Körbeértünk a Kéken!

2013. október 2-án Sátoraljaújhelyen befejeződött az Országos Kékkör gyalogos felmérése. A munkában részt vevőkkel gyors telefonos interjút készítettünk.

Szerző:
Dabis Balázs Silvius
Fotó:
Gulyás Attila
Kovács Attila és a Kékkör felmérői
2013. október 3.

2013. október 2-án Sátoraljaújhelyen befejeződött az Országos Kékkör gyalogos felmérése. A munkában részt vevőkkel gyors telefonos interjút készítettünk.

A Kékkör útvonalának rögzítésében 10 úr és egy hölgy vett részt, akik sok-sok kilométeren át vitték a hátukon a felméréshez szükséges eszközöket és az árnyas erdőkben és mély völgyekben is majdnem tökéletes pontosságot biztosító GPS-vevőt.

 

Együttesen körülbelül 2500 km távolságot tettek meg, de hogy pontosan milyen hosszú jelenlegi állapotában a Kékkör, hogy milyen szintadatokkal jellemezhető, azt csak akkor fogjuk megtudni, ha az eredmények pontos kiértékelése lezajlott.

 

Győri Tamás József, az MTSZ igazgatója az esemény kapcsán azt hangsúlyozta, hogy bár már sokan jártak a Kékkörön GPS-vevőkkel, ami ma történt, az mégis jelentős újdonság. Ilyen pontosságot lehetővé tevő eszközökkel ugyanis korábban még nem készült el az útvonal teljes felmérése. Persze azzal, hogy ez a felmérés elkészült, még nem fejeződött be a munka, legfeljebb egy jelentős szakasza zárult le. A java még csak most kezdődik a feldolgozással, a szükséges helyeken a nyomvonal változtatásával, a megjelenítéssel és közzététellel, illetve a pecsételőhelyek újratervezésével és még sok egyébbel.

 

 

A 11 felmérő jól szervezetten osztotta meg a munkát és az OKT különböző szakaszait egymás között. Adott napokon két különböző, egymás mellett elhelyezkedő szakaszát mérték fel a kék sávjelzéssel ellátott turistautaknak, így sajnos egyikük sem szerezhette meg a kéktúrajelvényt, de az élmények és a nagyszerű projektben való részvételi lehetőség talán kárpótolta őket.

 

Kovács “Gekko” Attila vezette a felmérők csoportját, koordinálta a munkafolyamatot, és ő volt az egyike azoknak, akik a legtöbb kilométert tették meg a projekt során. Az eredetileg földrajz-ökológia szakos tanár korábban a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából végzett GPS-es felméréseket, s itt szerzett tapasztalatot a terepen történő helymeghatározásban. Ezen a borongós szerdai napon, a déli órákban befejezték az Alföldi Kéktúra útvonalát, és Sátoraljaújhelyen bevártak az utolsó héten már nem dolgozó néhány felmérőkollégát, köztük Németh Csaba terepfutót, hogy a Rudabányácska és Sátoraljaújhely közötti, kék keresztel jelölt rövid átkötő szakasz felmérésével közösen zárják be a Kékkört, és pezsgőt bontsanak.

 

Attilát, néhány társával együtt az utolsó szakasz megtétele előtt értük el telefonon.
- Sokan irigyeltek Titeket, hogy milyen nagyszerű és remek feladatot kaptatok.
- Kívülről biztos jó bulinak tűnhet mindez, de ez nem egy egyszerű kirándulás, túrázás volt. Naponta kellett 10-15 kilométert teljesíteni, amihez azért jó kondíció szükséges, ráadásul nagy odafigyeléssel kellett felmérnünk a szakaszokat. Persze nagy élmény volt végigcsinálni, de nekem személy szerint nagyon fáj az, hogy magam csak 500-600 km-t tettem meg a munka menete miatt, és nem láthattam azokat a szakaszokat, ahol a méréseket mások végezték. Most óriási kedvet kaptam ahhoz, hogy végigjárjam a teljes Kékkört, mert a nap végén bizony mi is irigykedtünk egymásra, hogy pont azt nem láthattuk, nem élhettük meg, amit a másik.

 

- Azért vittél magaddal igazolófüzetet a kéktúrához?
Persze, mindannyian szorgosan gyűjtöttük a pecséteket, ahol csak lehetett. Feladataink közé tartozott a pecsételőhelyek koordinátáinak rögzítése is, amelyek több esetben távol esnek a kékkel jelölt turistaúttól - ezeket a leágazásokat is rögzítettük természetesen.

 

- Hogyan ünnepeltek?
Egy pezsgőt biztos, hogy kibontunk, de nagyon nem lesz lehetőségünk hosszabban ünnepelni, mert mindenki rohan haza, megy a dolgára, vissza a családhoz.

 

 

A 11 felmérő közül Szlatki Gabriella, Kovács László, Laskai Tamás, Szabó Zoltán és Németh Csaba tudott még Kovács Attila mellett az utolsó 4,5 km-es szakaszon végiggyalogolni.


Németh Csaba, hazánk egyik legeredményesebb terepfutója, aki az elmúlt időszakban Országos Kéktúra feliratú pólóban futja le kiváló eredményekkel a nemzetközi versenyek emberpróbáló, leghosszabb távjait, természetesen nem hiányozhatott erről az utolsó szakaszról sem.

 

Az Országos Kéktúrát határainkon túl is népszerűsítő, miskolci sportembert még a rudabányácskai pezsgőbontás előtt értük utol telefonon.

- Mit jelentett számodra, hogy részese lehettél ennek a felmérésnek?
Szívügyem a kéktúra, de minden olyan dologban szívesen részt veszek, ami a terepen zajlik, amelynek keretében a természetben tölthetek el időt. Persze a felmérők is örültek a segítségemnek, mert terepfutóként jó kondícióban vagyok, így a nehezebben bejárható vagy hosszabb szakaszokat is rövidebb idő alatt tudtam teljesíteni.

 

- Mert futottál a műszerrel a hátadon?
- Nem, sajnos azt nem lehetett, a mérés pontosságához szigorúan gyalogolni kellett, de jó erőnlétem miatt nagyobb átlagsebességgel tudok gyalogolni. Amikor nem volt rajtam a műszer, volt lehetőségem arra is, hogy futhassak Magyarország olyan tájain, ahol eddig még nem volt rá alkalmam.

 

- Milyen élményekkel zárod ma a Kékkör felmérését?
- Annyi különféle embert ismertünk meg, és új barátságok születtek. Csodálatos volt látni Magyarországot, ahogy a nyárból megérkeztünk az őszbe, a változatos tájakat. Óriási élményt jelentett minden szép pillanat. Persze sok nehézséggel is meg kellett birkózni, de ettől szép a túrázás, hiszen a természet adja nekünk a kihívásokat is, amelyeket nagyon jó érzés sikerrel leküzdeni.

 

 

Szabó Zoltán térképész örömmel kapcsolódott júniusban a projekthez.
- Ez volt a leghosszabb és "leghúzósabb" nyarunk. Természetesen pozitív értelemben.
Szakmai szempontból az jelentett különleges élményeket, hogy míg a munkám során javarészt a felszín alatt térképezek, módszereim és műszerparkom is erre van berendezve, addig ez a térképezés ideálisabb környezetben zajlott. A kozmikus geodéziai felmérés megfelelő körülmények között jóval nagyobb szabadságot és kényelmet jelent, mint a jóval viszontagságosabb és veszélyesebb bánya- és barlang térképezés. A hagyományos geodéziai munka során az egyik legkritikusabb körülmény a segítők és figuránsok személye. A segítő számára ugyanis amíg a felmérést végző folyamatosan dolgozik, kínosan hosszú, tétlen percek vagy órák telhetnek el. Ezt a munkát viszont többnyire egyedül végeztük, teljes szabadságot élvezve a mérés közben.


- Mi volt ebben a feladatban számodra igazán nagyszerű?
- Sok olyan szakasza van a kéktúrának, amely kijelölésekor még szekérút, dózerút volt, azóta azonban már szilárd burkolatot kapott, és ezeken megnőtt azóta a forgalom. Nem kellemes ezeken a szakaszokon gyalogolni. Mi minden ilyen szakaszt bejelöltünk, és javasolni fogjuk a Kéktúra Bizottságnak, hogy ezeken a szakaszokon keressen és jelöljön ki alternatív útvonalakat, hogy a kéktúrázás minden egyes kilométere élményt adjon a természetjáróknak.

 

 

Kovács László nem számított szakmabelinek csatlakozásakor, de közben azzá vált.
- Tényleg nagyon sok emberrel ismerkedtünk meg. Nagyon érdekes volt látni, miként élnek mások ebben az országban.


- Jutott idő pihenésre is?
Jól szervezett volt a munkamenet, így valóban volt lehetőségünk regenerálódni is. Nagyon sok kiváló szálláshelyet ismertünk meg.

 

- Milyen érdekes pontokat jelöltetek meg a felmérés során, milyen szempontokat vettetek figyelembe a POI-k kiválasztásánál?
- Egy átlagos túrázó fejével próbáltunk gondolkodni. Arra koncentráltunk, hogy mi lehet adott helyzetben hasznos az utánunk jövő természetjárók számára. Ha valahol hiányát éreztük valaminek, azt is jelezzük a jövőben infrastrukturális fejlesztéseket lebonyolítók felé.

 

 

 

 

 

Azon régiók erdőgazdaságai, akik nem vehettek részt a projektben:


Ipoly Erdő Zrt.,


Pilisi Parkerdő Zrt.,


Szombathelyi Erdészeti Zrt.,


Zalaerdő Zrt.

Laskai Tamás ambivalens érzésekkel zárta a felmérést. Egyrészt örül, hogy remek társasággal dolgozhatott együtt, de szomorú, hogy máris véget ért a projekt első fejezete.
- Én szoftverfejlesztőként elég távol kerültem az ilyen típusú természetjárástól. Most nagyon mély benyomásokat tett rám a magyar táj szépsége, és biztos vagyok abban, hogy a jövőben gyakrabban választom a pihenésnek ezt a módját.

 

Szlatki Gabriella geológusként segítette a felmérők munkáját.
- Sajnos csak kevés napon tudtam jelen lenni, főleg az alföldi szakaszokon.

 

- Egyedüli hölgyként vettél részt a felmérésben. Jelentett ez számodra problémát, nehézséget?
- Dehogy! Én már régóta fiúkból álló társaságokban mozgok, túratársaim, a barlangász barátok, mind jórészt férfiakból állnak. Itt is a megszokott légkör fogadott.


- Számodra mi volt a legszebb élmény?
- Én eddig főként a hegyekben túráztam, ám most egészen beleszerettem az Alföld szépségeibe. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hatással lesz rám a sík vidéken gyaloglás.

 

Chorendzsák György hegymászó, barlangász fenomenális élményként élte meg a csapatmunkát.
- Nagyon sokféle végzettségű ember keveredett itt hónapokon keresztül, de mentálisan nagyon sok közös vonásunk volt, és ez összehozott minket.


- Mit ad majd a magyar természetjáróknak ez a projekt?
- Rengeteget! Nemcsak a pontosan rögzített útvonalról szól mindez, hanem arról is, hogy nagyon sok extra információt begyűjtünk, fotókkal dokumentáljuk a helyszíneket, és azon dolgozunk, hogy jobbá, vonzóbbá tegyük a jövő túrázói számára a kéktúrát. Külön gondoltunk a családosokra, hogy nekik is tudjunk olyan szakaszokat ajánlani a “Kéken”, amelyek kisgyermekkel is könnyedén teljesíthetők.

 

 

 

 

Az Országos Kékkör nyomvonalának és attrakcióinak multifunkciós fejlesztése, a túraútvonalak téradatalapú nyilvántartási és fenntartási rendszerének kialakítása a kapcsolódó szolgáltatások fejlesztése címet viselő projektek számai:



ÉMOP 2.1.1/A-12-k2-2012-0002
Észak-Magyarország régió

NYDOP-2.1.1/F-12-2012-0026,
Nyugat-Dunántúl Régió

KDOP-2.1.1/B-12-2012—0069,
Közép-Dunántúl Régió

KDOP-2.1.1/D-12-2012-0042,
Közép-Dunántúl Régió

ÉAOP-2.1.1/A.I-12-2012-0135,
Észak-Alföld Régió

DAOP-2.1.1/J-12-2012-0116,
Dél-Alföld Régió

DDOP-2.1.1/A.B-12-2012-0065,
Dél-Dunántúl Régió

 

ifj. Győri Attila édesapjával közösen vett részt a felmérésben. A 23 éves fiatalember ipari alpinistaként dolgozik, édesapja - ismert hegymászóként és túravezetőként - már kisgyermek kora óta viszi őt a természetbe, a hegyekbe.
- Örültem ennek az összefogásnak, hogy egy olyan dolgot hozhatunk közösen létre, amelynek valóban van értelme. Csodálatos volt, hogy ennyi mindent felfedezhettünk Magyarországból, olyan helyeket járhatunk be a “Kéken”, ahová amúgy nem jutnánk el. A gyaloglás közben minden apró kis részlet megváltozik, értelmet nyer. Egy vándor tudatállapota pozitívan módosul, nyitottabbá, érzékenyebbé válik. Ez volt számomra a legnagyobb élmény.


Tóvizi Csaba és Németh Dávid sem tudott jelen lenni a gyalogos felmérés befejezésekor, de ők is örömmel gondolnak vissza az együtt töltött napokra.

 

Az OKk-OKT projekt keretében lezárult a gyalogos útvonalak nyomvonalának felmérése, melynek során megközelítőleg 2500 kilométert jártak be a felmérők, beleértve a regionális útvonalakat is. Ezzel párhuzamosan jelenleg is zajlik a kerékpáros nyomvonal felmérése. Sátoraljaújhelytől Zircig jutottak el a mai napig, s várhatóan október közepére bejárják a teljes útvonalat.

 

Ezt követően kezdődik a rögzített adatok feldolgozása, a nyomvonalat - ahol szükséges - módosítják, véglegesítik, meghatározzák a különböző POI-kat. A felhasználók számára ezek a praktikus adatok a későbbiekben webes, illetve mobilalkalmazásokban válnak elérhetővé. A korszerű informatikai szolgáltatások széles körű felhasználási lehetőségeket teremtenek a további fejlesztésekhez.

 

A projekt keretében természetesen ennél jóval több célt valósítunk meg, bizonyítják ezt a megújuló kilátók, források, pihenőhelyek. A turistaútvonalak egységes táblázási rendszerén szintén dolgoznak már az MTSZ munkatársai, továbbá az OKT útvonala mentén egy egységes szolgáltatói rendszer kialakítása is a célok között szerepel.

 


Kapcsolódó cikkek:

 

A LÁNY, AKI MÉG TÖBB SZÍNT VITT A KÉKBE
 

ÍGY KÉSZÜL AZ OKT FELMÉRÉSE (VIDEÓ)
 

A KÉKKÖR LASSAN BEZÁRUL
 

MÁR A NYUGATI HATÁRNÁL JÁRNAK AZ OKT FELMÉRŐI
 

FELMÉRJÜK AZ ORSZÁGOS KÉKTÚRÁT

AZ ORSZÁGOS KÉKKÖR
 

Cikkajánló