Kéktúra

Nagymosoly a belvárosban, avagy Mikulások a Kéken

Azt eddig is tudtuk, hogy a mikulások szeretik a természetet, a túrázást. December 6-án azonban hatalmas futóbulit tartottak Budapesten, a belvárosban.

Szerző:
Kékangyalok
Fotó:
Budapest Sportiroda
László Dénes és Serényi Márti
2014. december 8.

Azt eddig is tudtuk, hogy a mikulások szeretik a természetet, a túrázást. December 6-án azonban hatalmas futóbulit tartottak Budapesten, a belvárosban.

Ennyi boldog, mosolygós embert ritkán látni. Mindez annak köszönhető, hogy a Budapest Sportiroda  "mikulás szakosztálya" a Rossmann-nal karöltve fantasztikus szervezői munkát végzett. Több mint 2500 pirosruhás rajtolt el a Rossmann Mikulásfutáson.

 

Megállt az élet a belvárosban, amikor a 2,7 km-es távon megindultak a mikulások. Elképesztő volt a látvány! Minden korosztály képviseltette magát. A gyerekek és a felnőttek piros jelmezben, hófehér szakállal igazi örömfutáson vehettek részt.

 

unnamed(10).jpg

 

A Turista Magazin negyvenkét fős, kéktúrás mikulás különítménye ismét a Sittes Tréning Team futóival teljesítette a küldetést.

 

Két okból is fontos volt számunkra ez a futás. A sportolás mellett jótékony célt is szolgáltunk vele. A rendezvényen résztvevők ugyanis rengeteg ajándékot és adományt gyűjtöttek össze a Rossmann kamionban.

Az összegyűlt ajándékokat az ÁGOTA Alapítvány egy ünnepség keretében 2014. december 18-án fogja átadni állami gondozott gyerekeknek.

 

_dsc4204-2.jpg

 

Csoportkép a kiállításon 

 

A másik fontos indok az volt, hogy elinduljunk a Belvárosi Kéktúrán. A Design Terminálban is vidám perceket szereztünk mindenkinek, mikor teljes menetfelszerelésben megérkeztünk, hogy teljesítsük a az Országos Kékkör három virtuális túráját.

 

Mikulásaink megcsodálták Burger Barna gyönyörű fotókiállitását is. Le a mikulás sapkával a szervezők előtt.

Jövőre minél több túrázót, futót és örökmozgót várunk a csapatunkba, reméljük a fotók meggyőznek mindenkit.

 

mikiki.jpg

 

Kapcsolódó cikkek:

Megjelent a Kékvándor - [VIDEÓVAL]
A KÉK vándora - interjú Burger Barnával
Mikuláskor is lépj a KÉK-re!
 

Cikkajánló