MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya
2019.05.11. 07:22,   Szöveg: MTI/TM,   Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

Nyári legelőjükre hajtották a hortobágyi szürkemarhákat

A közel százötven egyedet számláló gulya téli szálláshelyéről költözött át a nyári legelőre. Ehhez csaknem tizenkilenc kilométernyi utat kellett megtenniük. A nyári legelőn október végéig maradnak az állatok.

MTI/Czeglédi Zsolt

 

A ridegen tartott magyar szürke gulyák a szikes puszták és más füves élőhelyek természetvédelmi kezelésében is fontos szerepet játszanak. A legeltetés általában az első hóig tart.

 

MTI/Czeglédi Zsolt


A pásztorok életének egyik kiemelkedő eseménye volt április 24-e, Szent György-napja. Hagyományosan ezen a napon történt az állatok első kihajtása is téli szálláshelyeikről, és ettől a naptól számították az igazi tavasz kezdetét. Ehhez a naphoz számos hiedelem és népszokás is kapcsolódik. Gyakori volt például, hogy a marhákat láncon, tojáson hajtották keresztül, s azt tartották, hogy a jószágok olyan erősek lesznek, mint a lánc és olyan gömbölyűek, mint a tojás.

 

MTI/Czeglédi Zsolt


Aki szeretne többet is megtudni a magyar szürkékről, a Hortobágyi Nonprofit Kft. székházában  megismerkedhet a fajta eredetével, földrajzi típusaival, a különféle szarvformákkal, a hazai és európai marhahajtó útvonalakkal, valamint a magyarszürke pásztorok mindennapjaival és ünnepeivel.

 

MTI/Czeglédi Zsolt

 

A kiállítás egész évben látogatható, hétfőtől-péntekig 8.00 és 16.00 óra között.
Cím: Hortobágy Czinege J. utca 1.

 

 

Kapcsolódó cikkek:

Megérkeztek a legkisebb hortobágyi vadlovak-videó

Ilyen látvány együtt repülni a hortobágyi darvakkal

Film készül a hortobágyi vadlovak életéről-előzetes

A Hortobágy természetfotósa-Szilágyi Attila






HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. július
Czigány Dávid:
Tornyosuló
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...