MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumGalyakilátó

2017.09.05. 10:00,   Szöveg: Gombos Kálmán,   Fotó: Gombos Kálmán

Balaton-felvidéki várromok, amiket egyszer látni kell

„Ha minden kísérlet csődöt mond, akkor olvasd el a használati utasítást!” A régi Murphy-törvényt ezúttal az itinerre aktualizálva, de joggal emlegettük fel öcsémmel a Tátika-Rezi teljesítménytúrán. Végső soron tévesztés és probléma nélkül járhattuk be a Keszthelyi-hegység északi részeit, sok-sok remek élménnyel gyarapodva. 

A tavalyi teljesítést követően újrázhattam, öcsém viszont most először vett részt ezen az eseményen. A táj egy része azonban neki sem volt ismeretlen, köszönhetően a decemberi kéktúrázós napunknak, amikor Sümegtől Keszthelyig ezen a környéken is barangoltunk. Így hát a felkészült emberek teljes nyugalmával álltunk a nevezős-rajtolós asztalhoz reggel a zalaszántói általános iskolában. Hallom, hogy a rendező útbaigazít valakit a rajt utáni szakaszon, meg hogy a vízimalom neve is elhangzik. Ó! Most nem a kék és piros kör jelzésen megyünk ki a faluból? Nem, hanem az OKT-n. Jó tudni – bár távban-szintben nagy különbség nincs – de hát legyünk szabályosak, persze. Aztán sztúpa, Tátika… azt már tudom, mehetünk, az itinert (szokásunkhoz híven) kinyitás nélkül elcsomagoljuk. Nejlonzacskóba, mert az egész heti médiaijesztgetés ezúttal a meteorológusok előrejelzésével is összhangban van: az éjszakai esőket várhatólag nappaliak is követni fogják. Rendben, dzsekit is veszünk – kissé hűvös is van – és indulhatunk!

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

A Kéken, akkor már, ha egyszer így alakult. Örülök is neki, a Kotsy vízimalom kellemes látvány, környéke úgyszintén. Aztán aszfalton ki, tovább, de a dzsekik már itt lekerülnek: túl meleg van hozzá. Emelkedő, ami decemberben még csak épült, de mostanra elkészült, és máris a kiskertek, gyümölcsösök és szőlők között járunk. Zolit soha nem kell győzködnöm egy-egy kis kitérő kedvéért: így van ez most is, jön velem a Szent Donát-kápolnához, egy kis kilátás és fotózás kedvéért. Megcsodáljuk a Rezi-hegy vonulatát, de oda majd csak késő délelőtt érkezünk… hajrá, tovább!

 

Ez itt is emelkedőt jelent, lévén hogy a sztúpa magaslatára igyekszünk – ott lesz az első ellenőrző pontunk. További kertek, rendezett vityillók és udvarok, majd erdei ösvényre érkezünk. Hatalmas, pompás fák között haladunk, és az esőháznál fordulunk is jobbra, egy parkoló autó mellett. Amiből ránk szól egy derűs hang: „Itt a pont!”. Na, tényleg nála a pont, itinerek elő, pecsét, köszönjük. A sztúpához persze így is felmegyünk („ha már itt járunk”). A nevéhez illően („Béke Sztúpa”) tényleg érezni lehet itt valamiféle nyugalmat, meghittséget, csendet. Mostanra már a nap is szikrázóan süt, így még vakítóbb az épület hófehér színe.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

A lefelé vezető út aztán dinamikus lesz, köszönhetően a kellemesen, kiegyenlítetten ereszkedő, jó minőségű kavicsos útnak. Kicsit belekocogunk, aztán a kicsiből kicsit több lesz, de jóleső, laza. A Kovácsi-kútnál metszéspont jön, ahol majd még egyszer is felbukkanunk ma, reménység szerint. És tovább, kis emelkedő, az OKT-n, erdőszélen. Aztán betérünk egy erdei ösvényre, hosszú jobbos, és megint kint találjuk magunkat, az erdő mellett. Egyenesen leereszkedünk az országútig, ahol érkeztünk alig másfél órája – most is zajos, forgalmas, vigyázni kell nagyon. Tátikahidegkút, és itt is van a hőn áhított balos letérő: hátunk mögé kerül a robogó járművek nyüzsgése, lármája; fellélegzünk.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Pazar erdei ösvények jönnek, persze emelkedővel: hát igen, a Tátika a maga 413 méteres magasságával itt komoly bércnek számít. Lebecsülni pedig végképp nem illik, nem is érdemes, mert rendesen megdolgoztatja a turistát, aki a tetőre igyekszik. A jutalom azonban – mint mindig – itt is garantált. Már útközben is: a csigavonalban kanyarodó ösvény pompás tölgyeseken és bükkösökön vezet végig, lábunk előtt-alatt pedig az egyre sűrűbben felbukkanó bazaltdarabok emlékeztetnek arra, hogy bizony ez is egy vulkanikus magaslatunk. Odafönt aztán ez még markánsabban jelentkezik: a vár építőanyagát is szemlátomást ebből az anyagból választották anno.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Az apró bejáratnál pedig pontőr fogad, és a pecsét mellé müzliszeletet kínál. Meg persze pazar kilátást, amihez alig kell tenni pár lépést. Dolgoznak a fényképezőgépek, megcsodáljuk mind a közeli – már mögöttünk hagyott – Zalaszántót, mind a következő úti célunkat, a Rezi vonulatát. És még messzebb, a nyugatabbra eső vidéket is.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Nem is késlekedünk, irány vissza az ösvényen, a csigavonalat fordított irányban – és főleg fordított szintkülönbséggel – újra megtesszük. Figyelünk az elágazóra, nem szeretnénk teljesen visszajutni Hidegkútig. Szerencsére a jelzések rendben vannak, bevesszük a balost, és megint kocogóra fogjuk a tempót. A terep ezt megengedi, sőt, szinte megkívánja: a lejtő szöge, az ösvény kanyargása és minősége mind-mind erre inspirál. Igen kellemes kis szakaszon vagyunk túl, leérkezünk egy aszfaltos útra, jobbos letérés az OKT-ről. Elvileg kék kereszt, gyakorlatilag van néhány jelzés, a semminél több. Viszont vannak szalagok is, ami igen megnyugtató. A balos letérés egyértelmű, mehetünk a Lápos-rét és a Hideg-kúti dűlő felé. Előbbi névadás nem véletlen: tényleg óriási rétek mentén haladunk, és – kevésbé aszályos időben, mint most – el tudom képzelni, hogy a víz is meg tud itt állni. Közben remek a rálátás Rezi várára, illetve a vonulatra – mi tagadás, enélkül kissé ingerszegény lenne ez a szakasz.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Visszafelé tekintgetni persze legalább ennyire érdemes: Tátika szépséges orma mögöttünk magasodik; jó érzés látni. Aztán már a Rémisztő fát keresem tekintetemmel, amit (mint önellenőrző pontot) tavaly elég nehezen találtunk meg. Most hamar sikerül felfedeznem, ám a sárga-fehér bóját nem látom sehol. Itiner elő, ráellenőrzök – és látom, hogy most itt nem kell kódot írni: idén nincs ellenőrző pont. Átvágunk egy úton, és rövid séta után nekifogunk az újabb csúcshódításnak. Rezi következik. Nem könnyű falat, de emlékszem, hogy északról a Kéken karcosabb felmenni. Ez a szalaggal jelölt szakasz valamivel talán könnyebb – lenne, ha nem tombolt volna itt is vihar pár hete. Vihar azonban itt is volt, kidőlt fák most is vannak – ennek megfelelően komoly akadálypálya fogad bennünket.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Ezen átkelve azonban egészen pompás, látványos útszakasz következik, lenyűgöző völgyekkel, erdőkkel és ösvénnyel. Balra-jobbra kapkodom a fejemet, miközben maxigázon megy szív és tüdő: magamba szippantom a látványt, érzést, hangulatot. Hát ezért érdemes, igen. Meg aztán a panoráma, ami odafent fogad majd. De előbb ellenőrző pont: zsíros és lekváros kenyér, sokféle savanyúság, szörpök az asztalon, van választék. Eszünk. iszunk, szusszanunk. De hívogat a várrom, kimegyünk persze oda is, egészen kis kitérő, naná hogy megéri. A látvány egészen lenyűgöző, akármelyik irányba is nézek. Nálam azért a Balaton és a tanúhegyek viszik a prímet, de Zalaszántó is pazar észak felé, meg Sümeg is látszik, a Tátika mögött, az is. Nehéz elszakadni, hamar pár fotó egy barátságos túrázó család segítségével, és kezdhetjük az újabb levezető menetet.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Kék rom jelzés, amivel érdemes vigyázni, mert errefelé jó pár van belőle. Szerencsére a szalagozás itt is kiváló, gond nélkül lejutunk a községig. Közben hosszú kavicsos dózerút visz le, remek beszélgetős szakasz. Mezőket hagyunk el, és máris itt van Rezi – meg sem állunk a kocsmáig. Ezúttal pontőr fogad (tavaly OKT-pecsétet használtunk). Barátságos srác, váltunk pár szót, és közben helyi borból isszuk a fröccsöt. Közben négyes csapat érkezik, és valaki mosolyogva a vállamra teszi a kezét.
- Nem jó az itiner, amit rajzoltál a GPSies oldalán!
- Ööö…, mire gondolsz? Amúgy nem rajz, hanem a tavalyi rögzítésem.
- Innentől, Rezitől teljesen más az útvonal, mint azon!
- Viccelsz?!

Kiderül, hogy nem viccel. Nagyon is igaza van! Innentől határozottan más az útvonal egészen Cserhátmajorig: konkrétan a – nem régen megváltoztatott – kéken fordulunk vissza. Nagyot nyelünk, és a már említett Murphy-törvény kerül elő. Újratervezés! Szerencsére megfelelő időben és helyen. Jöhet tehát az OKT új szakasza (nem pedig a régi, mint tavaly): fel újra, majdnem a Rezi várromig – de csak majdnem. Két helyütt kis híján összeér utunk az iménti lefelé vezető úttal – de csak kis híján. Aztán ereszkedés, az emlegetett meredek Rezi-erdőn át, ami ismét pompás élmény, fantasztikusan szép részekkel.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Lefelé pláne. Közben azonban aggaszt bennünket egy gondolat: egész konkrétan a Nagy-Séd. Ez a patak feladta a leckét a decemberi kéktúrás napunkon: meglehetősen nehezen evickéltünk át rajta. Nos, ezúttal erről szó sincs: porszáraz mederrel fogad, átsétálunk a köveken – kevesebb idő alatt, mint hogy ezt leírtam.

Összekötő szakasz jön, erdőszél és mezők melletti bandukolás. Beérkezés Zalaszántóra, ahol tényleg csak pár méterrel megyünk el az iskola épülete mellett. Furcsa érzés, hogy nincs áthaladó ellenőrzés, főként, hogy így akár a tavalyi nyomvonalon is mehettünk volna… Órámra nézek, 30,66 km-nél járunk. Aszfalt a faluban, meg még utána is, nem szeretem, főleg hogy a forgalom is nagy. Letérünk, aszfalt és beton marad még egy ideig, aztán a majorok után kavicsosra vált. Gyümölcsösök, facsemeték, irdatlan számban és mennyiségben. Derékszögű jobbos, önellenőrző pont: felírjuk a kódot, és folytatjuk utunkat. Jobbról már egy ideje egy hatalmas almáskertet láthatunk, pirosló gyümölcsökkel, a fák (vagy inkább sövények) felett hálóval, szinte pázsitos utakkal. Itt most szüretelők is felbukkannak, akik kisvonathoz hasonló „szerelvény” kocsiira pakolják a rengeteg pirosló gyümölcsöt. Kóstolót kapunk mindketten, a hihetetlenül zamatos, roppanó alma édes íze hosszú ideig elkísér – köszönjük a kedves kínálást!

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Balról a Vindornyalaki berek látható – mi csak súroljuk, a szépséges füzesek látványa azonban most is megragad. Jön a kis falu, gyorsan átkelünk rajta, nagyon gyorsan.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Ültetvények, gyümölcsösök továbbra is. Szőlők között haladunk egy hegyvonulat gerincén, útszéli szilvafák kínálják gyümölcsüket, de sajnos már nagyon is beértek. Az eddig borongós égbolt itt megadja magát, és elkezd szemerkélni az eső. Öreg-hegy, dzseki elő, de a csapadék elég szerény. Később rétek, legelők, tehenek mellett megyünk, és már várom a jobbos visszafordítót.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Megvan, elvileg a sárga sáv is megérkezik balról – de inkább csak elvileg, meg a térképen. Jelölést nem látunk, és itt most szalagot sem. Nagy segítség tehát a track, de most már az itinert is elő-elővesszük. Aszfalt, majd balra be, illetve fel. A közben elcsomagolt esőkabátok itt újra előkerülnek, megint szemerkél. Erdőbe jutunk, a hatalmas fák között alig érezni az égi áldást. Aztán meredek emelkedő, itt már végképp elég a póló. És egyre inkább megjelenik a bazalt: előbb csak imitt-amott, később pedig kizárólagos lesz. Főleg az utolsó ellenőrző pont után. Fiatal pár fogad a Vadlány-lik (máshol Vadlán-lik) barlang közelében: müzlit kapunk, van víz is – és a barlanghoz is felmehetünk – ha akarunk. Hajjaj, naná, hát persze! A túra előző szakaszait nem túl nagy kunszt elérni, akár egy nyaralásból hazafelé, na de ezt! Nem mindennapi csemege.

A hatalmas bazaltoszlopok, a sok-sok „törmelék”, ahol a legkisebb darabok felemeléséhez is több ember kellene, mind lenyűgöző látvány. Sok helyütt mohával fedett, és meglepően sok fa és növény él közöttük. Néhol az élő természet győz; előfordul, hogy egy fa gyökerei révén megemeli a holt követ. Mivel vizes-nyirkos, nagyon vigyázva haladunk előre, felfelé. Megnézzük a barlangot, visszaóvatoskodunk. Sziklafolyosó, Bazaltutca: találó nevek. A haladás igen lassú, de nem baj: csodáljuk a hihetetlen, meglepő környéket, a természet alkotó erejét.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Kijutva aztán vizet vételezünk, és a kék barlang jelzésén folytatjuk utunkat. Kavicsos, majd füves szakasz jön, a tavalyi Fehér út helyett most áttérünk a kék keresztre. És jön egy opcionális letérés déli irányba: a kék háromszögön kb. kétszer hatszáz méternyi pluszt teszünk bele, de meglátogatjuk a Holló-kő nevű kilátópontot. Mint hasonló esetekben, most sem bánjuk meg: a Kovácsi-hegy tetejéről-gerincéről nagyon messzire láthatunk – ráadásul a ma bejárt szakaszok igen jelentős részét.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotózás, visszatérés, majd tovább, lefelé. Elérjük a ma már érintett Kovácsi-kút környékét, most keresztben metsszük a négyes kereszteződést, és ereszkedünk, továbbra is. Zöld sáv, már csak három kilométer – de az eső itt megint rákezd. Vagy inkább rázendít: előkerülnek újra az esőkabátok. A kavicsos út aztán letér jobbra, bár most nem látok szalagot, csak megyek, emlékezetből. Nem is tévedek, de a lucskos réten átkelve öcsém kissé morcosnak tűnik. Hamar fák közé érünk azonban, erdei ösvényen érkezünk be a faluba. A vendéglőnél jobbra fordulunk, és az utolsó kilométer is elfogy lassan. Nézem az órám, és felvetem Zolinak: belefussunk? Meglehet tíz órán belül is akár. Bár… mi van, ha igen? És ha nem?

 

Az akadémiai kérdést eldöntve szépen begyalogolunk az iskolába, és 10:04-es idővel abszolváljuk az 50,99 kilométert. Igen: majdnem 51 km lett a papíron 44-nek hirdetett túra, eltévedés nélkül. Igen, útvonalváltozás, meg kipipáltuk a „szorgalmi feladatokat” is, persze, de azért ez nagy eltérés! A mért szintkülönbség (1205 m) is elég távol van az elméleti (tavalyi) 900 métertől. Bízom benne, hogy a rendezők korrigálni fogják a TTT-n is az adatokat. Jövőre pedig remélem, már a Tátika-Rezi 50 TT nevű túrára jöhetek. Kicsit még elbeszélgetünk ezekről a rendezőkkel, megkapjuk a díjazást és a gratulációt, kézfogást – és élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodva indulhatunk haza.

 

Fotó: Gombos Kálmán

Kapcsolódó cikkeink:

Két szomszéd vár között egy buddhista sztúpa

Országos Kéktúra – Sümegtől Zalaszántóig

Országos Kéktúra – Zalaszántótól Keszthelyig 





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2017. október
H K Sze Cs P Szo V
01
02030405060708
09101112131415
1617181920
21
22
23242526272829
3031
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. október
Fábián László:
Menedékház az Alacsony-Tátrában
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...