Térképen gyűjtik az erdők hangjait

Az interaktív térkép hangképeit hallgatva Dél-Amerikától Új-Zélandig utazhatjuk be a Földet, és közben a hazai erdők hangjaiba is belehallgathatunk. De nemcsak böngészhetünk, mi magunk is tölthetünk fel felvételeket.

Szöveg:
Fotó:
Adobe Stock
2020. szeptember 21.

Az interaktív térkép hangképeit hallgatva Dél-Amerikától Új-Zélandig utazhatjuk be a Földet, és közben a hazai erdők hangjaiba is belehallgathatunk. De nemcsak böngészhetünk, mi magunk is tölthetünk fel felvételeket.

A Sounds of Forests vagyis az Erdők hangjai elnevezésű projekt tulajdonképpen a járványhelyzet miatt született meg, derül ki a 444 cikkéből. A szervezők, ahogy minden évben, idén nyáron is szerették volna megrendezni Angliában a természetszeretők háromnapos erdei rendezvényét, a Timber fesztivált.

A járványhelyzet miatt azonban ez is elmaradt, de hogy valamiféleképpen mégis legyen egy közös élmény, amely az erdőkről és azok szeretetéről szól, kitalálták ezt a hangtérképet, ami egy interakítv térkép és egy bárki által bővíthető hangtár. A hangokra egyébként felkért művészek komponálnak majd zeneműveket, amelyeket remélik, a jövő nyári fesztiválon be is tudnak majd mutatni.

Hasonló kezdeményezésekről korábban már mi is írtunk. A naturesoundmap elnevezésű térképen böngészve a természet izgalmas hangjaiba hallgathatunk bele a Föld minden tájáról. Tanzániában például oroszlánüvöltés hasít bele az éjszakába, a Mojave-sivatagban prérifarkasok kiáltoznak, a Midway-atollon albatroszok hangoskodnak, de belehallgathatunk a Mexikói-öbölben úszkáló delfinek párbeszédébe is.

A dawn-chorus.org (Hajnali kórus) oldalon a világ minden tájáról származó madárhangokat gyűjtöttek össze. Ennek a német projektnek a gyönyörködtetésen túl tudományos célja is van. A kutatók szeretnék minden év májusában megismételni az adatgyűjtést, a különböző évek hangmintáit összehasonlítva ugyanis számos következtetést lehet levonni az adott élőhely állapotának változásával kapcsolatban is.

A Sounds of Forests interaktív térképen több magyar hangfelvétel is található.

Hallhatunk például kabócákat a Spartacus-ösvényről:

Csodás madárdalt a Duna hullámteréből:

De ha távolabb utaznánk, meghallgathatjuk egy erdei tó környékének hangjait, békákkal, madarakkal és a széllel Hong-Kongból:

Ennek a különleges éjszakai felvételnek az első pár másodpercében egy panamai esőerdő hangjait halljuk, aztán viszont átváltunk egy lassított verzióra, amelyben a szöcskék és denevérek hangjaiból mintha egy különleges zenemű születne.


Cikkajánló