Fotó

Hamarosan kiderül, melyek lettek 2020 legszebb természetfotói

A Prédikálószékről közvetítik hazánk egyik legnagyobb természetfotós pályázatának díjátadóját, amelyben Magyarország három természetfotós klasszisával, Máté Bencével, Daróczi Csabával és Potyó Imrével is találkozhattok majd.

Fotó:
Koncz-Bisztricz Tamás / Varázslatos Magyarország (kiemelt kép)
2021. március 28.

A Prédikálószékről közvetítik hazánk egyik legnagyobb természetfotós pályázatának díjátadóját, amelyben Magyarország három természetfotós klasszisával, Máté Bencével, Daróczi Csabával és Potyó Imrével is találkozhattok majd.

2020-ban 11. alkalommal rendezték meg a Varázslatos Magyarország természetfotó-pályázatát. A kilenc hónapon át tartó verseny minden évben izgalmas kihívás a hazai természetfotósoknak, a tavalyi évben pedig talán mindennél fontosabb lett az emberek és a természet kapcsolata, hiszen a pandémia miatt az emberek nagy részének nem is maradt más feltöltődési lehetősége, mint kimenni a természetbe. És ahogy az a korábbi természetfotós cikkeinkből is kiderült, a hazai fotósok se tettek másképp, sőt, akik eddig is saját környékükre jártak ki alkotni, a helyzetnek köszönhetően, még többet tudtak terepen lenni. Kíváncsian várjuk, hogy ez miként fog megmutatkozik az idén kihirdetésre kerülő hazai és nemzetközi pályázati anyagokban.

Ami biztos, hogy a Varázslatos Magyarország (VM) pályázatára tavaly az első hónapokban jóval több alkotás érkezett be, mint a korábbi években, végül 2020-ban 236 fotós 4947 alkotással nevezett, 4842 fotóval és 105 videóval. És most egy online díjátadó keretében arra is fény derül, hogy melyek lettek a legszebbek, legjobbak.

Az átadót március 30-án, kedden este 18 órától közvetítik, amelyet ide kattintva tudtok majd követni. A szervezők több meglepetéssel is készülnek, bemutatkozik majd az új évad külföldi zsűritagja, és egy új kategóriát is bejelentenek. És egy ritka eseménynek is szemtanúi lehetünk, ugyanis az átadón ott lesz együtt hazánk három kiemelkedő természetfotósa is, Máté Bence, Daróczi Csaba és Potyó Imre, akik nem mellesleg a VM elmúlt tíz évadának győztesei voltak.

Amíg kiderül, vajon idén ismét egy „régi” győztesnek gratulálhatunk-e, netán egy új név kerül fel a VM legjobb természetfotósa cím birtokosainak listájára, addig íme, egy válogatás a pályázat legjobb képeiből, amelyet az alábbi képre kattintva nézhettek meg.

Cikkajánló