Hétvégén a levenduláé a főszerep

Péntektől vasárnapig ismét Levendulafesztivál lesz Tihanyban, amelyen színházi előadások, koncertek, népi játékok várják az érdeklődőket, a rendezvényt színesítő kísérőprogramok pedig egészen július elejéig tartanak.

Szerző:
MTI
Fotó:
http://levendulafesztival.hu
2015. június 15.

Péntektől vasárnapig ismét Levendulafesztivál lesz Tihanyban, amelyen színházi előadások, koncertek, népi játékok várják az érdeklődőket, a rendezvényt színesítő kísérőprogramok pedig egészen július elejéig tartanak.

A program célja a levendula sokszínű bemutatásán túl a népi játékok, a hagyományőrzés, „nagyanyáink konyhai fortélyainak” megismertetése és népszerűsítése. A fesztivált a Belső-tó partján rendezi meg a Németh László Művelődési Ház és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság.

 


Sok érdekességet tartogat a szombati kézműves játszóház, illetve a régi időket megidéző kukoricamorzsolgató és gabonaszemezgető. A rendezvény üde színfoltja az Öreg levendulásban tett túra a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szakembereinek vezetésével, valamint Tóth László vasárnapi műsora, melynek keretében a magyar népi hangszerekkel lehet ismerkedni. A fesztivál névadó növénye többféle formában megtalálható lesz a forgatagban: lekvárként, szépítőszerként, házi sör aromájaként lehet majd kipróbálni.


Szombaton este a Swing-swing együttes szórakoztatja a közönséget, a Portéka Színpad vásári komédiáját pedig vasárnap délelőtt láthatják az érdeklődők. A kézműves termékek kedvelői a kirakodóvásár kínálatából válogathatnak. A kísérőprogramok között szerepel a levendula lepárlásának bemutatása, illetve a július elejéig tartó „szedd magad” akció.


Tósoki Imre polgármester szerint az 1930-as évekre visszanyúló levendulatermesztés a jövőben még nagyobb területet hódíthat meg, amelynek kialakításán egy helyi vállalkozással karöltve dolgoznak.

Cikkajánló