Ilyen az árvíz a Tisza-tónál – Galéria

Újabb árhullám vonul le a Tiszán, mi pedig megnéztük, mennyire árasztotta el a víz a Tisza-tó térségét.

Szöveg és fotó:
2024. február 23.

Újabb árhullám vonul le a Tiszán, mi pedig megnéztük, mennyire árasztotta el a víz a Tisza-tó térségét.

December óta ez már a hatodik árhullám, ami levonul a Tiszán, és ez a mostani a legnagyobb. A Tisza-tónál ez a helyzet alaposan megbolygatta a vízügyesek téli rutinját, ugyanis a tó 50 éve alatt nem fordult még elő olyan, hogy ne tudták volna leengedni a tavat a téli vízszintre.

Egy átlagos tél során sok helyen száraznak kéne lennie a medernek, a Tisza-tóra oly jellemző tuskós látvánnyal, helyette most mindent elborított a víz. A folyó kilépve medréből az ártéri erdőkbe és a hullámtérbe kúszott, de a kikötők is vízben állnak, a stégek eltűntek vagy furán ágaskodnak az ég felé.

Persze ehhez már hozzá vannak szokva a helyiek, hogy olykor a víz veszi át a terepet mindenhol, de azért az mégiscsak furcsa látvány, hogy rengeteg lakóalkalmatosság (lakókocsi, mobilház, sátor) lubickol a vízben, amelyek a kikötőkben maradtak. Én biztosan kimenekítettem volna a sajátomat, ha nekem lenne ilyenem. De a csónakok, ladikok is mintha önálló életre keltek volna, ott lebegnek – látszólag szanaszét – a vízben, pedig ki vannak kötve, csak épp nem látszik, hogy hova.

Másik érdekesség itt a Tisza-tó térségében, hogy bár a tó vízszintjét szabályozni hivatott zsilipek a csatornákban zárva vannak, mégis, a tavi részeken is olyan nagy a víz, hogy bőven a normál nyári vízszint felett van. Ezeken a területeken szintén elárasztotta a Tisza vize az erdőket, a kis szigeteket és a kikötők egy részét. Ennek oka egyrészt az, hogy a folyó most nem csak a csatornákon át „közlekedik” a tó felé, hanem az ártéri erdőkön keresztül, másrészt a tó délnyugati felétől vissza tud duzzadni a vízszint, mert a folyó lentebbi szakaszánál több közvetlen kapcsolódása is van a tónak a folyóval, ahogy egy helyen feljebb is, Tiszaörvénynél.

Az árhullám lassan továbbvonul a Tisza-tó térségéből, a következő napokban már apadni fog. Lássuk, hogyan is néz ki a Tisza-tó árvíz alatt! Mi Tiszafüredet, Tiszaörvényt, Poroszlót, és a Kis-Tiszát lestük meg a 33-as út mellett. A galéria az alábbi képre kattintva nyílik.

Cikkajánló