Idén is Suri érkezett elsőként haza Vas megyébe

Megjött a telelésből a vassurányiak nagy kedvence, Suri, a fehér gólya, és már el is foglalta a fészkét.

Szerző:
TM
Fotó:
Adobe Stock (kiemelt kép - illusztráció)
2020. február 11.

Megjött a telelésből a vassurányiak nagy kedvence, Suri, a fehér gólya, és már el is foglalta a fészkét.

A Suri névre keresztelt gólya újra itthon, és minden valószínűség szerint elsőként érkezett vissza a telelésből – posztolta ki az örömhírt a Suri, a vassurányi gólya Facebook-oldala. Hasonlóan, mint tavaly, idén is az első hazatérő gólya Vas megyében, sőt az is előfordulhat, hogy az egész országban.

Érdekes, hogy tavaly szinte napra pontosan ezen a napon érkezett vissza. Idén alig két nappal korábban, február 11-én foglalta el vassurányi fészkét, és a fotó szerint már rendezgeti is.

Fehér gólya

A fehér gólya (Ciconia ciconia) nagy termetű gázlómadár, testhossza 95–110 cm, szárnyfesztávolsága 180–218 cm. A kifejlett példány tollazata fekete-fehér, lába és csőre piros. Étrendjében főleg rovarok, férgek, hüllők, békák szerepelnek, de nem veti meg a kisemlősöket sem, mint például a pockokat. Magyarországon fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 100 ezer forint.

Gyakran gallyfészkekben költ, ugyanakkor jellemző rá, hogy szívesen használ kéményeket, villanyoszlopokat is fészeképítés céljából. A 2-6 db tojáson - amelyeket április első felében rak - mind a tojó, mind a hím átlagosan 33 napig kotlik. A fiókák július második felében, illetve augusztus elején hagyják el a fészket, és a hónap végéig vonulnak el az országból.

A fehér gólya európai állománya néhány kivételtől eltekintve Afrikában telel. Az út alatt nagyon fontos tényező a táplálék forrása és az időjárás, ami befolyásolja az út időtartamát, a kiválasztott telelőhelyet és a pihenőhelyet. Magyarországra már február végén visszatér egy-egy példány, de nagyobb számban csak március közepétől kezdenek újra megjelenni.

Forrás: Suri, a vassurányi gólya Facebook-oldala


Cikkajánló