Keresés eredménye

Négydombos túra az Őrségben

Hazánk legnyugatibb - és talán egyik legszebb - szegletének egy részét az Őrségi Kerékpáros és Természetbarát Egyesület által szervezett túrán fedeztük fel. A dimbes-dombos környezet helyenként megizzasztja ugyan a bringást, de csak kevés helyen érezhetjük magunkat olyan nyugalomban, mint az egykori gyepűn. 

2019.06.09.

Kerékpáros kalandozások az Őrségben

A kerékpártúra számomra a megismerés kalandjáról szól: úgy suhanni erdők és mezők között, hogy átélem és megismerem a tájat, meg-megállva, szemlélődve. A dimbes-dombos őrségi táj kiváló bringás túraterep, hiszen zömében alacsonyrendű közutakon lehet tekerni, sűrűn változó, gyönyörű tájban, látványos, sok kincset rejtő falvak között. 

2018.08.19.

Dödölle és tökmagolaj - őrségi piknik a szereken

Az Őrség szépsége, nyugalma, az itt élő emberek közvetlensége kimondhatatlan felüdülést jelent a nagyvárosi forgatag és a közlekedési eszközökön összezsúfolódó tömeg tülekedése után. Nem véletlenül sorolták a vidéket Magyarország hét természeti csodája közé - az évszázadokon keresztül megőrzött kulturális és gazdálkodási hagyományok, a gazdag élővilág és persze nem utolsósorban a dödölle, illetve a tökmagolaj igazán kiérdemelték az elismerést.

2015.08.20.

Őrség - a szerek birodalma

Miközben utazási prospektusokat lapozgatva távoli egzotikus vidékek nyugalmára vágyakozunk, elfeledjük, hogy itthon is van ilyenünk: az Őrség maga a béke és csönd „szigete”. Erdőkkel, ligetekkel, folyókkal szabdalt táj, amely - azon kívül, hogy a tücskök errefelé tényleg cisz-mollban ciripelnek - friss levegővel, szerekkel és bájos műemlékházakkal, hullámzó dimbdombokkal hangol jókedvre az év minden hónapjában. 

2014.10.15.