MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Álompart a betondzsungelben

A turizmusról az emberek többségének a műemlékek előtt szelfiző külföldiek, vagy a természetjárás ugrik be, pedig van egy új kirándulós műfaj, amely ezeknek a fogalmaknak az ötvözete, és ami akár többről is szólhat, mint azt elsőre gondolnánk. Mi is ez valójában?

A turista értelmező szótárában a városnéző séta és a teljesítménytúrázás két különböző fogalom, de egyre gyakrabban találkozhatunk ezeknek a programoknak a házasításával. A túraszervezők – akik alapvetően a természetbe kalauzolnak el minket – egy ideje már a város betondzsungelét is felfedezendő terepnek jelölik ki a gyalogos kedvű kilométerhajhászoknak. Persze nem arról van szó, hogy az erdőben már nem férnek el a túrázók, csupán egy új szemlélet kezd kialakulni az élményszerzés és a teljesítmény fogalmai körül, ami főleg hazánk fővárosában dívik. Az április 20-án rendezett Álompart elnevezésű túra is egy ilyen városi tematika, aminek a 20 km-es távjára egyfajta kíváncsiságból és kikapcsolódásképpen mi is beneveztünk.

 

Fotó: Lánczi Péter

 

Budapest egyik legforgalmasabb fő útja a Róbert Károly körút, ahol a péntek délutáni órákban a járókelők egy része szokatlan látványt nyújtott. Tarka túraruházatban virító, céltudatos és öblös léptű emberek haladtak a szürke járdán egy fehér papírlapot szorongatva, amelybe időnként teljesen belemerült a tekintetük. Sietős mozgásuk senki máséhoz sem volt hasonlítható, legfeljebb a Margitszigetre igyekező kocogókkal mutatnak némi rokonságot, bár felszerelésben tőlük is különböztek. Idővel az útvonalleírást tartalmazó lapok (itinerek) zsebbe vagy táskába kerültek, és a „mezőny” is szétrázódott, de a testmozgás alapján a város bármely pontján fel lehetett ismerni a túra résztvevőit.

 

Fotó: Lánczi Péter

Betondzsungel ösvényein

 

Ehhez a szokatlan látványhoz számunkra – mint résztvevőknek – szokatlan érzés is párosult, hiszen a túracipős sietős lépteinket ez idáig a természet zöld csendjéhez és nem a nyüzsgő város zajához kötöttük. Budapesti lakosként jól ismertük a túra útvonalát, tudtuk, mire vállalkozunk, de még azzal együtt is megmaradt bennünk ez a különös érzés, hogy alapvetően egy hosszabb esti sétának fogtuk fel az egészet.

 

Fotó: Lánczi Péter
Teljesítménytúrás mozgólépcsőzés a Váci útnál


A túra rajtja és célja a már említett Róbert Károly körút, pontosabban az 51/B szám alatt található Bak Hütte nevű hely volt, ami egyszerre hegymászóklub és kocsma is egyben. Innen az Árpád híd margitszigeti lejárójáig kellett elgyalogolni, hogy kikeveredjünk a város forgatagából, ami ebben az esetben a szürke betonházak között kavargó benzingőz és zaj hátrahagyását jelentette. Számunkra ennek a szakasznak és egyben az egész túránk kuriózumát a Váci út aluljárója jelentette, ahol olyan nem mindennapi dolgot mondhattuk el magunkról, hogy egy teljesítménytúrán mozgólépcsőztünk.

 

Fotó: Lánczi Péter

A margitszigeti Zenélő-kútnál volt az első igazolópontunk


Miután lekanyarodtunk az Árpád hídról, frissítő tavaszi pompa kísért minket végig a Margitszigeten. A főváros vízzel körbezárt kis zöld foltja ragyogó napsütésben tündöklött, a levegőben virágok illata szállt, és a kikelet szinte már mindent ellepett. Az évszak csodáival és hangulatával eltelve értünk ki a Margit hídhoz, ahonnan a Bem rakpart felé vettük az irányt.

 

Fotó: Lánczi Péter

Marigitszigeti idill


A Duna budai partján sétálva ugyanaz a látvány fogadott minket, mint a hétköznapokban, de ezúttal valami mégis más volt. Munkába jövet-menet az ember gyakran fel sem néz, miközben a villamoson a telefonját simogatja, pedig, ha elidőzünk egy kicsit a megszokottnak hitt városképben, akkor nemcsak újra meggyőződhetünk arról, hogy Budapest az egyik legszebb város a világon, de az addig számunkra rejtve maradt épületeket, utcákat és egyéb látnivalókat is felfedezhetünk. Nekünk ezúttal a Bem rakpart lakóházainak változatos boltozata szolgáltatott új élményt.

 

Fotó: Lánczi Péter

Szilágyi Dezső téri református templom

 

Fotó: Lánczi Péter

A Halászbástya nem csak a külföldieknek izgalmas fotótéma

 

Egészen a Szilágyi Dezső térig kísértük a Dunát, majd a református templomnál a várba tartó kis utcákon lépcsőztünk fel a Halászbástyához. Külföldi turistákkal közösen szemléltük a megunhatatlan látványt nyújtó épületegyüttest és a csodás pesti kilátást, mielőtt a budai Vár legszebb sétánya felé vettük volna az irányt. A Tóth Árpád sétányt nem csupán a panorámás kilátása, hanem virágzó vadcseresznyefái is páratlan és romantikus helyszínné teszik. Mi itt legalább egy negyedórás pihenőn iktattunk be a városnéző rohanásunkba, hogy megcsodáljuk a lemenő nap sugaraiban ragyogó színpompás várat és az alatta elterülő budai tájat.

 

Fotó: Lánczi Péter

A Tóth Árpád sétány tavasszal a leglátványosabb

 

Újból lépcsőztünk, de ezúttal már lefelé, az Attila út irányába, amin átkelve a Krisztina körút felé igyekeztünk. A Tabán aljánál rácsatlakoztunk a budai zöld turistaútra, ami továbbra is aszfaltúton vezetett minket, ezért a fás, bokros parkban navigáló jelzések csak részben engedték nekünk a természet illúzióját. Átkeltünk a Hegyalja úton, majd fellépcsőztünk a Filozófusok terére, ahol a jó időnek köszönhetően száznál is több fiatal élvezte láb lógatva a panorámás kikapcsolódást.

 

Fotó: Lánczi Péter

Fiatalok kikapcsódás közben a Filozófusok tere közelében


Mi egy kicsit félreértettük az útvonalleírást, ezért a zöld jelzésen továbbhaladva oldalaztunk a Gellért-hegy Dunára néző sétányain, és már a Szent Gellért tér feletti részen jártunk, mikor rádöbbentünk, hogy kihagytunk egy ellenőrző pontot. Toronyiránt másztuk meg a hegyet, hogy a Citadella közelében megkeressük azt a kilátópontot, ahol az igazolópecséttel vártak minket. A sötétben nem volt egyszerű megtalálni a pontot, ráadásul eleve rossz helyen kerestük, ezért a túránk ezen szakaszán jelentős időveszteséget szedtünk össze. Mondjuk, ez különösebben nem zavart minket, csak a keresgélés volt némiképp bosszús.

 

Fotó: Lánczi Péter

Páratlan budapesti panoráma a Gellért-hegyről


A Gellért-hegyről is megcsodáltuk az addigra díszkivilágításban pompázó várost és az alkonyat varázslatos fényeit. Az áprilisi szuper időjárás az esti órákban sem hűtötte le a levegőt, így végig rövid ujjúban lehetett gyalogolni, és élvezni a tavaszi szellő frissességét, amit főleg a Szabadság hídon átgyalogolva élvezhettünk leginkább.

 

Fotó: Lánczi Péter

A kivilágított Szabadság híd és a Budapesti Corvinus Egyetem (Közgáz) épülete


Ekkor már túl voltunk az utunk félénél, és a hídon átkelés után jött a visszafordulás a kiindulópontunk felé. A Belgrád rakparton folyásiránnyal szemben haladva szemléltük a város szebbnél szebb nevezetességeit. Újból megcsodáltuk a kivilágított Gellért-hegyet a Szabadság-szoborral, a budai várat, a pompás hidakat, melyek lámpái fényfüzérként ívelnek át a szikrázó Dunán, valamint a tündöklő Országházat is. Bárki bármit mondhat, Budapestnek nincs párja!

 

Fotó: Lánczi Péter

 

A Margit hídnál véget ért a folyó követése, illetve a gyönyörködés, és a Nyugati tér felé vettük az irányt. Az ezt követő kilométerek számunkra nemcsak kényelmetlenek, de érthetetlenek is voltak. Rejtély maradt számunkra, hogy a szervezők miért a füstös város sűrűjébe vezettek minket, s miért nem továbbra is a Duna-parton, ahol egészen az Árpád hídig mehettünk volna, mielőtt a cél felé vesszük az irányt. Persze nem volt kötelező az itinerben javasolt útvonalon haladni – ezt a szervezők hangsúlyozták is –, de az ellenőrző pontot mindenféleképpen érintenünk kellett, ami pedig a XIII. kerület közepén, a Kassák Lajos és Huba utca sarkán állt. Tehát sok választásunk nem volt a menetiránnyal kapcsolatban.

 

Fotó: Lánczi Péter

Ellenőrző pont a Kassák Lajos és a Huba utca sarkán


Az utolsó becsekkolást követően már csak pár száz méter volt hátra az összesen 20 km-es útból. Hatalmas társasházakat kerülgetve értünk ki a Róbert Károly körútra, amin csak néhány lépést kellett megtennünk a célt jelentő kocsmáig. Az ilyenkor szokásos oklevél és kitűző átvétele után egyből hazafelé vettük az irányt. Utunk lényegében arra haladt, amerre a délután során is gyalogoltunk, azzal a különbséggel, hogy most villamoson ülve néztük a város díszkivilágítását.

 

Fotó: Lánczi Péter

A Róbert Károly körúti Bakk Hütte volt a bázis


Egyáltalán nem bántuk meg, hogy eljöttünk erre az aszfaltkoptatós sétára, de a gyaloglást alapvetően még mindig a természetjárás műfajának tarjuk. Ehhez hasonló városi túrához a XI. kerület megkerülésénél már volt szerencsénk, de akkor az sokkal több zöld területen vezetett, és sokkal több eldugott helyre vitt el minket, mint ez az útvonal. Az Álomparttúra a főváros Duna-parton fekvő nevezetességeihez kalauzolt el minket, amit főleg azoknak ajánlunk, akik bírják a sok aszfalton való gyaloglást, és szeretik a kivilágított városi panorámákat. Csak a humorérzékünkön múlik, hogy kipróbálunk-e egy ilyen flaszteres élménykirándulást, vagy maradunk az erdő csendjében, de úgy hiszem, egyszer ezt is meg kell tapasztalni, mert egy jó társasággal ennek is megvan a maga bája, ha úgy tetszik, hangulata.

 

A városi túra útvonala

 

Szöveg és fotók: Lánczi Péter

 

Kapcsolódó cikkek:

A BETONRENGETEG ÖSVÉNYEIN

RENDHAGYÓ PERSPEKTÍVÁK A BUDAI-HEGYEKBEN

KETTEN HÉT TÁSKÁVAL A ZÖLDÖN – NORMAFA–HÁRMASHATÁR-HEGY

SÁRGA ÚTON A VÁROS PEREMÉN

PANORÁMÁK A BUDAI SÁRGÁN

 





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. október
Garai Szilvia Ilona:
Szúnyogcsípés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...