Hírek

Még több élmény az ozorai várkastélynál

A hatszáz éve emelt, reneszánsz hangulatú épület környezetét újjávarázsolták, a történelem iránt érdeklődőket pedig több érdekes kiállítás várja itt.

Szerző:
MTI
Fotó:
www.forsterkozpont.hu
2015. december 18.

A hatszáz éve emelt, reneszánsz hangulatú épület környezetét újjávarázsolták, a történelem iránt érdeklődőket pedig több érdekes kiállítás várja itt.

Az Ozorai Pipo által építtetett várkastély valójában nem igazán hasonlít a korabeli várakra, díszítése inkább az itáliai városi palotákéra emlékeztet. 2002-ben magát az épületet már részben felújították, a mostani fejlesztés keretein belül pedig sor került az egykori várfal és a szárazárok helyreállítására is a régészeti maradványok megtartásával.

 

Fotó: www.forsterkozpont.hu
Fotó: www.forsterkozpont.hu


A földszinti helyiségekben a Csodálatos Castello című tárlat mutatja be a vár történetét a késő gótikától az 1980-as évekig. A közelben lévő, szintén most felújított barokk kori Nagyvendéglőben alakították ki az Esterházy Fogadóközpontot, ahol tavasztól Illyés Gyula-kiállítás fogadja majd a látogatókat.


Végül, de nem utolsó sorban elkészült a Kula-kert is, ami nem másról, mint a Sió egykori átkelőhelyét védő toronyról, azaz a kuláról kapta a nevét. Ez az Ozorára érkezők első állomása, ahol parkoló, pihenőhely és játszótér is fogadja őket.

 

Fotó: www.forsterkozpont.hu
Fotó: www.forsterkozpont.hu


A mostani turisztikai fejlesztést az Európai Unió és a kormány csaknem 1,7 milliárd forintos támogatásával a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ valósította meg.

 

 

Ha kedvet kaptál a látogatáshoz

Nyitvatartás:

Egész évben nyitva, hétfő kivételével

Nyári nyitvatartás 2015. április 1-jétől október 31-ig: 10.00 - 18.00

Téli nyitvatartás: 9.00 - 17.00

 

Jegyárak: 

Teljes árú: 1500 Ft/fő
Csoportos (min. 15 fő): 1000 Ft/fő
Diák vagy nyugdíjas jegy (diákigazolvánnyal, illetve nyugdíjas esetében OEP igazolvánnyal): 750 Ft/fő
Családi jegy (2 felnőtt + 1 vagy több gyermek 18 év alatt): 3000 Ft/család
Ozorai lakcímkártyával rendelkezők részére: 400 Ft
Fotójegy: 500 Ft/gép

 

Még több infó ide kattintva.

 

Telefon: +36 74/498 652
E-mail: pipovar@gmail.com

 

<iframe src="https://www.google.com/maps/embed?pb=!1m14!1m8!1m3!1d52006.14516703681!2d18.400295367783734!3d46.760238252913375!3m2!1i1024!2i768!4f13.1!3m3!1m2!1s0x0%3A0xd6557bc8bae4394d!2zT3pvcmFpIFBpcMOzIHbDoXJh!5e0!3m2!1shu!2shu!4v1450427970422" width="680" height="383" frameborder="0" style="border:0" allowfullscreen></iframe>

 
 

 

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Viktoriánus hangulat a keszthelyi kastélyparkban

Még több lelemény Edelényben

Teljesen újjászületett a püspökszentlászlói kastély

Festői kastélykerttel vár Doba

 

Cikkajánló