Túraajánlat

Máramarosszigettől a szaploncai Vidám temetőig

A Románia északi szegletében fekvő Máramaros elsősorban hagyományőrző falvairól és gyönyörű tájairól híres, de érdemes az egykori monarchiabeli várost, Máramarosszigetet és a környék legfurcsább látványosságát is megnézni.

Szerző:
Tóth Judit
Fotó:
Francz Ilona
2018. október 18.

A Románia északi szegletében fekvő Máramaros elsősorban hagyományőrző falvairól és gyönyörű tájairól híres, de érdemes az egykori monarchiabeli várost, Máramarosszigetet és a környék legfurcsább látványosságát is megnézni.

Volt egy kép a fejemben arról, milyen lehet Máramarossziget, a Monarchia egykori keleti bástyája. A múltat képzeltem el, de persze, ma már semmi nem olyan, mint akkor volt. De ha nagyon koncentrál az ember, az átalakult díszletek között még megláthatja a sószállító hajókat és a sóval megrakott négyökrös szekereket, a főtéri üzlet harsány reklámtáblája mögött pedig a hajdanvolt patika is feldereng.

 

A monarchiabeli házfalakat ma már elfedik a reklámtáblák és a kirakatok


Ahonnan a só útnak indult


Az Iza és a Tisza torkolatánál fekvő Máramarossziget a Magyar Királyság fa- és sóiparának egyik központja volt, nevét onnan kapta, hogy a Tisza, az Iza és a Róna-patak által határolt szigeten fekszik. A középkori Európában a só az egyik legfontosabb árucikk volt. Az erdélyi sóbányák mellett a második legnagyobb lelőhely Máramarosban volt, melyről egy 1489-es, II. Ulászló korából származó okmányban olvashatunk. A legfontosabb sóaknák Máramarosban Técsőn, Huszton, Rónaszéken és Aknasugatagon voltak.

 

Máramarossziget szülötte többek között Elie Wiesel, Nobel-díjas író, Leöwey Klára, a magyar nőnevelés egyik úttörője és Hollósy Simon, a nagybányai festőiskola alapítója is


Máramarossziget a 15-16. században a sókamara székhelye volt, ez a szerep jelentősen meghatározta a város fejlődését, a bányászat és a sószállítás sok embernek adott munkát a környéken. A máramarosi só fő szállítási útvonala a Tisza volt, melyen keresztül távoli sólerakatokból - például Debrecenből, Szolnokról- vitték tovább a sót. A máramarosszigeti kikötő sóraktáraihoz szekerekkel szállították a sót, majd onnan a folyón, a tavaszi magas vízállás idején úsztatták azt a kívánt helyszínre. A hajókat általában otthagyták a célállomáson, és faanyagként értékesítették. A máramarosi só egyik legfontosabb kirakodóhelye Poroszló volt, ahonnan szekerekkel vitték azt tovább Eger felé. 1872-ben a vasút is eljutott Máramarosszigetig, és ezzel a város a Tisza-mente egyik legfontosabb fűrészáru-kereskedelmi központja is lett.


Emlékek a házfalakon

 

Az egykori vármegyeháza a város egyik legrégibb épülete


Míg a máramarosi falvak hagyományosan román etnikumúak, Máramarosszigeten gyakran lehet hallani magyar szót, a 33 ezer lakosú városban közel 6500 magyar él. A belváros két utca köré szerveződik, itt sorakoznak egymás mellett a Monarchia idejében épült eklektikus és szecessziós épületek, mint az egykori Vigadó és a Korona szálló épülete. A főtér végén álló neogótikus református templom mellett áll a város szülöttének, Leöwey Klárának az emlékműve. A magyar nőnevelés elkötelezett támogatója, részt vett az 1848-49-es magyar szabadságharcban, Teleki Blankával együtt segítették a bujdosókat, lázító könyveket osztogattak, és a vádak szerint pénzzel támogatták az emigránsokat.Tevékenységükért letartóztatták őket, mindketten évekig raboskodtak Kufstein várában.

 

A város Máramaros vármegye egykori székhelye volt, ezt a szerepet ma már Nagybánya tölti be

 

Máramarossziget másik híres szülötte, akinek múzeuma van a városban, Ellie Wiesel, Nobel-díjas író, aki gyermekkori emlékei alapján írta leghíresebb műveit. A városban hajdan jelentős számú zsidó lakosság élt, innen indult útnak a 18. század elején a haszid zsidó reformmozgalom. 1944-ben több mint 38 ezer zsidót deportáltak Máramarosból, emléküket a belvárosban álló emlékmű őrzi. A közelben találjuk az egykori börtönt is, mely ma a kommunizmus áldozatainak múzeuma. A kommunizmus időszakának leghírhedtebb börtöne volt ez, amit a „miniszterek börtönének” is neveztek, mert a szellemi élet elitjét is itt tartották fogva.

 

Egy szokatlan temető

 

Ha már itt voltunk, szerettünk volna lemenni a Tiszához is, de alkalmas helyet csak a város szélén sikerült találnunk. A Tisza itt, nem messze a forrástól, még keskeny és zabolátlan. Ezen az oldalon csak egy kóbor kutya és kölyke bujkált a partmenti bokrok között, de a túlparton, az ukrán oldalon sem volt túl sok mozgás, csak egy magányos őrtorony figyelt szigorúan a fák közül.

 

 Az ukrán-román határon kanyargó Tisza két ága, a Fekete-és a Fehér-Tisza a közeli Rahóban egyesül

 

Ahogy a folyó mentén Szaplonca felé haladtunk, végig követtek bennünket a Máramarosi-havasok gyönyörű vonulatai, köztük a távolban a jellegzetes kúp formájú, 2061 méter magas Hoverla, mely Ukrajna legmagasabb csúcsa. Sok-sok évvel ezelőtt egy szegedi egyetemi csapattal már jártunk ott, most  újra előjöttek az emlékek, és a napfényben fürdőző hegyeket látva, legszívesebben tettem volna egy pár napos kitérőt, hogy újra felmehessek. Szaplonca előtt beértünk egy kis faluba, Hosszúmezőre, melyről megállapítottuk, hogy egészen olyan, mintha egy magyar településen járnánk. Később kiderült, nem tévedtünk, ugyanis a falu Máramaros megye egyetlen magyar többségű települése.

 

A jellegzetes, szaploncai kék színűre festett fejfák


A Máramarossziget közelében található kis falut, Szaploncát sok turista meglátogatja, ugyanis itt található a Vidám temető. A szokatlan név egy nem kevésbé szokatlan sírkertet takar, melynek fejfáin olykor ironikus sírfeliratok emlékeznek meg az elhunytról. Az első - azóta jellegzetessé vált fejfákat Stan Ioan Patras szaploncai népművész festette még a ’30-as években. Aztán a falu lakóinak annyira megtetszettek a festmények, hogy egyre többen kértek hasonlót, és most már közel 800 fejfa áll itt.

 

 A temető temploma még átalakítás alatt áll, de félkész állapotban is fogadja a hívőket

 

A szaploncai kék színű fejfák naiv festményei az elhunyt életéből vett jeleneteket ábrázolnak, de olyan is van, amely az illető halálának körülményeit ábrázolja. A román nyelvű sírversek egy részét állítólag sokan előre megírják maguknak. Sajnos, a feliratokat nem értettük, de a festményeket nézegetve is sok minden kiderült az elhunytakról, s ahogy minden közösségben itt is volt olyan, aki nagyon jó anya, más jó mesterember volt, vagy éppen szeretett kártyázni és mulatni, más nem vetette meg az italt.

 

 Ez talán egy favágó sírja lehet, a román nyelvű sírfeliratokat sajnos nem értettük, így csak a képek alapján találgathattunk

 

A temetőben egy templom is áll, égbe szökő toronnyal, színes kerámiacserepekkel és aranyozott szentképekkel. A templom újnak tűnik, de kiderült, hogy csak átépítik. A régi templom képét látva, el sem hiszi az ember, hogy ugyanarról az épületről van szó. A látványos átalakulás hátterében egy vallási vita áll. A templom ugyanis korábban a görög katolikusoké volt, de hosszú huza-vona után végül az ortodox egyházé lett, amely nagyarányú átalakításba kezdett.


Máramarosi barangolásunkról a novemberben megjelenő Turista Magazinban lehet hosszabban is olvasni.

 

 

Kapcsolódó cikkek:

Nagybánya- az ásító templomtól az égigérő toronyig

Menedék az erdélyi fellegek felett

Erdélyi mesevilág és kőpokol

A Tordai-hasadék madártávlatból

 

Cikkajánló