
Szénagyűjtő táborba várják az önkénteseket az Őrségben
Természetvédelmi önkéntes tábort hirdet az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság a legendás Szőcei láprétre, ahol a szénagyűjtés mellett érdekes programok is várják a résztvevőket.
Természetvédelmi önkéntes tábort hirdet az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság a legendás Szőcei láprétre, ahol a szénagyűjtés mellett érdekes programok is várják a résztvevőket.
Az év első bölényborja vidáman követi termetes anyukáját az őrségi vadonban.
Ismét várnak Szalafő-Pityerszeren a népi porták, de számos más kikapcsolódási lehetőség közül is válogathatsz az Őrségben.
Jelvényszerző túránk ezúttal Vas megye kevésbé ismert, nem is oly régen még műszaki határzárral szigorúan őrzött és teljesen elszigetelt, dimbes-dombos tájára vezet. A Felső-Őrséget bejáró vándorút első hallásra vallási töltetűnek, zarándokútnak tűnhet, de a túra tematikája és ennek az évtizedekig elzárt területnek a felfedezése többről szól.
Amerikában őshonos récék úszkáltak Szentpéterfa határában a Pinka folyón.
Szerkesztőségünk tagjai keresztül-kasul bejárták már az Őrséget, mégis újra és újra visszatérnek erre a csodálatos vidékre, ami annyi felfedeznivalót tartogat. Te mennyire ismered?
A december az Őrségbe is meghozta a havat. A Kondorfa határában, félvad körülmények között élő bölények a róluk készült videó tanulsága szerint ezt is a tőlük megszokott rezignált nyugalommal vették tudomásul.
A téli Őrség elképesztően csendes. Az egymástól távol eső szerek között alig van mozgás, a táj is mozdulatlannak tűnik, de a színeit vesztett természet most olyan részleteket is megmutat, amelyeket máskor nem.
Közhely, de igaz, hogy az ünnep akkor lesz igazán szép, ha lélekben is rá tudunk hangolódni. A mindennapi rohanásban ez persze nehéz, de a természet, egy esti séta vagy egy hétvégi túra nagy segítségünkre lehet ebben. Most ajánlunk három olyan túracélpontot, ahol nemcsak a természet maga, de a hely meghitt hangulata is segítheti az ünnepvárást.
Hazánk legnyugatibb szegletét – a festői erdőtájjal borított, dimbes-dombos Őrséget – természeti szépségén túl autentikus népi építészete is vonzó úti céllá teszi. Látnivalóinak felfedezéséhez és az őrségi hangulat megéléséhez van egy remek túratippünk.
Hazánk legnyugatibb szegletét – a festői erdőtájjal borított, dimbes-dombos Őrséget – természeti szépségén túl autentikus népi építészete is vonzó úti céllá teszi. Látnivalóinak felfedezéséhez és az őrségi hangulat megéléséhez van egy remek túratippünk.
Az Őrség minden évszakban kiváló úti cél, sokféle izgalmas látnivaló van errefelé. Mi most – az egyre melegebb napoktól megihletve – három szép és hűsítő őrségi tavat ajánlunk.
Összeállításunkban olyan apró településeket találsz, ahová nagyon is érdemes ellátogatni, ha valami egyedülállót szeretnél látni.
Termetes anyukája mellett egészen kicsinek tűnik az év első bölényborja az őrségi vadonban.
Az őrségi vadonba is beköszöntött a tavasz, végre kezd zöldülni a természet, és a bölények egyre több friss zöld táplálékot találnak. De az állatok nemcsak ennek, hanem egy születésnapi ajándéknak is örülhettek tavasz elején.
A szőcei tőzegmohás láprét különleges hely, és nemcsak azért, mert egy pallósoron járhatjuk be a fokozottan védett területet. Most különösen érdemes idejönni, hisz a láprét április-májusban, a virágzás fő időszakában a leglátványosabb.
Magyarország tizedik nemzeti parkja március elsején ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. Ez alkalomból összegyűjtöttünk pár látványos fotót kedvcsinálóként e pompás vidék felfedezéséhez, amihez van egy-két túratippünk is.
Hazánk legnyugatibb szeglete egy változatos, dimbes-dombos erdőtáj. Nyugalmat árasztó hangulatával csábít természetjárásra, és tökéletes színtért biztosított kilométerfalós jelvényszerző túránknak.
Az európai bölények 2019 nyarán költöztek ki a Kondorfa melletti területre. Azóta belakták az őrségi vadont. Egy friss videó szerint pedig rendületlenül állnak a szakadó hóesésben.
Hazánk legnyugatibb szegletét – a festői erdőtájjal borított, dimbes-dombos Őrséget – természeti szépségén túl autentikus népi építészete is vonzó úti céllá teszi. Látnivalóinak felfedezéséhez és az őrségi hangulat megéléséhez van egy remek túratippünk.
Íme, tíz olyan hely, amelyet érdemes a bakancslistánkra venni, ha az Alföldön járunk.
Általában egy túrázó akkor érkezik meg az Alföld kék útjára, ha már egészen belemelegedett az országjárásba, megigézte a vándorlás szabadságérzete, és e mámorító élmény átéléséhez új terepet keres.
Petőfi Sándor nagy költő és nagy távgyalogló volt. Kora neves emberei közül talán senki se járta be úgy keresztbe-kasul Magyarországot, mint ő.