Hírek

Gyönyörű bükkerdő és a Tiszát elárasztó szemét 2021 legjobb természetfilmjein

Soha nem voltak még olyan fontosak a természetfilmek, mint napjainkban. Segítségükkel láthatjuk azokat a csodákat, amelyek még megmaradtak a természetből. De a gyönyörű képsorok mellett szembesítenek saját gyarlóságunkkal, és örülhetünk, ha elfog a szégyenérzet, mert akkor talán még nem késő. Íme, 2021 legjobb természetfilmjei, és beszélgetés a győztes alkotókkal.

Fotó:
Ljasuk Dimitry (kiemelt kép)
2021. szeptember 15.

Soha nem voltak még olyan fontosak a természetfilmek, mint napjainkban. Segítségükkel láthatjuk azokat a csodákat, amelyek még megmaradtak a természetből. De a gyönyörű képsorok mellett szembesítenek saját gyarlóságunkkal, és örülhetünk, ha elfog a szégyenérzet, mert akkor talán még nem késő. Íme, 2021 legjobb természetfilmjei, és beszélgetés a győztes alkotókkal.

Idén hetedik alkalommal rendezték meg szeptember 10-12. között a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivált Gödöllőn, valamint átadták a 2021 legjobb hazai és nemzetközi természetfilmjeinek járó díjakat. Közel 2000 filmet neveztek a világ 98 országából. Nagy öröm számunkra, hogy több olyan alkotót is a nyertesek között tudhatunk, akiknek pályafutását a Turista Magazin is régóta követi, sőt, díjazott filmjeiket korábban nálunk is láthattátok. A fesztivál néhány győztes alkotójával beszélgettünk is, az interjúkat ebben a cikkben olvashatjátok.

Jó volt látni, hogy a pandémia miatt a tavalyi limitált létszámú fesztivál után idén a korlátozásmentes eseményre milyen sokan jöttek el. A filmek megnézése mellett a kapcsolódó programokon és a kiállítók sátránál rengetegen érdeklődtek, izgatott gyerekek sorakoztak a sok érdekes játéknál és ismeretterjesztő feladatoknál, amelyeket a nemzeti parkok és a környezetvédelmi szervezetek standjain kínáltak. Jó érzés volt figyelni azt a sok csillogó szempárt, amelyek a természet iránti kíváncsiság miatt nyíltak most nagyra.

Az alábbi képre kattintva galéria nyílik, amelyben a fesztiválról és az átadóról láthattok képeket:

De természetesen a filmeké volt a főszerep ezen a hétvégén, és az alkotókat ünnepeltük, akiknek óriási szerepe van napjainkban abban, hogy megismertessék az emberekkel a még megmaradt természeti értékeket, és felhívják a figyelmet a súlyos és sokszor megoldhatatlan problémákra. Nem véletlen, hogy a fesztivál nevébe egy éve bekerült a környezetvédelem szó, mert az utóbbi években már szinte az összes alkotásba – legyen az egész estés, rövid vagy animációs film –, ha csupán egy villanásra is, de megjelennek képsorok, gondolatok természetes környezetünk aggasztó helyzetéről, a fajok és élőhelyek rohamos pusztulásáról. Kikerülhetetlen a téma, de természetesen rengeteg lélegzetelállítóan szép képsort is láthatott az, aki a három nap alatt játszott 100 film valamelyikét megnézte, és persze vicces jelenetekből sem volt hiány a filmvásznon.

Mindent vitt a Tisza szemete

A fesztiválnak egy Nemzetközi és egy Kárpát-medencei Filmszemléje is van, amelyeken külön-külön is megválasztják a legjobb természet- és dokumentumfilmeket, de van egy közös szakmai fődíj, amelyet a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány alapított. Idén 4 külföldi és 3 magyar alkotást választott ki a szakmai zsűri esélyesnek, végül a győztes film Ljasuk Dimitry A Tisza nevében című alkotása lett. Ez a film megnyerte az M5 csatorna különdíját is.

Dimitry a Tiszát sújtó szeméthelyzetnek járt utána filmjében, egészen a folyó forrásától a Fekete-tengerig forgatott a problémáról, és mindezt a maga emberközeli stílusában igyekezett átadni. Így a szomorú téma mellett megismerhetjük Kárpátalja szépségeit is, az ott élő embereket és nézőpontjaikat, emellett lehetséges megoldásokra is mutat példákat a rendező. A filmet 2021. márciusi bemutatása óta már közel másfél millióan látták, a premierről pedig mi is beszámoltunk egy interjú keretében, amit ide kattintva olvashattok.

A szombati díjátadó és ünneplés másnapján csíptem el Dimitry-t egy beszélgetésre, aki elmondta, hogy még éjjel újranézte filmjét, ugyanis sokáig babonából nem tette. Felidézte a forgatás pillanatait és szereplőit, elgondolkozott, mi történhetett velük azóta, és átgondolta, milyen hatása lett a filmnek, mert hogy lett. Nem is csekély.

Pálvölgyi Krisztina / TM: Milyen érzés volt visszanézni a filmet így, hogy megnyerted ezt a díjat?

Ljasuk Dimitry: Szakmailag sok hiba tűnt fel, de persze nincs olyan, hogy tökéletes, még ha mindig erre is törekszem, amikor filmet készítek. És eszembe jutott pár dolog, hogy még mit raktam volna bele. Más szempontból meg úgy érzem, hogy sikerült egy olyan filmet készítenem, aminek hatása lett. Kihegyeztem az érzelmekre és sok olyan lírai elemet alkalmaztam, amely a természet- vagy dokumentumfilmekben nem megszokott, de az én munkásságomban meg az. Ez különbözteti meg a filmjeimet más alkotók filmjeitől, és nem akartam változtatni a stílusomon. Ez vagyok én.

PK: Rengeteg környezetvédelmi és kifejezetten szeméttel kapcsolatos film készül, de ilyen nagy nézettséget keveseknek sikerül elérni, és a te filmed valamiért megszólította az embereket Magyarországon és a Kárpát-medence többi országában is. Sőt, ha jól tudom, magasabb, döntéshozói szinteket is elért. Szerinted minek köszönhető, hogy olyan sokan nézték meg a filmed?

LD: A szláv népek nagyon érzelmesek, így jobban lehet hatni rájuk. Itthon egyébként is felkapott volt a téma, hiszen a PET Kupa már 9 éve foglalkozik vele. Azt hiszem, a filmem sikere a téma megközelítésében rejlik, a film nagy nézettsége talán ennek is köszönhető. És mivel félig ukrán, félig magyar vagyok, tehát érintett a témában, ezért valószínűleg tőlem könnyebben fogadták el ezt a témát Ukrajnában is.

Az átadó után Dimitry kitett egy posztot a közösségi oldalára, amelyben 12 pontban foglalta össze a film hatásait. Többek közt Kárpátalján számos szemétszedést szerveztek azóta is, állami szervek a Borzsa és Latorca mellékfolyókon több mint 40 szeméttorlaszt számoltak fel, a két főszereplő adománygyűjtésén közel 15000 dollár gyűlt össze, a németországi Coburg városa 220 nagyméretű szelektív kukát ajánlott fel, és azóta több hulladékkezelő cég is. A filmet kárpátaljai és magyarországi iskolák pedagógusai beépítették a tananyagba, a kárpátaljai lakosság érezhetően több háztartási hulladékot juttat el a szelektív hulladékgyűjtő udvarokba, az ukrán hatóságok pedig kis szelektív udvarok támogatására forrásokat különítettek el. De ami talán a legfontosabb, hogy a döntéshozókig is eljutott a film, és hatására terveket fogalmaztak meg.

PK: Vajon ezek mennyire csak politikai „kirakattörekvések”?

LD: A probléma óriási, de egyre népszerűbb Ukrajnában a környezetvédelem. Több időt szentel az ottani média a témának és az embereket is egyre jobban érdekli. A felháborodás pedig nő, mert már szinte a szemétben élnek egyes területeken. Megdöbbentő, de Kárpátalja a legkevésbé szennyezett régió Ukrajnában. Kijevből is egyre nagyobb a nyomás, mert kezd egyre kellemetlenebb lenni a probléma, és érzik, hogy ezzel tényleg kezdeni kell valamit.

PK: Mennyire köszönhető csak a filmednek az, hogy most jobban foglalkoznak a szeméthelyzettel Ukrajnában, vagy ez inkább egy összetett hatás? Egyéb szervezetek, például a PET Kupa is sok éve dolgozik a problémán, és ott vannak a Kárpátaljai önkéntesek, mint a filmedben szereplő Viktor és Béla, akik szintén elképesztő energiát tesznek bele az ügy megoldásába, de nyilván ezen felül is még sok törekvés van.

LD: Azt gondolom, ez egy összetett hatás, sok szervezet és sok ember sok éves munkájának eredménye, amihez most a filmem is hozzáadott valamit. Ami biztos, hogy a június 16-án megrendezett „Határokon átnyúló összefogással a tiszta Tiszáért” című magyar-ukrán konferencia nem lett volna, ha nincs a film. A konferenciát Bocskor Andrea EU-s képviselő asszony kezdeményezte a film apropójából és több mint százan vettek részt rajta négy országból.

PK: 3 éve kezdtél filmeket készíteni, és aki követi a munkásságod, látja, mekkora a fejlődés, a változás. Nagy dolog ennyi idő után egy ilyen fődíjat nyerni. Hogyan éled ezt meg?

LD: Nagyon motiváló egy ilyen díjat kapni. Sokan mondták, hogy gyorsan haladok a filmes utamon és ezek a díjak mindig mérföldkövek, visszaigazolások. Én komolyan gondolom azt, amit a Jóreménység-szigeten készült utolsó bejelentkezésemben is mondok, amikor a kedvenc filmemet, a Cinema Paradisót idézem fel. Hiszek abban, hogy a filmek képesek befolyásolni az emberek gondolatait és cselekedeteit, és mindig is olyan filmet szerettem volna csinálni, ami ezzel a képességgel bír, és utána tényleg történik valami. Bízom benne, hogy „A Tisza nevében” film megnézése után talán másképp vásárolnak majd az emberek, másképp döntenek a politikusok, jobban az ügy mellé állnak majd, és elgondolkodnak azon, min kéne változtatni.

PK: Aki még nem látta a filmet, miért nézze meg?

LD: Sok elrettentő képsor érkezik az óceánról, Ázsiából vagy messzi helyekről, de ezek olyan távol vannak tőlünk, hogy az itt élők nem tudnak azonosulni vele. Viszont ha megmutatom nekik, hogy mi van itt a Tiszával, a szőke folyóval, hogy mit csinálunk vele mindannyian, talán felfogják, hogy a szemét és a probléma itt van a kertünkben, a saját portánkon. Meg persze ez igazából egy „szép film” is, tele érzelmekkel és emberi történetekkel, amely felnőtteknek és gyerekeknek is ugyanúgy szól.

A Tisza nevében filmet ide kattintva nézhetitek meg.

Ljasuk Dimitry korábbi díjai
  • 2020. Nemzetközi Filmszemle – Dokumentumfilm / etűdfilmek kategória 3. helyezett: Ez a te műved, ember!
  • 2020. Kárpát-medencei Filmszemle – Természetfilmek / rövidfilmek kategória 3. helyezett: Vadlovak - így készül a hortobágyi mese
  • 2019. Fekete István díj: Daruinvázió a gyönyörű Hortobágyon

A bükkerdők páratlan élővilága

A fesztivál másik kiemeltje Takács Rita Amiről a fák suttognak című filmje lett, amely megnyerte a Kárpát-medencei Filmszemle zsűrijének fődíját, az Európa Kék Szalagját. Ritának ez az első hosszú természetfilmje, amelyet a gondolattól a megszületésig végigkísért. A másfél évig készült filmet nézni olyan, mintha egy mesevilágba csöppennénk, a gyönyörű képsorok mellett pedig Für Anikó hasznos információkkal teli narrációja segít megismerni a bükkerdők érintetlen világát.

PK: Miért ezt a témát választottad? Miért szeretted volna ilyen alaposan és átfogóan bemutatni egy erdő ökoszisztémáját?

Takács Rita: Fokozatosan nyílt ki a szemem az erdőre, és ezzel párhuzamosan lassanként született meg a film terve is. Ebben szerepet játszottak kirándulások, új ismeretségek, beszélgetések, egy korábbi rövidfilm élménye, ami az örökerdő-gazdálkodásról szólt, valamint olvasmányélmények egyaránt.

PK: Kifejezetten bükkerdőt dolgozol fel. Ennek van valami oka?

TR: Egyrészt Molnár Attila Dávid „A nagy fafilm” című filmjében nagyon szépen feldolgozta már egy tölgyfa életét. Másrészt az első nagy felismerésem azzal kapcsolatban, hogy milyen egy természetes erdő, egy bükkös erdőrezervátumban való túrához kapcsolódik. A bükkösöknek van egy jellegzetes atmoszférája. Ez a zártabb erdőtípus valamiféle mélységet, vadságot, titokzatosságot, tiszteletet sugároz, van egy szentély jellege, amely úgy gondoltam, mást is magával ragadna. A bükk ezen kívül a hűvösebb időjárást kedveli, és a klímaváltozás miatt szakemberek között vita tárgyát képezi, hogy vajon megmarad-e ez a fafaj hazánkban. Ezek a tényezők mind arra motiváltak, hogy bükkös rezervátumot válasszunk a film helyszínének.

PK: Minden jelenet a Bükk-hegységben készült?

TR: A filmnek volt egy kiemelt helyszíne, de összesen három erdőrezervátumban és egy fokozottan védett területen készültek a felvételek, melyek a Bükki Nemzeti Parkhoz és a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartoznak.

PK: Vannak olyan részek a filmben, amikor nincs narráció, pedig az ilyeneknél klasszikusan szokott lenni a természetfilmekben. Miért alkalmaztad ezt az eszközt?

TR: Azokat a természetfilmeket kedvelem, amik nincsenek túlbeszélve. Ahol a képek magukban is mesélni tudnak. Ahol a nézőnek van lehetősége jelen lenni, belehelyezkedni a történetbe, átélni a helyszín atmoszféráját és nincs neki mindig megmondva, hogy most mit kell látnia. Kezdetben még az is megfordult a fejemben, hogy narráció nélküli filmet készítsünk. Aztán hamar rájöttem, hogy ez azért erőteljesen túlmutat a korlátainkon és az én felkészültségemen, tapasztalatomon is.

PK: Volt olyan jelenet, amit nagyon nehéz volt felvenni? És ha igen, mi okozta a nehézséget?

TR: A nehézségeket elsősorban a természetfilmezésben állandóan jelen lévő véletlenek, a tervezhetetlenség játszották. Tisza Balázs vezető operatőrnek már éveken átívelő természetfilmes tapasztalata van, de amikor a borz – amiről tudjuk, hogy abban az egy percben, amíg a látómezőnkbe kerül, körülbelül hány órakor és hol fog elhaladni –, aznap mégis kicsit feljebb megy el, és túl sötét van, vagy csődöt mond a technika, akkor a borzról egy idő után fájó szívvel, de le kell mondanunk. A timelapse felvételek elkészítése is egy hosszas tanulási folyamat eredménye, rengeteg kudarccal és várakozással. A folyamatos kudarcélményt a természetfilmesnek meg kell tanulnia elfogadni, s ebben segítenek azok a (jóval ritkább) pillanatok, amikor meg lehet örökíteni a csodát, talán még nagyobbat annál, mint amit elképzeltünk.

PK: Mi az, amiért szerinted fontos lenne, hogy minél több ember lássa ezt a filmet?

TR: Az erdei nagyvadak életéről, madarakról, az erdő ismertebb, látható, könnyebben hozzáférhető világáról már sok film készült. Én az erdőt, mint életközösséget szerettem volna megmutatni, mert úgy éreztem, ez a szegmens még nem lett eléggé kihangsúlyozva. Azt szerettem volna érzékeltetni, hogy az erdő nem csupán fák halmaza, hanem egy, a közösség tagjaira épülő társadalom. Elképzelhetjük úgy, mint egy ezerlábút, aminek minden lába egy-egy élőlény, vagy élőlénycsoport, s minden lábnak megvan a maga helye, szerepe. Mindannyian kellenek ahhoz, „hogy az ezerlábú kiállja a megpróbáltatásokat, hogy ne boruljon fel”, vagyis ahhoz, hogy az erdő egészséges és stabil maradjon.

Takács Rita gyönyörű filmjéhez jelenleg nem tudunk linket adni, ugyanis több külföldi fesztivál versenyprogramjába is bekerült, és az egyik szabályzata szerint viszont olyan filmet nem vetíthetnek le a közönségnek, amely online elérhető. De amint lehetőség lesz rá, a film újra felkerül a Filmdzsungel Stúdió YouTube-csatornájára, ott keressétek majd.

A Nemzetközi Filmszemlén a Természetfilmek kategória első helyezettje a Vadon élő pandák című film lett, amely a világ legnagyobb természetfilm-gyártó stúdiójából, az osztrák Terra Mater stúdióból került ki. Ahhoz viszont, hogy egy ilyen témát az eredeti élőhelyen tudjanak forgatni, szükség volt egy olyan emberre, akinek hozzáférése van Kína olyan részeire, amelyek a nyugati stábok számára általában elérhetetlenek. Ez pedig Jacky Poon lett, aki a világ egyik vezető vadvilági operatőre. A filmet négy évig forgatták, és megpróbáltak utánajárni, hogyan viselkednek, szaporodnak és nevelik a kölykeiket a vadonban az óriáspandák. Ugyanis a pandák fogságban valamiért nem szaporodnak. A filmben többek közt azt is láthatjuk, hogy a vadonban élő óriáspandák cukiságfaktora a fogságban élő egyedekét meg sem közelíti, mert elég harciasak is tudnak lenni.

A Nemzetközi Filmszemle további első helyezettjei
  • Természetfilmek rövidfilm kategória: A Gondviselők – Tom Hanner
  • Dokumentumfilmek, televíziós produkció és független film kategória: Corona - A Pandémia és a Tobzoskák – Will Foster-Grundy, Aaron Gekoski, Roland Mittermüller, Abdullatif Nurdin-Hussein
  • Dokumentumfilmek rövidfilm kategória: Összegabalyodva Costa Ricában (Entangled in Costa Rica) – Innoceana / The Vegan Pirates (Laura Vanopdenbosch)
  • Dokumentumfilmek etűd film kategória: A szegénység földjén – Vijay S. Jodha
  • Animációs filmek kategória: A kevesebb feltalálása – Noah Erni

„Az a célom, hogy szégyenérzetet keltsek az emberekben”

A Kárpát-medencei filmszemlén a természetfilmek kategóriát Szendőfi Balázs nyerte RSD – A marasztalt folyó című filmjével, amelynek premierjét két részben nézhették meg a Turista Magazin olvasói is még tavasszal.

PK: Az RSD-filmedről már beszélgettünk veled egy korábbi interjúban, úgyhogy most egy kicsit általánosabban kérdeznélek a természetfilmezésről. Azt is tudjuk, hogy zenész és zeneszerző is vagy, madarászként kezdted, majd halkutató lettél, és ez utóbbi mellékhatásaként kezdtél természetfilmeket készíteni, hisz a halakat víz alá helyezett akciókamerákkal figyelted meg. Úgy tűnik, mára a filmezésé lett a főszerep az életedben. Miért szeretsz természetfilmeket készíteni?

Szendőfi Balázs: Zeneszerzőként egy mű megkomponálása és megszerkesztése már fiatal felnőtt korom óta foglalkoztatott, filmkészítéssel pedig ugyanezt az ingerületrendszert kapom meg, és még talán jobban ki is elégít, írhatok irodalmi igényű szöveget, komponálhatok zenét és képi jeleneteket is. A film egy összművészeti alkotás, amely több érzékszervre hat, így az emberek is jobban értik, könnyebb eljuttatni hozzájuk egy-egy témát, ami rám is motiválóan hat. Egy jó természetfilmet bárki bármikor szívesen megnéz, akkor is, ha nem végig pozitív, vagy vicces, vagy lélegzetelállítóan gyönyörű, hanem problémákról szól.

PK: Természetfilmek esetén nem lehet elmenni a manipuláció, a kisebb-nagyobb csalások mellett, amely olykor indokolt eszköz lehet egy faj vagy jelenség bemutatásakor. Sokszor azonban súlyos etikai problémákat vetnek fel, ennek egyik legszomorúbb példája az általad is sokszor emlegetett 1974-es Sivatagi Show, benne a híres részeges jelenettel, ahol az állatok nem az erjedt gyümölcstől tántorogtak. Neked mi fér bele?

SzB: Kizárólag reprodukciós céllal fér bele. Igazából már a beetetést is művinek tartom, a halaknál, víz alatti élőlényeknél kifejezetten tartózkodom ettől, mert nem a természetes viselkedésüket mutatja. Az RSD-filmben például látható egy jelenet, amikor egy hattyú lenyúl a hosszú nyakával a víz alá, de őt se etettem be kukoricával, hanem pont ott volt a kamera egy jégmadaras jelenet miatt. De volt olyan a Tisza-tavi filmemnél, hogy kiraktam egy már elpusztult halat egy megfelelő környezetű helyre, mert azt szerettem volna bemutatni, hogy a vidra által kint hagyott halat a természet többi teremtménye hasznosítja, például télen, amikor nem jutnak megfelelő mennyiségű fehérjéhez. A közvélekedésben ugyanis a vidrát pazarlónak tartják, mert nem mindig eszi meg teljesen a halat, amit kifogott.

PK: Mi a célod a természetfilmekkel?

SzB: Ez folyamatosan alakul. Az első filmemmel (Budapest halai) az volt a célom, hogy megmutassam az embereknek azt, amiről senki sem tud, hogy a főváros élővizeiben mennyi hal él. Most már inkább az a célom, hogy szégyenérzetet keltsek az emberekben. Már az eddigi filmjeimben is, de a most készülő, a Körösökről szólóban még inkább látszik az emberi tevékenység negatív hatása. A Körösök esetén ki sem tudom kerülni, annyira szét vannak szabályozva a folyók, az Alföld keleti és délkeleti részét szántóföldek és agrársivatag uralja. Ha megnézi ezt a néző, akkor igenis szégyellje el magát, mert neki is része van benne, mint minden embernek.

PK: És ha őszintén elszégyellte magát valaki, tud valamit tenni?

SzB: Sajnos az egyes ember még ott se tart, hogy a valódi problémákat felismerje, nemhogy a megoldásokat. Jelenleg a „sztárproblémák” az erdőirtás, a klímaváltozás, a műanyagszemét, ezek már bekerültek a köztudatba. De kevés szó esik a talaj nem megfelelő felhasználásáról és elhasználásáról. Hatalmas és felesleges mezőgazdasági területekkel foglaljuk a helyet a természet elől. A folyószabályozásokkal pedig nem csak egy egyszeri kárt okoztunk, hanem folyamatos és egyre elmélyülő diszharmonikus ökológiai állapotot. Minél tovább tartjuk fent ezt a felborult rendszert, annál nehezebb lesz visszaállítani az eredeti állapotokat.

PK: Szerencsére mára már szakmai körökben is belátták, hogy hibás döntés volt a folyók ilyen szintű szabályozása, mert fokozottabb árvízveszélyt és még inkább kiszáradó földeket eredményezett. Hogyan lehetne a folyóknak ismét teret adni, ha a partok közben beépültek és zömmel gazdasági földek uralják az ártéri területeket? Vissza lehet csinálni azt, amit elrontottunk ezzel?

SzB: Demokráciában legfeljebb pár helyen, de nagyban nem. Ahol stratégiailag útba esik egy folyónak a megfelelő ártéri működéséhez egy település, onnan ki kellene telepíteni az embereket. És a vezetőt, aki egy ilyet elkezdene megvalósítani, azt a következő választáson nem választanák meg.

PK: Ezek után felmerül bennem, mit érünk el azzal, ha szégyenérzetet okozunk a nézőben? Nem az fog történni, hogy még inkább elfordul a témától? Egyáltalán fog bármit is csinálni az egyes ember?

SzB: Nem tud. De mielőtt meghal, legalább szégyellje el magát. Tudom, hogy ez keményen hangzik, és valahogy fel kéne oldani pozitívan, de nem lehet.

PK: Akkor ezek szerint teljesen felesleges természetről és környezetvédelemről forgatni? Például Dimitry most fődíjas filmje a tiszai szeméthelyzetről is az? Mert úgy tűnik, mégis van hatása, megmozgatta az embereket, és vezetői szinteken is lépéseket generált.

SzB: A szemétkérdés megoldása csak az embereken múlik, viszont amiről beszéltünk, az már nem. A szemetet összeszedni, és hogy ne legyen több, persze hatalmas feladat, de mégsem arról van szó, hogy fél Magyarországot telepítsük ki. Itt a természet ökológiai összeomlásának folyamata indult el, és ez a folyamat elszabadult. Ha ezt a problémát és annak megoldását most minden fölé helyeznénk, akkor is kérdés lenne, hogy meg tudnánk-e állítani. Márpedig nem fogjuk minden fölé helyezni, csak akkor, amikor már nagyon fáj, de akkor meg már késő lesz. Ugyanakkor a természet önregenerációs képességében én nagyon bízom, de az már nem minket, embereket fog szolgálni.

PK: De mégis, szerinted lenne megoldás?

SzB: Országos szinten úgy kellene kezelni a helyzetet, hogy a természetvédelmet azonnali hatállyal a vadgazdálkodás, halgazdálkodás, az erdőgazdálkodás, a mezőgazdaság és a vízügyi érdekek, valamint a nagyberuházások érdekei fölé kellene emelni, kormányzati szinten a legmagasabb prioritássá tenni. Ugyanakkor ezzel összhangban létre kellene hozni egy országos hatósági jogkörrel rendelkező természetvédelmi rendészeti szervezetet, amely azonnal beszüntetné azokat a visszaéléseket, amik természetpusztítást eredményeznek.

PK: Aki még nem látta a most díjnyertes filmed, miért nézze meg?

SzB: Azért, hogy tudjanak róla, mi van a lakóhelyüktől öt percre. Sok természetfilmet láthatnak arról, mi van Afrikában, az Antarktiszon, vagy Magyarország népszerű helyein, de a Ráckevei-Soroksári-Duna gazdag élővilágáról, amely ott van sok ember közvetlen lakóhelye mellett, nemigen tudnak. És az is nézze meg, akit az érdekel, hogyan tudná ha nem is megóvni, de kicsit elodázni azt, hogy ezek az élőhelyek eltűnjenek.

Szendőfi Balázs RSD – A marasztalt folyó című filmjének első részét ide kattintva, a második részét pedig ide kattintva nézhetitek meg.

A beszélgetés végén Ljasuk Dimitry is csatlakozott hozzánk, és felmerült a hatásvadászat, mint eszköz kérdése. Dimi stílusában benne van az, hogy játszik az érzelmekkel, tudatosan rak bele minden filmjébe valamilyen életigenlő jelenetet, így a mostani A Tisza nevében filmbe is.

Ezek után nem gondoltam, hogy Balázs filmjeiben lennének hatásvadász elemek, pedig ő is használja ezt az eszközt. Szerinte minden filmes alkalmazza, mert nem lehetne egy hosszú filmet úgy összerakni, hogy csak negatív dolgok legyenek benne, ugyanis a nézők megtelnek ezzel az ingerrel, és már hiába akarna valami fontos üzenetet eljuttatni hozzájuk a rendező, nem menne. Ezért váltakozva, tudatosan kell ezeket az ingereket adagolni.

SzB: Nagyon szerettem Dimitry filmjében, hogy először lesokkol, majd megmutatja, hogyan lehetne úgy élni, hogy élvezzük az életet, és hogyan lehet egyszerű dolgoknak örülni, majd ismét lesokkol. De ez az ő eszköztára, és mindenki azzal dolgozik, amiben profi. Én a természetet harmadik szereplőként kezelem, és egy megfigyelő állásból mutatom be. Bár a képeim törekednek arra, hogy a néző „ott legyen” az állatok körül, de csak mint megfigyelő, és végig tudja, hogy nincs ehhez köze, és addig jó. Nagyon tetszett például Takács Rita „Amiről a fák suttognak” filmjének egyik zárógondolata is:

Bár az erdőnek semmi szüksége nincsen az emberre, az embernek most nagyobb szüksége van az erdőre, mint a történelem során bármikor. Mert az ember – távolodjon el bármennyire is tőle – elszakíthatatlanul és végérvényesen a természet része marad.

Tehát nem akarja elhitetni azt az emberrel, hogy bármiféle olyan pozitív szerepe lehet, amely létfontosságú egy erdő számára. Egy létfontosságú dolgot tehet, hogy hagyja békén, és ahol meg tönkretette, ott próbálja visszaépíteni a természetes állapotokat.

Szendőfi Balázs korábbi díjai
  • 2016. Tematikai fődíj, legjobb ismeretterjesztő film kategória díj, MTA különdíj: Budapest halai
  • 2018. Európa Kék Szalagja, MOHOSZ különdíj: Hegyek-völgyek halai
  • 2020. Kárpát-medencei Filmszemle / Természetfilmek 2. hely, M5 különdíj: A szőke tó - A Tisza-tó hat évszaka

A fesztivál kapcsolódó programjaként minden évben megrendezik az Ember és természet Kárpát-medencei fotóversenyt, amelyre felső tagozatos és középiskolás diákok küldhetik be képeiket. Idén, ahogy tavaly is, Koncz-Bisztricz Tamás nyerte a pályázatot, akit szinte már be sem kell mutatni, hisz több éve folyamatosan remekel a hazai és külföldi fotópályázatokon. A pályázatra beérkezett legjobb fotókból készült kiállítást a Gödöllői Városi Könyvtárban lehet még megnézni szeptember folyamán, de aki nem tud elmenni, az online is megnézheti a fiatalok remek természetfotóit ide kattintva.

Az idei évben egy új díjat is létrehoztak a szervezők kifejezetten ifjú alkotók számára. A Fókusz Audiovizuális Tehetség Díj Gödöllő két kategóriában is díjaz egy-egy tehetséges fiatalt. Szabó Zoltán Bendegúz filmes alkotásaiért, míg Koncz-Bisztricz Tamás kimagasló fotós teljesítményéért kapta ezt az elismerést.

A fesztivál számos kiállítása közül mindenképp érdemes megemlíteni a Gödöllői Királyi Kastély előtti parkban látható Trash Art Magyarország alkotásait. Az izgalmas, szemétből készült szobrokat szeptember 20-ig nézhetjük meg. Fotókiállítások közül pedig ajánlom még az Év Természetfotósának, azaz Potyó Imrének kiállítását, amely bár nem a fesztivál programjaként került megrendezésre a Gödöllői Királyi Kastélyban, de mivel témájában nagyon is belepasszol, így a szervezők úgy gondolták, beveszik a programba. Imi egy izgalmas tárlatvezetést is tartott a szombati napon, de aki nem tudott ott lenni, az se csüggedjen, mert szeptember végéig még megnézheti a gyönyörű fotókat.

További díjazottak

A Kárpát-medencei Filmszemle további első helyezettjei:

  • Természetfilmek rövidfilm kategória: Méhnek lenni – Medve Ferenc
  • Dokumentumfilmek kategória: Sárköz requiem – Bali János

A fesztivál különdíjasai:

  • Rockenbauer-emlékdíj: Cséke Zsolt
  • Kárpát-medencei alkotói díj / EMMI különdíj: Pataklakók kalandjai – Tisza Balázs
  • Fekete István-díj (kiemelkedő fiatal alkotói különdíj) / MMA: Vadváltó – Farkas Péter
  • Széchenyi Zsigmond Emlékdíj / Takarékbank csoport: A bennünk élő Börzsöny – Végh Attila
  • Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) különdíja: Toraja - Életük a haláluk – Csapó András
  • Gödöllő Város különdíja: Misztérium (Titok az érdi vadonban) – Lázár Miklós
  • Az ASTODI 1 éves egyedi előfizetés felajánlója a Filmdzsungel Stúdió: 23.5°, A Föld ritmusa - 2. rész: Egyre lejjebb és lejjebb – Philgon Choi
Cikkajánló