MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumGalyakilátó

2017.08.29. 17:15,   Szöveg: Lánczi Péter,   Fotó: Lánczi Péter

A lávába zárt „rókalyuk” felfedezése

Még egy százszor bebarangolt táj is lehet izgalmas expedíciók helyszíne, ha letérünk a jelzett turistautakról, illetve, ha nyitott szemmel járjuk a terepet. Ráadásul, aki keres, az talál! Így egy konkrét hely meglelése igazi kalandtúra lehet egy már ismerős erdőben is.

Jó pár éve járom a számomra megunhatatlan Börzsönyt, de még mindig nem mondhatom, hogy úgy ismerem, mint a tenyeremet. Bejártam turistaútjait, hegyeinek többségét megmásztam, eldugott emlékhelyeit kutattam, de a felkeresendő helyek listája így is csak egyre bővült. Aki természetjáróként hasonló lelkesedéssel van egy téma iránt, az tudja, hogy az első kíváncsi lépések után többszáz kilométeres út vár a felfedezőre, ami lehet, hogy sosem ér véget.

 

Fotó: Lánczi Péter


A Börzsöny iránti lelkesedésem szinte mindenre kiterjed. Legyen szó földrajzról, történelemről, állatokról, növényekről vagy bármiről, ami a hegységgel kapcsolatos, az mind az érdeklődésem fókuszában van. Legutóbb egy lenyűgöző geológiai képződmény után kutattam a Kámor hegy oldalában – ami közel 16 millió éve keletkezett –, de a Diósjenőtől Borsosberényig tartó felfedező út más látványos és érdekes dolgokkal is megörvendeztetett.

 Fotó: Lánczi Péter

Kilátás a Kő-szirt oldalából


A túrám alapvető célpontja az egyedülálló és bámulatos Kámori-rókalyuk volt, de már az odavezető út elején engedtem a kíváncsiságomnak, letértem a sárga jelzésről, felmentem a Diósjenő fölé magasodó, a Jenői-závoz mellett álló 589 méteres Kő-szirtre, amelyen még sosem jártam korábban. Ahogy azt sejteni lehetett, a kilátás a hegy oldalából sokkal szélesebb és lenyűgözőbb, mint a híres Závozból, ahol a fák koronája már kezdi kitakarni a déli tájat.

 

Fotó: Lánczi Péter


Továbbhaladva érintettem a Kő-szirt csúcskövét, majd innen a kezdeti bizonytalanság után ráleltem egy ösvényre, ami irányban jó fele, a Kun-rétre vitt. Itt a virágos rét szélén álló kilátószerű vadászlesnél csatlakoztam vissza a sárga jelzésre, aminek hangulatos és kilátásban gazdag ösvényét egészen a Kámor csúcsáig követtem.

 

Fotó: Lánczi Péter

Kun-réti „kilátó”

 

Fotó: Lánczi Péter

Kilátás Diósjenőre


A Kámoron már nem először járok, de a tetején található sziklahasadék minden alkalommal felkelti az érdeklődésemet. Az üreg bejáratát legtöbbször avar és ágak tömítik el, ha nem éppen a hó. Szerencsémre ez alkalommal a kürtő valamelyest ki volt takarítva, így lehetőségem nyílt kicsit belesni a járatba. A vulkanikus kőzetű hegyekre nem jellemzőek a barlangok és az üregek, ezek inkább az üledékes kőzetekben fordulnak elő. Ezért is izgalmas, ha a Börzsönyben „barlangokat”, de legalábbis föld alá vezető járatokat találunk.

 

Fotó: Lánczi Péter

A legendás sziklahasadék a Kámor tetején


Magán a Kámor keskeny tetején semmi különöset nem látni. Pedig itt annak idején vár állt, amiről jóformán semmit sem tudunk. Egykori meglétét a hegytetőtől nyugati irányba húzódó, több méter széles földsánc bizonyítja az itt talált 12-13. századból származó edénycserepek mellett. A környékbeliek számtalan történetet ismernek és mesélnek még napjainkban is a Kámor titokzatos történelméről, melyben egyaránt megtaláljuk a mesékre jellemző motívumokat és a valóság esetleges morzsáit.

 

Fotó: Lánczi Péter

Sziklahasadék bejárata közelről


A hegytetőről továbbhaladva a sárga jelzésen, alig pár métert megtéve, jobbra meredeken letörő jelzetlen ösvényt pillantunk meg. Egy alkalommal ezen a csapáson már megpróbálkoztam a Kámori-rókalyuknak is nevezett barlang felkutatásával, de nem jártam sikerrel. Igaz, akkor pontos térkép és koordináták nélkül, úgyszólván a sötétben tapogatózva próbáltam rálelni a földalatti odúra, melynek megtalálását ezúttal nem bíztam a véletlenre.

 

Fotó: Lánczi Péter


A GPS – amit általában nem használok – egyértelműen mutatta az irányt a lefutó nyereg felé, amerre már korábban is jártam. Eleinte a földnyelv párkányához tartó ösvény tisztán vezet minket, de később – amikor balra kell fordulnunk – már nem lehet kivenni a nyomvonalát. Ezúttal viszont a műszer segítségével magabiztosan gyalogoltam tovább az üreg irányába, miközben az egyik fatörzsön kopott, sárga barlangjelet pillantottam meg. Tehát valamikor régen még jelzések is vezetett az üreghez – gondoltam magamban – aminek a fa által „kinőtt”, utolsó, magányos hírnökére bukkantam. Ez a kopott jel csak még jobban megerősítette a helyes irányba tartó lépteimet.

 

Fotó: Lánczi Péter

Még látszódik a kopott jelzés


Egy jellegtelen helyen a készülék azt jelezte, hogy megérkeztem a Kámori-rókalyukhoz. Forgolódva álltam és meresztettem a szemeimet, de nem láttam semmi barlangra emlékeztetőt. Gyanús volt, hogy nem jó helyen vagyok, hiszen sehol egy nagyobb szikla vagy akár egy kőkupac. Végül mégis a belső iránytűmre kellett hallgatnom, és nem messze a jelzett pontól – keleti irányba sziklapárkányt keresve – meg is leltem az eldugott „rókalyukat”.

 

Fotó: Lánczi Péter

Kámori-rókalyuk és kistestvérei


Nem csoda, hogy korábban nem találtam a kidőlt és korhadt fák közt megbúvó kőodút, hiszen még így, 21. századi módszerekkel is nehézkes volt. Az viszont vicces, hogy legutóbbi, meddő kutatásom fáradalmait a 20 méterre található Hugó-villának nevezett mesterségesen kivájt sziklaüregben pihentem ki, nem is sejtve, hogy a „barlang” ott tátong a követlen közelemben. Korábban azt hittem, az üreg kissé északabbra és távolabbra van. A lényeg, hogy ezúttal megtaláltam.

 

Fotó: Lánczi Péter

Hugó-villa és pompás kilátása

 

Fotó: Lánczi Péter


Az andezitbe zárt, 70 cm átmérőjű, kerekszájú üreg „időkapszulaként” őrzi a Börzsöny kialakulásának 16-18 millió éves emlékét. Igaz, ellentétben az időkapszulákkal, ez a 11,5 méter hosszú csőszerű képződmény pont azzal üzen nekünk a múltból, hogy üres. Ha bevilágítunk a járatba, egyértelművé válhat számunkra, hogy ez a szabályos alagút az annak idején itt működő börzsönyi tűzhányók által lávába zárt fatörzs nyoma. A megkövült fa az évmilliók alatt kimállott, kipergett és hátrahagyta ezt a látványos járatott, amibe a bátrabb vállalkozók be is tudnak kúszni, de ezt persze senkinek sem ajánlom, mert az üreg elég szűk.

 

Fotó: Lánczi Péter

A „barlang” közelről és belülről

 

Fotó: Lánczi Péter


A barlang közvetlen közelében további lyukakat is találunk. Ezek is fatörzsek sokmillió éves mementói, de kisebb méretükből kifolyólag nem annyira látványosak, mint a Kámori-rókalyuk. Szinte felfoghatatlan az az időmennyiség, amit ezek a kövek és üregek hirdetnek. Hogy ezt megértsük, ismernünk kell a hegység kialakulásának történetét.

 

Fotó: Lánczi Péter

 


A Börzsöny kialakulását megelőzően ezen a vidéken szubtrópusi éghajlat uralkodott, és tenger hullámzott. Ennek nyomaira különböző formákban, több helyen is ráakadhatunk a hegységben. Később a vulkáni tevékenységnek köszönhetően sűrű szigetvilág emelkedett ki a tengerből, amely a mai Kis Antillákhoz hasonló környezetet teremtett. A 16-18 millió évvel ezelőtt létrejött, és ekkor még folyamatosan épülő szigeteken már fák is nőttek, melyeket a tűzhányók gyakran betemettek, esetenként megkövesítettek. Így jött létre többek között a Kámori-rókalyuk is, melyből hosszú évek alatt a fa anyaga kipergett, hátrahagyva csőszerű lenyomatát.

 

Fotó: Lánczi Péter

Nagyobb esőzések után akár ilyen leletekre is bukkanhatunk a Börzsöny turistaútjain, melyek az egykor itt hullámzó tenger emlékei

 

Fotó: Gulyás Attila

... és akár ilyen megkövült lávafolyásokat is találhatunk


Legalább fél órát töltöttem az üregek megcsodálásával és fotózásával, mire visszakapaszkodtam a meredek hegyoldalból a sárga útra. Az Oroszi-závozon keresztül a Pénzásás érintésével folytattam az utamat a borsosberényi végállomásomig. Viszont a település felé vezető zöld kereszt jelzésen még hátra volt egy általam korábban figyelmen kívül hagyott izgalmas épület.

 

Fotó: Lánczi Péter

A rejtélyes Makkos-vadászkastély


A Makkos vadászkastély mellett könnyen elhaladhatunk a nélkül, hogy észrevennénk. Ezúttal viszont nem akartam kihagyni a jelzett úttól kissé távolabb, a fák között megbújó épületet, ami igazi elvarázsolt kastélyként áll némán az erdő mélyén, és amiről szinte semmit sem tudok.

 

Fotó: Lánczi Péter


Az érdekes formájú és sejtelmes épület nem romos, de a karbantartás hiánya már látszik rajta. A kastély elvarázsolt hangulatát fokozza az elburjánzott növényzet, ami kezdi visszahódítani a területet. Szerencsére rongálás nyomai nem látszottak rajta, amitől talán még titokzatosabb ez az elhagyott „szellemkastély”. Csak annyit tudok róla, hogy valamikor a 20. század elején építették. Már hazaúton, a telefont nyomkodva próbáltam többet megtudni a rejtélyes épületről, de elég kevés információt találtam róla. Egy újabb felfedezésre váró témára akadtam.

 

Kámori-rókalyuk

 

Kapcsolódó cikkek:

VÁRAK ÉS VULKÁNOK KÖZT FOTÓZTUK A SZELLEMVONATOT

ŐSVULKÁN-PARADICSOM A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN

CSERHÁT-GEOTÚRA EXTRÁKKAL





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2017. október
H K Sze Cs P Szo V
01
02030405060708
09101112131415
1617181920
21
22
23242526272829
3031
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. október
Fábián László:
Menedékház az Alacsony-Tátrában
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...