Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2018. január 9.

Évkezdő túra a Prédikálószékre

A Visegrádi-hegység egyik leglátványosabb túrája a Prédikálószékre vezet. A Dunakanyar felett, annak méltó koronájaként emelkedik a 2016 őszén épített monumentális fakilátó, melyből felejthetetlen panorámát élvezhetünk.

 

 

A tavaszias időjárással induló új esztendő sokakat kirándulásra sarkallt. Az ünnepi időszak szénhidrátoktól roskadozó terített asztalai után éppen alkalmas időjárást jósoltak a kimozdulásra. Féléves, túrázástól mentes kényszerpihenő után jómagam már a hétvége előtt napokkal érdeklődéssel hallgattam a meteorológusok előrejelzéseit. Szombat reggel konkrét célpont nélkül vágtunk neki a napnak, ennyi kihagyás után már úgyis mindegy, hogy hová, csak végre a természetbe mehessünk.

 


Mivel a Prédikálószék új kilátóját annak ellenére még nem láttuk, hogy az építése óta eltelt több mint egy év, hirtelen elhatározásból döntöttünk mellette. A csúcs 639 méteres magasságával a hegység harmadik legmagasabb pontja, ezért megközelíthetősége sem könnyed séta. Több irányból indíthatunk csúcstámadást. Dömös felől a Vadálló-kövekig már egy előző alkalommal felverekedtük magunkat, de mivel a visszafelé vezető lejtő még száraz időben is közelíthet a nadrágfékhez, ezt ebben a sáros időben nem mertük bevállalni.


Pilisszentlászlót, a Visegrádi-hegység legmagasabban fekvő települését a Spartacus ösvény bejárásakor már megismertük, ezért ezt az aprócska, bájos községet választottuk kiindulópontnak. Természetesen az időjósok által beharangozott felhőtlen napsütés váratott magára, ennek ellenére a Kis Rigó étteremnél bizakodva váltottuk fel autónk kényelmét az erdő homályára. Az évnek ezen szakasza több szempontból sem nyújt ideális viszonyokat a túrázásra, de szerencsére ezek a körülmények sem tántorítják el a kirándulókat.

 

 

Az enyhe időjárás ugyan áldás január elején, de a sártengerré változott talaj a bakancsunkra ragadva béklyóként nehezítette a haladást. A téli időszámítás rövidebb nappalai jobban behatárolják a világosban megtehető kilométerek számát, és ráadásként a természet is a legsötétebb ruháját viseli. Ezek alapján, ha valaki első alkalommal látogatna a Prédikálószékre, tegye ezt inkább egy késő tavaszi napon, amikor a fák már üde zöldben pompáznak és süt a nap. A szürkeség sem a mi, sem a mások kedvét nem szegte, elszántan vetettük be magunkat az erdőbe.

 

 

A piros kereszt széles erdészeti útja még könnyebben volt járható, mert a szellő némileg felszárította, de a Tüskés-hegyre vezető, szűkülő ösvény már jóval sárosabbnak ígérkezett. A Nyesett-bérc gerincén járva érdemes jobbra tekintgetni, mert ha az időjárás is kedvező, akkor könnyen előbukkanhat a Börzsöny. Nem volt szerencsénk, mert a fák között szétterülő tejföl elfedte az amúgy is szűkös kilátást.

 

 

A Prédikálószékre vezető turistautak közül a Pilisszentlászlóról induló a legkönnyebben járható. Hosszabb ugyan, mint Dömösről, de a fokozatos, enyhe emelkedőnek köszönhetően kevésbé kimerítő. Az út kényelmét a természet a látvány rovására alakította ki. A hosszúra nyúlt kihagyás után a szabadban töltött téli, ködös szürkeség legalább akkora örömet jelentett, mint máskor egy madárcsicsergős, napsütéses túra.

 


Így jutottunk el kb. másfél órás dagonyázás után a piros háromszög elágazásáig, melyen Dobogókő irányából fordulhatunk a csúcsra. A cél felé közeledve „sűrűsödött a tömeg”, az út murvásodásával egyenes arányban pedig a kerékpárosok is megjelentek. A Hubertus kunyhónál lévő elágazásnál újabb irányváltásra késztettek az egyre szaporodó tájékoztató táblák. Az út közepén szélesedő andezitre vésett Dunakör emléktáblát a köré gyűlő sokaság miatt kihagytuk.

 


A nagymarosi vízlépcső megépítésével együtt járó tervezett beruházások nem rombolták le a tájat, és a Prédikálószék érintetlen maradt a nagyközönség számára. Így kerülhetett a csúcsára 2016 október 22-én a Koller József építész által megálmodott fakilátó. A felfelé szélesedő 12 méteres építmény teraszairól egyre szélesebb szeletét csodálhatjuk meg a jellegzetes, Dunakanyarra tekintő panorámának. A kilátóról alkotott vélemények természetesen (mint általában minden más) megosztották a közvéleményt, de tény, hogy a mára már látogatottság-számlálóval felszerelt torony kiemelkedő számokkal büszkélkedhet.

 


Várakozással telve lépkedtünk fel a harmadik szintre, hisz előzőleg képekről már ismertük a majdan elénk táruló látványt. Tudván, hogy mit kellene látni, magam elé képzeltem a Duna csillogó sávját, amit most a pára és a köd gondosan eltakart. Kissé csalódottan vettem tudomásul, hogy a fotóimon is ez a kép látható, ami megerősítette az elhatározásunkat, hogy szebb időben mindenképpen visszatérünk. Némi kárpótlást jelentett, hogy amikor leértünk a Vadálló-kövek tetejére, pár percre előbújt a nap, így a vulkanikus sziklaalakzatok sejtelmes fényekben tűntek fel előttünk. Lejjebb merészkedni nem mertünk a sár miatt.

 

 

 

Felkapaszkodtunk hát újból a Prédikálószékre, ahonnan a kedvezőtlen időjárás ellenére feltöltődve, jókedvűen ballagtunk visszafelé, annak tudatában, hogy 2018-at kirándulással kezdhettük.

 

 

Szöveg és fotók: dr. Kocsis Tünde

 

Még több cikk a Prédikálószékről ide kattintva.

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

 

Ahol véget ért a „Másfélmillió”: a cáki pincesor

Ahol véget ért a „Másfélmillió”: a cáki pincesor

2024.04.16.

„Arany ágon ül a sármány, kicsi dalt fúj fuvoláján...” – szállt a dal 1979. október 15-én, megannyi felnőtt és iskolás gyermek ajkáról a cáki szelídgesztenyésben. A fehérre meszelt boronafalú, zsúptetővel fedett kis meseházak közt a vidáman pattogó tábortűz fényénél, a frissen sült gesztenye illatával átszőtt éjszakában két és fél hónap után megkapó hangulatban zárult le egy legendás vándorlás.

→ Tovább
Panorámás sziklagerinc a Mátraalján

Panorámás sziklagerinc a Mátraalján

2024.04.13.

Mátrafüred látogatottságával csak a hegység kevés kirándulóhelye tudja felvenni a versenyt. Ha éppen nem a tömegre vágyunk, de élvezni akarjuk a Mátra vadregényes tájait, akkor térjünk le a 24-es útról, és vegyük célba Pálosvörösmartot.

→ Tovább
Pusztulásában is csodaszép a vadregényes Bél-kő

Pusztulásában is csodaszép a vadregényes Bél-kő

2024.04.10.

Ennek a tragikus sorsú hegynek közel egy évszázadon át fúrták-faragták minden porcikáját, sziklagerincének eredeti szépsége a múlt ködébe vész, de még ilyen állapotában is az ország egyik legszebb, legkülönlegesebb hegyorma.

→ Tovább