Kilátótól kilátóig a Keszthelyi-hegységben

A minap Keszthelyen jártam. Miután megcsodáltam a Balatont, a város nevezetességeit, körülnéztem a közeli hegység lankáin. S felfedeztem valamit…

Szerző:
Somogyvári D. György
Fotó:
Somogyvári D. György
Hörpölin
2016. május 22.

A minap Keszthelyen jártam. Miután megcsodáltam a Balatont, a város nevezetességeit, körülnéztem a közeli hegység lankáin. S felfedeztem valamit…

 

Szinte karnyújtásnyira a városközponttól hat kilátótorony épült az évek során. S mi több, könnyed, egynapos programok keretében családbarát kirándulásra invitálnak a Darnay-Dornyai Béláról elnevezett emléktúra-útvonalak, amelyek során kedvednek és fizikai kívánalmaidnak megfelelően szabadon választhatsz, hogy meglátogatod mindegyiket, avagy csupán néhányat közülük. „Csak kövesd a D betűt, ne törődj mással!” - tanácsolta házigazdám.

 


Megfogadtam a szavát, kiválasztottam az első hármat Keszthely felől, csupán ízelítőül, mivel még aznap vissza kellett térnem a fővárosba. Korán indultam útnak, gyalog az Országos Kéktúra nyomvonalán, a hajóállomás magasságából. A frissen felfestett jelzések jól követhetően irányították lépteimet egy ideig a vasúttal párhuzamosan, majd északnak fordulva, a sárga sávhoz és a sárga kereszthez csatlakozva vezettek ki a házak közül, az erdei csapásra. Ez egy új ága a Kéknek, a régi megkerülte észak felől Felgyenest. A jelenlegi változat a régi kőbánya mentén, a Pipa-hegyen át, többnyire zúzalékos ösvényen halad a Kerek-hegy felé, amelynek 235 méter magas kúpján áll az évezred fordulóján átadott Festetics-kilátó.

 

 

A kék háromszög jelzi a letérőt a torony felé. A tövében találkoztam először a D jelzéssel, amely valóban végigkövette az általam bejárt szakaszt. Két család érkezett, kisebb gyermekeket terelgettek maguk előtt, akik visongva másztak fel a többszintes fatorony tetejére. A panoráma lenyűgöző a legfelső szintről, az ember szeme egyetlen pásztázással befogadja a Nyugat-Balatont és a Keszthelyi-hegység dombhullámait. Már ez a látvány is megérte az egyórás, 4,5 km-es séta fáradalmait.



A „messzelátó”

A következő célpont a Berzsenyi-kilátó, amely 2,5 km-re van innen, északkeleti irányban. Rövid időre visszatértem a Kékre, amely a térség kirándulóközpontjához, a Nagy-mezőre irányított. A fenyőligettel körülvett tisztáson elegáns erdei bútorok, esőbeállók, terméskő fogadóépület, szalonnasütő helyek, információs táblák, valamint erdei tornapálya fogadott, egy rendkívül barátságos gondok nénivel egyetemben. A mező egyik sarkában áll a tornapálya megálmodójának, Kovács Lajos erdésznek a rusztikus faszobra. A sorompón túl parkolót biztosítottak azok számára, akik a kényelmesebb megközelítés mellett döntenének.

 

 

A Kék innét északra fordul, én a D és a vele egy nyomvonalon futó sárga kereszt és sárga sáv mentén indultam tovább. Ez az etap egy fokkal nehezebb. A Ló- és a Meszes-hegy közötti kapaszkodó már kalandosabb, sőt a nagyobb gyerekek számára már-már dzsungeljelleget is kínál - egy kis fantáziával. A Berzsenyi-kilátó az előzőnek hasonmása is lehetne, mai formájában mindössze két évvel később született, a Pető-hegy 355 méteres ormán. Harmadik szintjéről tisztán kivehettem az Alpok lábait, sőt dél felé kutatva távcsövemmel a Somogyi-dombság felett felsejlett a Mecsek is.



Ingajárat a „vadonban”

Személyes kalandom csupán ekkor kezdődött, amúgy igazából. Harmadik kiszemelt tornyom a Kitaibel-kilátó, amely a térkép szerint kb. 7 km-re van az előző kilátótól, s mindeközben kétszer is le kell térnem a hagyományosan jelzett turistautakról a Cser- és Csalános-völgyben. Nos, az erdőgazdálkodás az utóbbi időkben számos helyen közlekedési utakat alakított ki járművei számára, s ez fölöttébb megnehezítette a tájékozódást a papíralapú térképen. Végül is a terep topográfiája segített ki, némi ingázással, de sikerült azonosítanom a „hivatalos” Darnay-útvonalak leágazásait. A csapás nyomvonalát több helyen benőtte a növényzet, ily alkalmakkor hűséges mágneses iránytűm segítségével haladtam előre. (Cseh Tamás indiánjai valószínűleg remekül szórakoztak volna errefelé.)

 

 


Rövid megállót a Cseri-kapunál kialakított pihenőnél ejtettem, amely csinos, kőből és fából épített esőbeállóval és gyermekjátszótérrel is büszkélkedhet. A Kitaibel-kilátó közvetlenül Vonyarcvashegy házai fölött, a Vas-hegy dolomitnyúlványán őrködik 225 méteres magasságban. Habár ezt is 2002-ben adták át, a helybeli gyerekek nagy örömére kissé fapadosabb, ugyanakkor romantikusabb környezetű, mint társai. Tökéletes helyszínt nyújtott ahhoz, hogy a parányi faasztalon kebelezzem be maradék elemózsiámat.

A kilátótól a zöld háromszög mentén leballagtam a Balaton-partra, megkerestem a tókerülő bringautat, s nordic walking stílusban visszabotoztam a nyolc kilométert Keszthely hajóállomásáig. Ekképpen kerekedett ki 21,5 kilométerre kilátótorony-kereső kalandom a Balaton nyugati csücskén. Félúton, Gyenesdiáson, hatalmas adag díjnyertes napraforgós fagyi tette fel egy kellemes, szinte tökéletesre sikeredett napra a koronát.


 

A cikk megjelent a Turista Magazin 2015. júniusi számában.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Nyugat-Balaton - Kincs, ami van

Találj rá kedvenc balatoni kempingedre

Balaton-kerülés biciklivel

Cikkajánló