Vadgázolás – Megváltoztak a szabályok

A lényeg, hogy ezentúl szinte minden esetben az autóvezető lesz a felelős vadbaleset esetén.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Adobe Stock (Kiemelt kép - Illusztráció)
Forrás:
vezess.hu
2023. július 31.

A lényeg, hogy ezentúl szinte minden esetben az autóvezető lesz a felelős vadbaleset esetén.

Javában zajlik az őzek nászidőszaka, ilyenkor körültekintőbbnek kell lenni az utakon, de gyakorlatilag egész évben érdemes odafigyelni, mert bármikor bekövetkezhet az autósok rémálma. Egy vaddal való ütközés nemcsak életveszélyes, de igen költséges is, az autókban keletkezett kárt pedig a legtöbb esetben a sofőröknek maguknak kell állni, egy törvénymódosításnak köszönhetően pedig úgy néz ki, mostantól az őz árát is.

Július elsejétől lépett érvénybe a vadgazdálkodásról, valamit a vadászatról szóló törvény módosítása. A fontosabb pontok között szerepel a vadkár rendezésével kapcsolatos változás, ami szerint

nem minősül a vadászatra jogosult felróható magatartásának vagy a tevékenységi körében előálló rendellenességnek, ha a vad az életmódjából, szokásos táplálkozási, szaporodási viselkedéséből következő helyváltoztatása miatt jelenik meg a lakott területen kívül közúton, autóúton, autópályán vagy a település belterületén, kivéve, ha a vad megjelenése a vadászatra jogosult tevékenységével áll okozati összefüggésben.

A lényeg, amennyiben az autóvezető nem tudja bizonyítani, hogy a vadat azért gázolta el, mert azt éppen a vadászok űzték, hajtották, lőtték, akkor a vadásztársaság felelőssége nem fog fennállni, tehát nem lesz köteles megtéríteni az autóban szenvedett kár. Sőt! A vadásztársaság igénnyel léphet fel az elgázolt, tulajdonába tartozó vad megtérítésével kapcsolatban.

Ha megesett a baj
Amennyiben megtörtént a baleset, a rendőrséget kell értesítenünk. Ők szólnak a helyi vadásztársaság munkatársának, és rögzítik a baleset körülményeit, illetve felmérik a keletkezett károkat. Fontos tudnod, hogy az állat elvitele a jogszabályok értelmében lopásnak számít. A vad alapesetben az állam tulajdonában áll, halála után pedig a területen vadászatra jogosulté lesz.

Mégis mit tehetünk?
Az ilyen esetek kárenyhítésére köthetünk előre biztosítást, de nem árt tudni, hogy ezek jellemzően 500.000 forintos értékhatárig vállalják a károk megtérítését, egy kifejlett szarvasbika pedig ezzel szemben bőven milliós tétel. A legjobb, ha a megelőzésre fókuszálunk, és figyelmesebben vezetünk az állatok párzási időszakában. Az erdőben vezető, nem belátható útszakaszokon mindenképp érdemes a megengedettnél lassabban haladni és a sűrű bozóttal szegélyezett utak mellett is lassabban vezessünk.

(A vadgazdálkodásról, valamit a vadászatról szóló 1996. évi LV törvény módosítása a Magyar Közlöny 2023. évi 90. számában jelent meg június 22-én.)

Cikkajánló