Túraajánlat

Kerékpárral a cserháti „Gyilkos-tóhoz”

Bár egy tucatnyi facsonk itt is kiáll a vízből, bevallom, kicsit túlzás az erdélyi hasonlat a Tábi-horgásztó esetében. Ettől függetlenül csodálatos helyet fedeztem fel a Cserhát egyik legszebb falva, Iliny mellett.

Szerző:
Szigeti Ferenc Albert
Fotó:
Labus Máté
2021. október 21.

Bár egy tucatnyi facsonk itt is kiáll a vízből, bevallom, kicsit túlzás az erdélyi hasonlat a Tábi-horgásztó esetében. Ettől függetlenül csodálatos helyet fedeztem fel a Cserhát egyik legszebb falva, Iliny mellett.

Amolyan cserháti ízelítő ez a könnyű bringatúra. A célpont a Cserhát legkisebb települése, a bájos Iliny, a felette található, fantasztikus panorámát nyújtó dombtetőn álló Magyarok Nagyasszonya szobor és a domb túloldalán található festői horgásztó. A túrát Szécsényben fejezzük be, ahol rájöhetünk arra is, hogy ferde toronyért bizony nem kell Pisa szép városáig utazni.

A „palóc Toszkána”

Ha már Pisa, akkor érdemes elmélázni azon is, hogy miért szokták a Cserhátot mostanában a „palóc Toszkána” kifejezéssel illetni. Nem tudom, honnan származhat ez a hasonlat, az internet végtelen lexikonja szerint egy fotográfiai sorozatnak volt ez a címe. Mindenesetre a térképet böngészve egyből feltűnhet a kúriák és kastélyok szokatlanul nagy sűrűsége. Ebből ugyan a túrán csak ízelítőt kapunk, de a Cserhát belsőbb részein valóban rengeteg kisebb-nagyobb kastélyt és kúriát találunk, sok helyütt egy településen belül többet is. A másik lehetséges párhuzam az, hogy a szocializmus ipari fejlesztéseitől távol eső vidék amolyan időkapszulaként őrzi a múlt emlékeit, messze nem csak Hollókőn találunk ugyanis szép, palóc házakat. Az alapvetően inkább dombsági, mintsem középhegységi jellegű tájnak sajátos bájt ad továbbá a fővároshoz való közelsége is. A természetjárás térképére a Cserhátnak elsősorban a középhegységi terepei, mindenekelőtt Szandavár romja, a Sas-bérci-kilátó környéke és a Tepke csoportja került fel. A turistautak által kevésbé érintett, eldugott falvak felfedezéséhez kiváló eszköz a kerékpár, amellyel valóban különleges helyeket fedezhetünk fel. Tökéletes példája ennek ez a rövid túra.

Balassagyarmatot elhagyva Patvarcon és Nógrádgárdonyon keresztül tekerünk a Cserhát egyik legfestőibb településére, Ilinybe. Mind Patvarcon, mind Nógrádgárdonyban ízelítőt kapunk a fent említett „kastély-sűrűségből”, ugyanis mindkét településen találunk egy Majláth-kastélyt. Az átalakított és felújított, klasszicista, földszintes épület Patvarcon szemmel láthatóan magántulajdon, a hatalmas parkban álló, klasszicista stílusú nógrádgárdonyi emeletes kastély viszont ma már szálloda. Ez utóbbi azért is érdekesebb, mert az egész település hangulatán érezni azt, hogy régen ez volt egykori uradalmi központ: a kastéllyal szemben áll a kasznár háza, de láthatók még egyes cselédházak és istállók is. Szóval Nógrádgárdonyban valami már észlelhető ebből a különleges "toszkán" hangulatból, de Iliny felé tartva kicsit meg már olyan, mintha ki is lépnénk térből és időből.

Iliny, Nógrád megye legkisebb települése

Nógrádgárdonnyal ellentétben a festői dombok közé ékelt Ilinyben semmi nincs, mondhatnánk. De ez a semmi nagyon élvezhető ebben a kicsiny, 180 fős zsákfaluban, ahol egyébként még ebédet is rendelhetünk az önkormányzat egyik intézményében (csak előzetes rendeléssel). Iliny egy olyan hely, ahol érdemes kicsit megállítani a rohanó időt.

Van friss levegő, juhnyájak által kitaposott domboldalak és egy kis tájház is. Legnevezetesebb látnivalója minden bizonnyal a falu felett őrködő Mária-szobor, ahova a kerékpáros piktogramokat a temető felé követve tekerhetünk fel, s ahonnan tiszta időben egészen a Magas-Tátráig ellátni.

A 2004-ben felállított, majd később fel is szentelt szobrot Szpisják Pál készítette Ocsovai Gábor pasaréti atya kezdeményezésére, adományból. Különleges hely, érdemes kicsit lecsendesülni itt!

A Tábi-horgásztó

Innen már csak egy nagy gurulás vár ránk a nevezetes tóig, de „Görbeországban” a vendégmarasztaló sár is híres, ezért ezt az utat még hegyikerékpárral sem ajánljuk esős időben. Amúgy meg csak egy széles földúton kell legurulni valóban és ott is vagyunk a dombok között kialakított, felduzzasztott tónál. Ez is egy amolyan „nincs itt semmi” hely. A tóból kiálló facsonkok valóban látványosak, de azért a tó miliője elmarad a híresebb bakonyi és erdélyi tavakétól. Bár dombok zárják közre, összességében mégis nyitottabb ez a tó. Ettől függetlenül tökéletes választás ahhoz, hogy átéljük a csendet, amelyet ottjártamkor egy szarvasbika bőgése tört csak meg.

Lazulás Szécsényben

Varsányba egy öreg, töredezett betonúton jutunk, ahonnan már jobb minőségű országúton tekerhetünk be a magát fejedelminek nevező városba. Balassagyarmatra a főúton tudunk csak visszatérni innen, ezért ennél jobb választás a nem túl sűrűn közlekedő vonat. Sebaj, így legalább van időnk megismerni valamelyest Szécsényt!

Természetesen itt is találunk egy kastélyt, benne a térség régészeti és történeti gyűjteményének otthont adó Kubinyi Ferenc Múzeummal. Megnézhetjük Szécsény egykori várának maradványait, valamint az egykori várkerület északnyugati végén álló, nagyméretű műemlék templomot. És ott van a pestisjárvány elmúltának emlékére épült, többször kiegészített Tűztorony, amely a talajtani adottságok miatt valóban láthatóan ferde, sőt, napjainkban is folyamatosan dől évente pár millimétert.

A mintegy 25 km-es túra valóban nem megerőltető, cserébe látványos és szinte biztos, hogy rákapunk közben a "palóc Toszkána" ízére!

Cikkajánló