Teljesen megújult a Lillafüredi Erdei Vasút

Új vasúti pálya, megújult szerelvények és a fogadóépületek, továbbá új pihenőpark is várja a kirándulókat.

Szerző:
Turista Magazin
Forrás:
Északerdő Zrt.
2023. április 28.

Új vasúti pálya, megújult szerelvények és a fogadóépületek, továbbá új pihenőpark is várja a kirándulókat.

Április 27-én ünnepélyes keretek között adták át a felújított lillafüredi kisvasutat. A beruházás során teljes egészében megújult a Miskolc-Dorottya utca – Papírgyár – Lillafüred – Garadna fővonal, beleértve az állomásépületeket, a kocsi- és mozdonyszíneket, műhelyeket és igazgatósági épületeket. A Garadna végállomáson új pihenőparkot is létesítettek, a Garadna Grundot, ami a megnyitás óta a felnőttek mellett a kisgyermekes családok kedvelt célpontjává vált.

Megújultak a szerelvények is!
A mintegy 4,3 milliárd forintból megvalósult rekonstrukció során összesen harminckét mozdonyt, személy- és teherkocsit is megújítottak, illetve újjáépítettek. Az erdei vasút Diósgyőr-Majláth forgalmi telepén megrendezett ünnepélyes átadón többek között Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára is beszédet mondott. Az államtitkár kifejtette, az aktív turizmus fejlesztésében fontos szerep jut az erdei kisvasutak megújításának, az erdőgazdaság által működtetett tizenkét vonal utasforgalma évente eléri az egymilliót. A lillafüredi a legnépszerűbbek közé tartozik, a szilvásváradi vonallal együtt közel az utasok felének nyújtanak kikapcsolódást – tette hozzá. Kiemelte, hogy a kabinet által az erdeikisvasút-fejlesztésre elkülönített forrásokon belül a lillafüredi vonal részesült a legátfogóbb felújításban.

Cikkajánló