Nyolcezren a Balaton jegén

Sokan és sokféleképpen vágtak neki szombaton a Badacsony és Fonyód közötti 5,2 kilométeres távnak a Balaton jegén, ahol az első „Balaton-átcsúszást” tartották.

Szerző:
TM
Fotó:
címlap és video: Youtube /Loci
fotók: Facebook
Instagram
2017. január 30.

Sokan és sokféleképpen vágtak neki szombaton a Badacsony és Fonyód közötti 5,2 kilométeres távnak a Balaton jegén, ahol az első „Balaton-átcsúszást” tartották.

 

 

Bár vélhetően a balatoni jégen már többen is megkíséreltek idén illegálisan, a hatósági javaslatok ellenére átkelni, a helyenként akár 30 cm vastagságot elérő jégpáncél mostanra megengedte egy nagyszabású átkelés lebonyolítását. A résztvevők 7-8 ezer főre becsült számával a túra máris Európa legnagyobb jégtúrás rendezvényévé vált a szervezők szerint, aminek következtében egy élő emberfolyam alakult ki a két part között.

 

 

 

A hivatalos start 11 órakor volt Badacsony kikötőjében, de többen is elindultak Fonyódról, illetve volt olyan, aki oda-vissza megtette az utat.

 

 

 

Sétálva kb. másfél óra alatt teljesítették a távot, de volt, aki a futást választotta.

 

 

 

Az alábbi technikánál viszont bele sem merek gondolni az időtartamba. És a későbbi felkarizom-zsibbadásba.

 

 

 

Őket valószínűleg semmi sem tartotta volna vissza.

 

 

 

A kézenfekvőnek tűnő korcsolya sem mindenhol vált be a változó terepviszonyok miatt.

 

 

 

De volt, aki mindenre felkészült.

 

 

 

 

És volt, aki kinevette a „hullámzó jeget”.

 

 

 

Többen is terepkerékpárral vágtak neki.

 

 

 

Valaki lazábbra vette a figurát.

 

@dnkdns által közzétett fénykép,

 

 

Az túrát 14 önkéntes vízimentő ingyen és bérmentve biztosította.

 

 

 

Szerencsére a jég senki alatt sem szakadt be, pár könnyebb sérülést kellett ellátni elcsúszás miatt.

 

 

 

Minden jó, ha a vége jó.

 

 

 

Különösen, ha van kivel ünnepelni.

 

 

+1 kreatívabb, drónnal felvett videó

 

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

A jósvafői tengerszem most még szebb, mint nyáron

Téli túlélőcsomag túrázóknak

Ilyen, amikor a hó megérkezik a Dunakanyarba

A legtöbb téli bakancsban simán kitörhetjük a nyakunkat

Erre figyelj, ha jégre mész

A jegesedő Balaton madárperspektívából

Így hódoltunk a téli örömöknek az elmúlt évszázadban

Cikkajánló