Programok

Mit keres a pattogatott kukorica a kolostorban?

A szegedi dómot mindenki ismeri, a város sétálóutcáján, a Kárász utcán vagy a Tisza-parton minden turista végigmegy egyszer, de Alsóvárosig már sokkal kevesebben jutnak el. Talán mert nem tudják, hogy az Alföld egyik legjelentősebb középkori műemléke áll itt.

Szöveg és fotó:
2019. december 29.

A szegedi dómot mindenki ismeri, a város sétálóutcáján, a Kárász utcán vagy a Tisza-parton minden turista végigmegy egyszer, de Alsóvárosig már sokkal kevesebben jutnak el. Talán mert nem tudják, hogy az Alföld egyik legjelentősebb középkori műemléke áll itt.

A szegedi pályaudvartól alig tíz percet kell gyalogolni az Alsóvárosi Ferences Látogatóközpontig. Szeged egyik leghangulatosabb városrészében, Alsóvároson vagyunk. Szegednek ez a része olyan, mint egy falu, a kertes házak körülölelik a tér közepén magasodó templomot. De ezt Tömörkény István sokkal találóbban megfogalmazta már: „A régi nagy templom körül olyanformán telepednek meg a házak, mint öreg kotlóstyúk köré az apró csibék.”

A ferences szerzetesek a 15. század második felében telepedtek le Alsóvároson, és kezdték meg kolostoruk építését. Akkoriban Szeged helyén, a Tisza jobb partján még három különálló település létezett: Alsóváros, Felsőváros, illetve a kettő között található vár és az azt körülvevő Palánk. Szeged története összefonódott az itt tevékenykedő ferences szerzetesek történetével, melyről a Ferences Látogatóközpontban érdekes részleteket tudhatunk meg.

Ma is élnek itt szerzetesek

A tárlatvezetés során bejárjuk a templom hatalmas épületét és a kolostor látogatható részeit is. A templomot 1503-ban szentelték fel, de a középkori épület ma már csak részleteiben látszik, ugyanis a 18. század első felében nagyarányú átépítések kezdődtek. A templom késő gótikus boltozata ma is látható, de az oltárok már a 18. századból származnak. A főoltárképhez egy legenda is kapcsolódik, mely szerint azt a ferencesek, hogy ne kerüljön a törökök kezébe, a Csöpörke nevű tóba rejtették. A képre a legenda szerint több évtized után pont egy török lelt rá véletlenül, mikor a lovát itatta a tónál. A török katona végül visszaadta a képet a barátoknak. A karzat alatti egyik oltárkép szintén jól ismert, a Fekete Máriáról, vagy szegediesen a Szerecsön Máriáról még Juhász Gyula is írt verset.

Érdemes egy pillantást vetni a templom egyik faajtójára is, mely az 1879-es nagy szegedi árvíz emlékét őrzi, pontosabban az áradó Tisza vízszintjét, amit az egyik szerzetes karcolt bele az ajtóba.

A kolostorban ma is laknak szerzetesek, bár jelenleg csak öten. Az ő lakrészük természetesen nem látogatható, de az épület másik részében berendeztek egy állandó kiállítást a templom és a kolostor történetéről, emellett pedig időszaki kiállításoknak is otthont adnak. A szerzetesek régen elsősorban azt ették, amit adományként kaptak, de időnként azért vettek is ezt-azt, például déligyümölcsöket. Ezekhez főleg a török hódoltság idején nem is volt túl nehéz hozzájutni. A törökök egyedül a ferenceseknek engedték meg, hogy tovább folytassák szerzetesi tevékenységüket. Főleg azért, mert a barátok gyógyító tevékenysége nekik is nagyon hasznos volt.

Paprikás pálinka, gyógyír a bajra

A kolostor mellett megnézhetjük az egykori hatalmas gyógynövényes kert maradványát is. A ferences barátok első számú gyógyszere a paprikás pálinka volt. Bálint Sándor szerint valószínű, hogy a paprika innen, a szerzetesek kertjéből kiindulva terjedt el a Dél-Alföldön. A paprikát kezdetben gyógynövényként használták, állítólag akkoriban Szegeden és környékén a járványok 30-40%-kal kevesebb áldozatot követeltek, mint az ország más részein. A török hódoltság idején a malária is nagy veszélyt jelentett, az emberek ugyanis a Tisza-menti mocsárvilágban kerestek menedéket maguknak.

A paprika, mint ételízesítő, a napóleoni háborúk idején kezdett terjedni, ekkor ugyanis kontinentális zárlatot rendeltek el, így az egzotikus fűszerek sem juthattak be Európába, és a bors helyettesítésére kezdték el a paprikát használni. Talán meglepő, de már a szerzetesek is ehettek pattogatott kukoricát. A felhevített kukorica magvakat ugyanis már elődeink is kedvelték, csak akkor még nem popcornnak hívták, és mikrohullámú sütő helyett kemencében készítették azt.

Uborkás búcsú

A szegedi Alsóváros legnagyobb ünnepe, a Havas Boldogasszony Búcsú volt, ahová Szeged környékéről nyaranta tömegek érkeztek. A búcsújárók akár 50-60 km-t is megtettek gyalogosan, mindezt többnyire tikkasztó melegben. A nyári forróságban érkező zarándokokat az utak mellett kovászos uborkával és annak levével kínálták az árusok, ezért is hívták az eseményt uborkás búcsúnak.

Szeged történetében a Tisza, mint fő közlekedési és áruszállítási útvonal, mindig is nagy szerepet játszott. A reneszánsz Szeged a só és a gabonaszállításnak köszönhette gazdagságát. A városban szerdánként és szombatonként sokan megfordultak, ekkor voltak ugyanis a piaci napok. De nem csak egy helyen, szerte a városban rendeztek „tematikus” piacokat. A Dugonics téren volt például a gabonapiac, a Klauzál téren a tej- és kenyérpiac, a Tisza-parton pedig a halpiac.

További információk: www.latogatobarat.hu

A téli időszakban (január - február) a kolostor és a templom épületegyüttese csak előzetes bejelentkezéssel látogatható. Látogatási szándékodat a 20/502-1953 telefonszámon jelezheted.



Cikkajánló