Hazánk legnyugatibb - és talán egyik legszebb - szegletének egy részét az Őrségi Kerékpáros és Természetbarát Egyesület által szervezett túrán fedeztük fel. A dimbes-dombos környezet helyenként megizzasztja ugyan a bringást, de csak kevés helyen érezhetjük magunkat olyan nyugalomban, mint az egykori gyepűn.
Mivel az egész hétvégét az Őrségben terveztük eltölteni, már péntek este megérkeztünk Szalafőre, ahol egy csodás falusi vendégházban volt a szállásunk Csörgőszeren. Az egész Őrségre jellemzőek az úgynevezett szeres települések. A sajátos, néhány házból álló - általában dombtetőn található - településrészek az úgynevezett szerek. A kisebb települések 2-4, a nagyobbak akár 6-8 szerből is állhatnak.
Hangulatos hálószoba a csörgőszeri Cseri Portában
Az Őrség múltja magyarázza a sajátos településszerkezetet: egykor a honfoglaló magyarok a nyugati határszél védelmére őrállókat telepítettek a gyepűre - innen ered a tájegység neve is. Csörgőszer 15-20 házát erdők és mezők, szántóföldek veszik körbe a dombtetőn. Talán soha nem voltunk még olyan szálláshelyen, ahol a természet közelségét annyira éreztük volna, mint a szalafői kertben, ahol a folyamatos szarvasbőgésbe időnként a toportyánféreg fura, síró csecsemőre emlékeztető hangja, a kuvik visítása és a fűben élelem után kutató sün mókás morgása vegyült. A minket körülvevő erdő hangjaival a fülünkben tértünk nyugovóra az egyszerű, de takaros szálláson.
Tekerés a gyepűn
Túránk másnap reggel az egykori fűrészmalomból kialakított Gatter fogadótól indult, s Pityerszer irányába kanyarodtunk ki az udvarról. Az öt kilométerre lévő skanzen megközelítésével tulajdonképpen az első dombon a négyből már túl is estünk, kellemes bemelegítésképpen.
A túra kiindulópontja, a Gatter fogadó
Pityerszer a nevét valószínűleg a pityer nevű madárról kapta (egyébként a szereket leggyakrabban az ott élő család, földrajzi helyzetük, esetleg valamilyen egyéb jellegzetesség nyomán nevezték el), és hazánk talán legbarátságosabb skanzene, ahol az őrségi építészet összes jellegzetességét megismerhetjük. Ezek közé tartozik például a kódisállás (a téglaházak előreugró tornácán húzódhattak meg egykor a vándorok, koldusok), az U alakú kerített ház vagy a kástu, ami tulajdonképpen egy különálló kamra. A portákhoz tartozott általában egy tóka is - ez egy vízgyűjtésre szolgáló gödör, tavacska. A tókában összegyűjtött vizet itatásra, öntözésre vagy akár mosásra is használták.
Megérkezés a pityerszeri skanzenhez
Innen egy erdei dózerúton - egy darabig az országhatár vonalát követve - Farkasfa felé vettük az irányt. A határvidéken már az avarok idejében sáncok húzódtak, azonban ezeknek ma már nyomuk sincs, ahogy a honfoglalás kori erődítményeket sem találhatjuk meg. Már csak egyes földrajzi nevek őrzik emléküket.
Tekerés az erdei dózerúton
Farkasfáról kitekerve abszolváljuk a második dombot is, amelynek tetején egy meteorológiai állomás mellett haladunk el, Orfalut megcélozva. A piciny település (egy 2015-ös adat szerint a lakossága 71 főből állt) nevezetessége az 1823-ban épült fa harangláb. Ilyen építményt egyébként az Őrségben számos más faluban is találhatunk, például Pankaszon, Kercaszomoron vagy Felsőszenterzsébeten.
Orfalui harangláb
A következő településen, Apátistvánfalván várt talán a legkeményebb emelkedő: a rövid, de combos mászás sokakon kifogott, és a bringát tolva érték el a dombtetőn álló templomot. A faluban két érdekességre érdemes egy kis időt szánni: az egyik a határőremlékhely és -múzeum, a másik pedig a mellette található ökoturisztikai információs centrum. Előbbi az egykori határőrőrs épületében kapott helyet, és - nem meglepő módon - a határőrség mindennapjait mutatja be, számos tárgyi emlék segítségével, amelyek között terepjárók, rocsó vagy éppen egy gulyáságyú éppúgy helyet kaptak, mint a különféle rádiók, egyenruhák, fegyverek. Az előzetes bejelentkezéssel látogatható ökoturisztikai információs centrum a Rába-vidék nevezetességei mellett az Őrség kultúrájából és múltjából kaphatunk egy kis ízelítőt.
Az Apátistvánfalvához vezető emelkedő sokakon kifogott
Negyedik dombunkon túljutva, a túra nehezebb felét magunk mögött hagyva tekertünk tovább a Kétvölgy mellett található kilátó felé. Az ideális pihenőhelyről jól belátni a dimbes-dombos vidéket, ezért érdemes szánni egy kis időt arra, hogy gyönyörködjünk a tájban.
Gurulás Szlovéniában, szolid mászás Magyarországon
Kétvölgy kilátójától gyakorlatilag a határ menti Őrihodosig zavartalanul gurulhattunk. Marokrét határában találkoztunk először az Őrség folyékony zöld aranyának forrásával, az olajtökkel. A növényt közel egy évszázada termesztik a térségben, és 2002 óta egy fesztivál is épül köré: az Őrségi Tökfesztivál négy faluban (Őriszentpéter, Szalafő, Nagyrákos, Magyarszombatfa) kínál programokat egy szeptember végi hétvégén.
Az Őrség folyékony olajának alapanyagából a szlovén oldalra is jutott
A tökföldeket elhagyva értük el a határ felé vezető utat, amelyről azonban letértünk Őrihodos előtt, Kapornak felé, hogy meglátogassuk a helyi tájházat: gazdag gyűjteményének anyagát a környező települések lakossága adta össze. A falu lakosságának többsége magyar nemzetiségű egyébiránt - a történelmi Őrség ugyanis a határ szlovén oldalára is átnyúlik, összesen nyolc falut érintve.
Pihenő a kapornaki faluháznál
Ugyan a négy dombon már túljutottunk, mégis enyhén emelkedik az út a magyar oldalon lévő Bajánsenyén keresztül Őriszentpéter határáig. Az „Őrség fővárosa” ugyanúgy szeres település, mint bármelyik a környéken. Érdemes tenni egy kitérőt a Malom Látogatóközponthoz, amely a helyi kulturális és információs központ funkcióját tölti be. A település másik végén, a Templomszeren találunk egy igazi ritkaságot, egy nagyon szép állapotban megmaradt Árpád-kori építményt, a Szent Péter-templomot. Az 1230 körül épült templomot később gótikus stílusban bővítették, majd a 16. század közepén erődítménnyé alakították. A bástyákkal, sáncokkal, árokkal védett, egykor 30-40, de akár 100 őr által védett erődítményre ma már csak a mély sáncárok emlékeztet - 1664-ben, a szentgotthárdi csata évében a törökök megostromolták és elpusztították.
A Szent Péter-templom Őriszentpéteren
Ugyan kiemelkedő látnivalókban - a skanzent és az őriszentpéteri templomot leszámítva - nem kifejezetten gazdag a túraútvonal, az Őrség csendes útjait mindenkinek csak ajánlani tudjuk. Igaz, egy alföldi túrához képest kicsit komolyabb edzettségre van szükség. Igazi hegyekkel ugyan nem találkozhatunk, de a sok kis domb megmászása sok energiát kivesz az egyszeri bringásból - ezért lett az eredetileg ötdombosra tervezett túránk is csak négydombos ezúttal.
Szállás, étkezés, bringakölcsönzés
Az Őrségre a vendégházak és a kis panziók jellemzőek alapvetően: szinte minden faluban találhatunk ilyesfajta szállást. Étkezési lehetőségre inkább a nagyobb településeken számíthatunk, boltot, éttermet is találhatunk. Több helyen is lehet kerékpárt kölcsönözni, akár e-bike-ot is, így az is nyeregbe pattanhat, aki nem vitt magával saját bringát.
Térkép: Bagaméri Gergely
A cikk megjelent a Turista Magazin 2018. júniusi számában.
A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.
Kapcsolódó cikkeink:
Kerékpáros kalandozások az Őrségben
