Nem egyszerű a mérethatározás, mivel a hangyáknál jellemző, hogy két azonos, de eltérő helyen élő faj között, akár Magyarország különböző tájain is jelentős méretkülönbségek lehetnek.
Három hazánkban is honos fajt emelnénk ki, amelyek a nagyméretű és szívós lóhangya (Camponotus) fajokhoz tartoznak. Mindhárom faj egykirálynős (monogyn) államot alapít, a dolgozók három kasztba tartoznak (minor, media és major), a királynők termetes méreteit pedig a major dolgozók is megközelítik. A fajok között csupán néhány milliméter a méretkülönbség, ezt pedig nem egyszerű megállapítani. A mérést zavarhatja a rovar aktuális testtartása (kinyújtják, behúzzák a fejüket), illetve egy faj egyedei eltérő méretűek lehetnek, akár egy tájegységen belül is.
Ennek fényében íme, a három legnagyobb hazai hangyafaj.
Fekete lóhangya (Camponotus vagus)


A királynő 16 mm, a dolgozók 6-15 mm-esre is megnőhetnek.
Vele gyakran összetalálkozhatunk, mert az ország szinte minden pontján megtalálható. Sokan egyszerűen csak lóhangyának, mások szürke lóhangyának vagy tévesen faodvasító lóhangyának nevezik. Utóbbi nevét – ami egyébként egy másik külön faj (Camponotus ligniperda) – onnan kapta, hogy fészkét erős csáprágóival kidőlt vagy halott fába vájja. Előfordul, hogy károkat okoz az élőfák kirágásával, de tarvágás után szívesen látják, mert a földben maradt tuskókat és gyökereket gyorsan szétporlasztja, talajosítja. Teste fekete, melyet – főleg a potrohrészen – ezüstös szőrök borítanak.
Óriás lóhangya (Camponotus herculeanus)


A királynő 16 mm, a dolgozó 7-15 mm.
A barnatorú lóhangyának is nevezett herculeanus hazánkban jóval ritkábban fordul elő fekete rokonánál: a Kárpát-medencében főleg a hegyekben, 1000 m körüli magasságban érzi jól magát Gyakran összekeverik a vöröshangyával, mivel a fekete fejű és potrohú dolgozók tora vörös színű. Ez a hangyafaj is fába vájja fészkét. A királynő, amelyet könnyű összekeverni a ligniperda faj királynőjével, akár a 15 évet is megélheti. A két királynőt az eltérő élőhelyük, a csekély méretkülönbség és a potroh mintája különbözteti meg. A herculeanus potroha fekete, míg a ligniperda potrohán a minta árnyalatosan megy át vörösből feketébe.
Faodvasító lóhangya (Camponotus ligniperda)


A legnagyobb és leggyakoribb hazai faj: a királynő 18 mm, dolgozók 6-16 mm-esek.
A pirostorú lóhangyának is nevezett faj egyedei előszeretettel fészkelnek erdős, hegyvidéki környezetben: fák tövében, sziklák és gyökerek között található a hangyaboly. Vörös tora miatt ezt a hangyafajt is gyakran összekeverik a Formica-félékkel, és azonosítják vöröshangyának. A felsorolt a három faj közül a ligniperda majorjai érik el a legnagyobb méretet a maguk 16 mm-ével. Ha csupán a dolgozók méretei alapján vizsgálnánk őket, a hazai fajok között akkor is a faodvasító számítana a legnagyobbnak Magyarországon.