúttól egy erdészeti utat követve, széles hegyháton gurulunk le a fennsíkról Csábrág vára (Čabraď) felé. A pompás vár becserkészését a túra végére tartogatjuk, így a Červená hlina (437) alatti elágazásban balra térve leereszkedünk a Litava folyó mellé.
Az ereszkedés igazából egy erdészeti aszfaltúton való vad száguldás, miközben a mellettünk, az andezitsziklák között bukdácsoló patak erősen a közeli Börzsöny hangulatára emlékeztet.
A térkép böngészése közben geográfusként egyből feltűntek a Litava folyó szép kanyarulatai, az általa kialakított folyóvölgy, amelyet hosszan, mintegy 8,5 kilométeren keresztül követ a kerékpáros piktogram. Nem csalatkozom a helyszínen sem: ritka értékes és változatos táj bontakozik ki a szemünk előtt. A nagyon jó ökológiai állapotban lévő, folyó méretű Litava szabadon kanyarog a vulkáni hegyek között, útját gyönyörű égererdő és nedves rétek kísérik, a hűvösebb, északnyugati hegyoldalakban mohos szikláknak, kőgörgetegeknek ad árnyat a mészkerülő bükkös, a délkeleti oldalakban pannon cseres-tölgyesek, molyhos tölgyesek és gyertyános-tölgyesek zúgnak a szélben, fentebb pedig a vulkáni múltat hirdető sziklaalakzatok között nyílt sziklagyepekre látunk rá.
Annyira magával ragad a hely szelleme, hogy le is ereszkedünk gyalogosan egy romos malomépülethez, hogy megcsodáljuk a szabadon nyargalászó vizet, és elmélázzunk azon, milyen is lehetett itt az élet, amikor – a térkép tanúsága szerint – még számos malom működött a Litava és a szomszédos vízfolyások mentén.
Egy különleges szurdok, még különlegesebb üregekkel
A festői völgyből a 75-ös országútra visszatérve a közeli Palástra (Plášťovce) kerekezünk, ahonnan alsórendű utakon haladva térhetünk vissza Magasmajtényba. Minket azonban annyira vonz a világhálóról ismert Tesárska roklina (szurdok) vélt vadregényessége, hogy megtesszük a hatalmas kitérőt, s így Csábrág várát is a visszafelé való úton tervezzük becserkészni. Eltekerünk hát az eredetileg barokk, majd klasszicista stílusban átalakított Palásthy-kastély mellett, majd a szomszédos Rokoncáról (Rykynčice) kemény emelkedővel kapaszkodunk ki a Krupinica völgyéből, hogy a hegyen át érkezzünk meg Teszérre (Hontianske Tesáre).
E település túlsó határában van a különleges, leginkább a Nemti feletti Morgó-gödörre emlékeztető, aprócska szurdok.
Az 1999 óta védett szurdokot az Északnyugati-Kárpátok külső vulkáni övének óriása, a mintegy 20 kilométeres átmérőjű kalderával rendelkező Selmeci-rétegvulkán által kiszórt törmelékbe, vulkáni konglomerátumba vájta be egy aprócska vízfolyás. A mindössze 200 méter hosszú szurdok hihetetlenül látványosan szűkül össze egyre inkább a fejünk felett, a végén pedig egy apró forrás csörgedezik a félhomályban. Előre szólok: a hely erősen meditatív hangulatú, nem lesz könnyű felállni, ha egyszer leültünk a szurdok végében.
Az erdő szélén található padoktól induló apró ösvényen azonban még különlegesebb felfedezést tehetünk. Mintegy 20 méter magasan ugyanis hatalmas lyuk tátong a sziklafalban. A szintkülönbséget egy vaslánc és a sziklába vájt lépcsők segítségével küzdhetjük le, s odafent igazi meglepetésben lesz részünk. Szemmel láthatóan egy mesterséges üregről van szó ugyanis, az előcsarnokból nyolc fülkét vájtak gondos kezek a sziklába. Az üregeket állítólag a török elől menekülő falusiak készítették és használták, ide rejtették el terményeiket, s minden bizonnyal ők maguk is itt bujdostak néha.
Egy sziklafokon álló vár, ahova minden irányból lejtő vezet
Visszatérve Rokoncára, a gyönyörű nevű Méznevelő (Medovarce) településre karikázunk, ahonnan kerékpárral járható erdei utakon keresztül vezet minket át a navigáció az apró Selcére, ahonnan ismét aszfalton gurulunk be Csábrágvarbókba (Cabradský Vrbovok).
Egy frissítő után célba vesszük a táblával is jelzett várat, de hiába nyújtogatjuk a nyakunkat a bringáról, sehol nem látunk várra emlékeztető sziluettet, vagy várnak helyet adó magaslatokat. Sőt, a parkolót elérve tekintélyes lejtőbe vált az út, többször meg is állunk, hogy biztos jó felé járunk-e. De a térkép szerint jó helyen vagyunk, s az autójuk felé szuszogó turisták is ebben erősítenek meg, csak a fejemben nem érnek össze az interneten látott képek: tekintélyes romok egy hatalmas sziklatűn.
Aztán egyszerre csak különleges kép bontakozik ki a szemem előtt: a Litava majdnem önmagához visszakanyarodva rajzol körbe egy valóban impozáns sziklataréjt, miközben a környező, magasabb hegyek lényegében teljesen körbeölelik a sziklataréjt és rajta a várat.
Persze egyből adódik a kérdés, hogy kit és mit védett ez a hihetetlenül eldugott vár, de laikus kérdésemre gyorsan választ kapok. Az erődítést feltehetőleg Károly Róbert építtette a közép-szlovákiai bányavárosokba vezető útvonal védelmére, szövevényes története pedig, ahogy az lenni szokott, felvillantja a felvidéki nemesi családok jelentős részét, na meg persze az errefelé is viharos történelmet. A Rákóczi-szabadságharc után mindenesetre a vár katonai szerepe megszűnt, és a vadregényes erdei lakot a Koháry család használta egészen a 19. századig, amikor is máshova tették át székhelyüket. A történészek szerint tulajdonosa 1812-ben gyújttatta fel a várat, amely azóta üresen áll.
A hatalmas bástyák által övezett belsővárra települt palota impozáns romjait látva könnyen megindul az ember képzelete, a folyóparton pedig az egykori Csábrágváralja település romjai teszik még romantikusabbá az összképet. Olyan, mintha egy kalandfilm forgatási helyszínéül épült volna ez az egész. Pedig nyilván nem, ez itt a természet szeszélyes valósága, ahogy azt a vártól a már ismert elágazás (Červená hlina) felé való emelkedőn a fáradt combom is jelzi. Egy dolog bizonyos: tanyák között bóklászó, zabolázatlan folyók mentén kanyargó, szurdokba pislantó, várfokra felhágó, girbegurba túránkra tényleg ül Mikszáth Kálmán jelzője: egy meglehetősen görbe országban túráztunk.
A túra adatai:
- 81,6 km
- Szintkülönbség: 1143 m
A túra nem végig aszfalton halad, ezért legalább túrakerékpár szükséges a bejárásához, de legjobban egy hegyikerékpárral járunk. A túra nagyrészt kerékpározásra kijelölt utakon halad, ahol nem, ott pedig széles, közlekedésre használható erdei utakon. A nyomvonal itt érhető el.
