Már a gólyalányok is úton vannak

A négy jeladós tojó közül három már úton van idefelé, egy viszont lehet, hogy nem tér haza idén.

Szerző:
MME
Fotó:
MME
2017. március 21.

A négy jeladós tojó közül három már úton van idefelé, egy viszont lehet, hogy nem tér haza idén.

Báró, a kész fészekben

 

Báró már több mint két hete itthon van, és elkészült a fészektatarozással is, párja azonban még nem akadt. Nem kell őt félteni, hiszen extra korán hazaérkező gólyáink egyike, így az átlagosnál többet kell magányosan várakoznia. Közben egyre több helyre érkeznek meg korai hímek. Egy-két tojó is itthon van már, a jeladóval felszereltek is közelítenek a Kárpát-medencéhez.

 

Gyöngyvirág (sárga), Hajdú (piros), és Eszténa (zöld), a három, hazafelé tartó tojó útja


A legközelebbi Eszténa, aki március 20-án, egynapos kényszerpihenő után átlépte a Boszporuszt és most a Fekete-tenger partja fölött halad. Neki kell a legkevesebbet repülni hazafelé, ugyanis nem lépte át az Egyenlítőt telelése alatt, hanem maradt a Száhel-övezeteben, Csád illetve Szudán határvidékén. Vonulását február 18-án kezdte meg, akár a héten itthon lehet, és elfoglalhatja a fészkét.


Gyöngyvirág és Hajdú sokkal messzebbről, egészen Afrika déli feléből kell, hogy hazataláljon. Mindketten megfordultak Dél-Afrikában a telelés alatt, viszont csak Gyöngyvirág indult onnan, míg Hajdú a kicsit északabbra található Mozambikból kezdte meg vonulását. Gyöngyvirág már február 22-én elindult, míg Hajdú február 25-én. Mindketten átrepülték már Kelet-Afrikát, az Egyenlítőt is maguk mögött hagyták, és a napokban elérték a Nílus-völgyét. Több mint 5000 km-rel a hátuk mögött még mindig folyamatosan vonulnak, hogy elérjék a költőterületüket.

 

Emília dél felé indult


Emília, a dejtári megmentett gólya nemhogy hazafelé vette volna az irányt februárban, pont ellenkezőleg: délnek fordult a Nílus mentén. Könnyen előfordulhat az is, hogy idén nem tér haza, hiszen őszi vonulása alkalmával is meglátszott rajta komoly sérülése.

 

A gólyák útját itt követheted nyomon.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Már hazafelé tart az első jeladós gólya

Átírhatjuk a biológia tankönyveket

Láttál már gólyát hóesésben?

Több száz gólyafióka lábára került gyűrű a nyáron

Cikkajánló