Keresés eredménye

A falusi idill mintapéldája: Gömörszőlős

A magyar-szlovák határ közelében magbúvó aprócska falu nyugalma és csendje sok városi ember vágyait testesíti meg, emellett számos látnivalóval marasztalja az idelátogatókat, nem mellesleg az Országos Kéktúra is áthalad rajta.

2023.11.06.

Gömörszőlős gyönyörű református temploma

Az 1800-as évek elején épült templom ékessége az egyszerű, kazettás famennyezet, de ezen felül is sok szép részlete van Gömörszőlős református templomának, amit most galériánkban ti is megcsodálhattok.

2022.11.16.
Tompa Mihály nyomában Gömörben

Tompa Mihály nyomában Gömörben

Soós Lajos 2021.11.17

Őszi kéktúránk első napján Gömörországban jártunk, melynek a trianoni diktátum óta csak csekély része tartozik hazánkhoz. Ezen a tájon, egész pontosan Keleméren és Gömörszőlősön teljesített két esztendeig lelkipásztori szolgálatot a méltánytalanul elfeledett költőgéniusz, Tompa Mihály. Ezen a túrán az ő emléke előtt adóztunk.

Tovább

Jövőre még vonzóbb lesz Gömörszőlős

Idén indulnak a fejlesztések a településen, így többek között turisztikai látogatóközpontot, helyi termékek boltját, a gyerekeknek játszó- és foglalkoztató helyet, illetve mezítlábas ösvényt hoznak létre.

2018.07.18.

Gömörszőlős - Csoda a határ mellett

A község templomtornyának festett órája mindig fél tízet mutat, mi azonban nem dőltünk be ennek. A Putnoki-dombság nyugati részén fekvő kicsiny településen első blikkre megállt az idő, de ennek ellenére olyan újjászületés tanúi lehetünk a lassan országos hírnévnek örvendő ökofaluban, amely példaértékű bármely hazai település számára.

2016.02.20.

Élet a Kéken 10. rész - Putnoktól Bódvaszilasig

Az Országos Kéktúra huszonnegyedik etapja Putnoktól vezet Bódvaszilasig. A Borsodi-medence kistájcsoport részét képező Sajó-völgyből indulva a Putnoki-dombságon keresztül érjük el az Aggteleki-hegységet. Jósvafő után az Aggteleki-karszthoz tartozó Alsó-hegy kistájon haladunk tovább, majd onnan a Bódva-völgybe, Bódvaszilasra ereszkedünk le.

2014.10.24.