Eljött a hullócsillagok ideje

A Perseidák idén augusztus 12-én este, 21 és 24 óra között érik el a maximumukat, ekkor tűnhet fel a legtöbb hullócsillag, de már napokkal a csúcspont előtt, és azután is érdemes az eget kémlelni. A hullócsillagok érkezését az ország több pontján szervezett csillaglesek kísérik.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Adobe Stock (kiemelt kép - illusztráció)
2021. augusztus 10.

A Perseidák idén augusztus 12-én este, 21 és 24 óra között érik el a maximumukat, ekkor tűnhet fel a legtöbb hullócsillag, de már napokkal a csúcspont előtt, és azután is érdemes az eget kémlelni. A hullócsillagok érkezését az ország több pontján szervezett csillaglesek kísérik.

Az Időkép előrejelzése alapján a maximum idején, augusztus 12-én, csütörtökön este az időjárás is kedvez a hullócsillag-vadászoknak. A holdsarló mindössze 4 napos lesz, és alacsonyan jár majd az égen, így ez sem akadályozza a megfigyelést.

Egy hét a csillagok alatt

Amatőr csillagászok, csillagvizsgálók és egyesületek várják az érdeklődőket az Egy hét a csillagok alatt programsorozat keretében, országszerte harminc helyszínen, augusztus 7. és 15. között. A résztvevők között szerepel többek között a Svábhegyi Csillagvizsgáló, a bakonybéli Pannon Csillagda, a budapesti Polaris Csillagvizsgáló, az MCSE Miskolci Csoport, a Szegedi Csillagvizsgáló, a Zselici Csillagoségbolt Park, és még sokan mások – linkeket részletes leírással ide kattintva találsz.

Csillaghullás a Jókai-kertből

Augusztus 12-én az esti órákra megnyílik a budai Sváb-hegyen található Jókai-kert, ahonnan felhőmentes időjárás esetén nagyszerű látványban lehet része azoknak, akik ellátogatnak a rendhagyó esti sétára.

A program 19 órakor kerttörténeti sétával kezdődik Jókai Mór egykori kertjében. Jókai termékeny írói munkája mellett szenvedélyes kertész és szőlész is volt, sőt élénken érdeklődött a csillagászat iránt is. A séta során írónak ezt a kevéssé ismert oldalát is megismerhetik a séta résztvevői.

Szürkületkor csillagászati bemutatóval folytatódik a program, Szabadi Péter amatőr csillagász közreműködésével, aki nem csak mesél a hullócsillagokról az esti égbolt titkairól, de meg is mutatja azokat.

További részletek: ITT

Meteorles Hortobágy-Halastón

A Hortobágyi Csillagoségbolt-park adottságai csak még tovább fokozzák az élményt, hisz a fényszennyezés hatása mérsékelt, így sokkal több csillag válik láthatóvá innen. A Hortobágyi Nemzeti Park túrát szervez a hullócsillagok megfigyelésére augusztus 11-én (szerda) és 12-én (csütörtök) Hortobágy-Halastón.

Találkozó: Halászbárka Fogadóközpont, Hortobágyi-halastó (GPS: 47.6054, 21.0713), parkolás az épület mellett.

További részletek: ITT

Csillagles a csomorkányi templomromnál

Augusztus 13-án, pénteken este 8 órától a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság „Csomorkányi csillagles” elnevezésű programján a csomorkányi templomromnál várják az érdeklődőket, ahol a fotózás szerelmesei is segítséget kaphatnak ahhoz, hogy minél jobb felvételeket készítsenek a csillagos égboltról és az éjszakai tájról. A résztvevők rövid helytörténeti előadás keretében megismerkedhetnek az Árpád-kori Csomorkány történetével is, sötétedés után pedig már az augusztusi égbolté és a Perseidáké lesz a főszerep.

További részletek: ITT


Cikkajánló