MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Retyezáti próbakör

Még kora tavasszal elhatároztuk, hogy az idén ellátogatunk a Déli-Kárpátok gyöngyszemébe, a Retyezátba, más néven a Zerge-havasokba. Aztán ez a túra szépen elmaradni látszott, de szeptember végén úgy tűnt, mégis sikerül kijutnunk talán. Sikerült! 

Mivel sosem jártunk még a környéken sem, így a tervezéshez segítségül hívtunk néhány tapasztaltabb ismerőst és a nagyon profi, Budai Péter által szerkesztett Retyezat.ro weboldal tájékoztatóit is. Aki bővebben szeretne elmélyedni a Retyezáttal kapcsolatos turistaismeretekben, annak éppen az előbbi oldalt tudom ajánlani. A lényeg, hogy hozzánk, Békés megyéhez, viszonylag közelinek mondható „igazi” hegységről van szó, hiszen egy alig 400 km-es úttal már a Retyezát déli oldalán lehetünk, míg az északi rész ennyi sincs, nagyjából 300 km. Nagyjából 60 db 2000 méteres magasságú vagy afeletti csúccsal büszkélkedhet a hegység, és 80 db környékén van a tengerszemek száma is, amelyeknek döntő többsége szintén 2000 méter környékén található. Ezen kívül még számtalan kisebb-nagyobb vízesés is van a hegységben, valamint főképp a déli oldal (Kis-Retyezát) mészköves részei barlangokat is rejtenek.


Reggeli fényekben a Kis-Retyezát


Hamar eldöntöttük, hogy a talán kevésbé felkapott déli oldalra megyünk, ott pedig a „Hazajárók” című honismereti műsorból megismert Buta menedékházba gondoltuk a szállásunkat, nagyrészt mert szimpatikusnak tűnt a hely, és mert jól esik mostani határainktól is ilyen távol magyar szót hallani. Hiszen házigazdánk, Piekny Albert Béla és neje jól beszéli a magyar nyelvet még ma is. Már csak az autó biztonságos elhelyezését kellett megoldani, mivel a több mint 1500 méteres magasságban fekvő házhoz autóval felmenni nem lehet. Na, jó, terepjáróval igen, de… a házigazdánk is egy napig szerelte az előzőnap félig kiszakadt hátsó kerekét, szóval meggondolandó. Erre is találtunk megoldást, mert lent a Buta-völgyben Albert Zoltán vendégházánál – jól beszélnek magyarul – hagytuk az autót, zárt helyen, egy kis aprópénzért cserébe. Már csak jó időt kell kifogni, de azzal kapcsolatban voltak aggályaink. Több előrejelzés is fagyot és havazást jósolt a hegység 2000 méter körüli központi részeire, ami később be is jött. 

 

Albert Zoltán turistaháza kicsivel a Buta-szorosi turistaközpont előtt

 

Hajnali négykor megérkezett sofőrünk és túratársunk Gábor. Egy gyors kávézás, pakolás a kocsiba, és hajrá. Viszonylag hamar a battonyai határátkelőhöz érünk. Mivel hétköznap hajnal van, a forgalom minimális. Arad előtt áttérünk a tavaly átadott A1-es gyorsforgalmi útra, ami tényleg gyors, közel 130-as tempót nyomunk folyamatosan, csakúgy faljuk a kilométereket. A hazai békési utakhoz képest ez egy álom. De később is, egészen a Hátszegi-medencéből Petrozsényen, majd a Zsil-völgyén át a hosszú városfüzérén (Vulkán-Lupény-Urikány-Kimpulunyág) végig majdnem a Buta-szorosi leágazásig jó utak vannak. Így a vártnál hamarabb beérkezünk Albert Zoltánék udvarába, ami nem baj, sőt...

 

A Buta-szorosi turistaközpont 900 méteres magasságban, a háttérben a Buta-szoros bevágása

 

Akkor itt álljunk meg egy pillanatra. A szoros láthatóan szép és vadregényes, még világítás is van az utolsó méterekig, de aztán semmi! Lehetne egy normális lejárat, kapaszkodók a sziklában, drótkötél, bármi egyéb, hogy az idősebbek, gyerekek, vagy csak szimplán a kevésbé mozgékony kirándulók is lejuthassanak könnyebben és biztonságosabban. Pláne, hogy a turistaházhoz ez a legközelebbi látványosság. Mi sem mentünk be idő hiányában.

 

A Buta-szoros bejárata, 3 perc séta a turistaháztól

 

Egyébként 11 km-es út várt ránk a Buta-szorostól a Buta menedékházig, amely során közel 700 méter szintemelkedést kellett leküzdenünk a 16 kg-os, Gábornak pedig a közel 20 kg-os zsákjával. Két éjszakát töltünk fent, vacsorát azt kapunk, hálózsák az nem kell, ruha annál inkább, készülünk a hóra. Miután tehát lenyomtunk 11 kilométert, gyakorlatilag végig szép erdőkben mentünk, melyek vegyes lombos-fenyves társulások voltak, természetesen minél feljebb, annál fenyvesebb, mondhatnánk. Egyébként ez az út a hegységet észak-déli irányban átszelő fő turistaútvonal része, amely végig kettős – piros kereszt és függőleges kék sáv – jelzéssel van viszonylag jól ellátva. Közben néhányszor átkeltünk a Buta-patakon, de semmi vészes, lényegében nem túl tempósan, de éppen ezért kényelmesen felértünk néhány kisebb megállással.

 

Buta-patak


És akkor a Buta menedékházról és egyebekről. Jobb szélen látható a fő épület, melyben 4 db 4 ágyas „szoba” található. Szoba, idézőjelben, én inkább helyiségnek mondanám. Belső felszerelés abszolút semmi, 4 ágy, tiszta lepedő, tiszta takarók, valami paplanféle és kész. Lent az étkező és a konyha. A vendégeknek nincs lehetőségük főzésre, melegítésre, csak ha van saját cuccuk hozzá. Világítás és általában áram a Buta-patak vizét felhasználó generátorról van, de most éppen kicsi a vízhozam, gyenge az áram, szóval jó, ha van fejlámpa, kell a szobában is.

 

„Pipál” a hegy, ahogy szoktuk mondani ilyenkor

 

További hozadéka is van annak, hogy gyenge az áramellátás. Nevezetesen az, hogy nincs meg a beígért meleg víz. A fő épület melletti kis fehér helyiség a mellékhelyiség, vízöblítéses vécé és zuhanyzó. A vécé működik, és viszonylag tiszta minden. A zuhanyzók már kevésbé működőképesek, még a meleg víz hiányát félretéve is. Itt természetesen fűtés nincs. Ja, a főépületben lenne fűtés, csakhogy áram hiányában nem működnek a szivattyúk sem. De később kiderül a radiátorok sem teljesen jók. A balról látható faház is kiadó, abban luxusként csak áram van, de most még az sem igazán, egyéb felszerelés ott sincs. A középső faházban a tulajék laknak. Egyébként van benzines aggregátor, amiről menne minden, de persze az plusz pénz, vagy mégsem, mert azért a szezon nagy részében a patakról működik minden, és a fa is olcsóbb, ha nem ingyenes, akkor meg legalább ilyenkor ne spórolnának. De megszánnak minket, első nap elindítják az aggregátort és a fűtést kivéve – bár a csövek melegek! – elindul minden. Néhány órára. A kaja jó, de elég rendesen megkérik az árát, 2500 Ft körül van egy leves meg a második, egy doboz sör majdnem 500 Ft-ra jön ki, és mondjuk, egy liter tea is 800 Ft körül van. Na, hát döntse el mindenki maga, hogy mi a véleménye, én leírtam, hogy mi van. Viszont kétségtelen, hogy van egyfajta hangulata az egésznek, én egy percig se bánom, hogy kipróbáltuk ezt is. Jól telt az éjszakánk, reggel kint deres volt a fű, +1 °C-ot mértünk, bent a „szobában” +10 °C volt. Viszont sütött a nap. Akkor még...

 

 Kora reggel a Butánál


Sajnos majdnem egy óra késéssel indultunk a tervezetthez képest, de aránylag jó időben felértünk a Plaiul Mic-nyereghez (1879 méter), amelyhez elég meredek út visz fel, és ezzel elértük a déli főgerinc vonalát. A nyereghez közeledve már a déli oldalon láttuk, hogy elromlik az idő. Mintha szállingózna a hó, és érezhetően hűlt a levegő, és emellé még erős szél is érkezett.

 

 Kilátás a Kis-Retyezátra a Buta (Plaiul Mic) nyeregből


A nyereg északi oldalán a Papusa-tavaktól gyönyörű kilátás lett volna a hegység északi főgerincére. De nem igazán volt semmi, mert egyre csak fújt a szél pont észak felől, és hozta a felhőket, párát, arról amerre mentünk volna a Bukura-tavakhoz. Ez nem sok jót jelentett. De gondoltuk, csak lemegyünk a Pelága-rétre (1600 méter), legalább a hegyimentők védkunyhójáig, aztán majd meglátjuk a továbbiakat.

 

Átkelés a Bukura-pataknál. Már a völgyben is esik a hó

 

A védkunyhónál eldöntöttük, hogy nem folytatjuk az utunkat a Bukura-tavakhoz, hiszen elsősorban a kilátásokért mentünk volna, így meg – 100 méteres látótávolsággal – nem sok értelme lenne. Ugyanakkor attól is tartottunk, hogy ha még egy-két fokot hűl a levegő, esetleg lefagy a lehulló csapadék, vagy átvált a hó ónos esőre, és akkor nem tudom, hogy vergődünk vissza a Butához. Ettünk egy kicsit, megnéztük a házat, és visszaindultunk… sajnos.

 

A Pelága-réti védkunyhó

 

Ezekből a védkunyhókból persze több is van a hegységben, általában tavasztól őszig a hegyimentők állomásaként szolgálnak, de ősztől tavaszig nyitva állnak, befogadva a bajbajutottakat, vagy azokat, akik eleve erre építik a túráikat, pl. télen. Ja, és teljesen ingyen! Itt a kamrában elég sokféle konzervet találtunk, ami nagyon jó, adott esetben akár életet is menthet. Természetesen a házak közelében minden esetben működő forrás is van. Szépen visszaküzdöttünk 300 métert felfelé a gerincig, ahol az eddiginél is hidegebb szél fogadott minket.

 

 Folyamatosan érkeztek a felhők észak felől

 

Időközben arra jutottunk, hogy megnézzük még a majdnem útba eső Buta-réti védkunyhót, sátorozó helyet és a Buta-tavat is, ahová ugyan kijelölt út nem vezet, de a házigazdánk erősen ajánlotta, hogy nézzük meg azt is, ha már ott vagyunk. Fontos lehet! A telefonok nem igazán működtek sehol utunk során a hegyen. A Buta menedékház közelében semmi térerő, csak a főépület konyhájának sarkánál, mert ott antennája van a háziaknak. A Buta (Plaiul Mic)-nyeregben és a Pelága-réten semmi. A Buta-réten a védkunyhó sarkánál és a Buta-tó felső részénél viszont tudtunk telefonálni.

 

 A Buta-réti védkunyhó és a sátorzásra kijelölt rét


Itt is kajáltunk egy kicsit, meg pihentünk is valamennyit, és mivel javulni látszott az idő itt lent, elindultunk. Innen a Buta-rétről egy 20 perces kitérő a Buta-tó, melyhez nyugati, délnyugati irányban kell a réten keresztülvágni. Lényegében követni kell a patakot felfelé, és aztán jobbra tartva eljutunk a tóhoz.

 

A Buta-tó

 

Miután kinézelődtük magunkat, visszamentünk a Buta menedékházhoz. Kissé átmelegedtünk a fűtött-füstös, félhomályos étkezőben, miközben megvacsoráztunk. A bakancsok vagy a ruházat megszárítására igazából esély sem volt, de szerencsére mindenből volt tartalék. Ezen az estén nem működött az aggregátor, így nem volt melegvizes fürdés. A szobákban sem változott a helyzet, ahhoz képest, hogy havazott és fagyott a környéken, viszont a házigazdáink begyújtottak magukra már délután. Elgondolkoztunk azon, hogy jobban jártunk volna azzal, ha a védkunyhók valamelyikében éjszakázunk – ingyen –, hiszen azok is nyújtottak ugyanilyen szolgáltatást, az étkezést kivéve. Kár, hogy nem tudják igazából kihasználni a menedékház remek fekvésének a lehetőségeit! Sokkal többet ki lehetne belőle hozni viszonylag kis anyagi ráfordítással és sokkal-sokkal több odafigyeléssel, ami meg nem kerül semmibe. Másnap ismét korán keltünk, házigazdáinkat nem is láttuk, el sem tudtunk köszönni.

 

Hazafelé, az északi oldal, égig érő csúcsok 


Egy jó órával hamarabb leértünk, mint két napja fel. Szuper. Így kora délelőtt már a kocsiban ültünk, és ismét jó tempóban repesztettünk hazafelé, csak hazaérve, a megyehatáron belül tört meg a lendület.
Eldöntöttük, hogy jövőre irány az északi oldal, sátrazunk, mert a Retyezátban még azt is lehet a kijelölt helyeken, és egy-két nappal több időt szánunk a túrára. Ja, és majd a nyár elején jövünk. Bár lehet, hogy az meg korai lesz.

 

Képek és szöveg: Szatmári Zsolt – szatmarizsolt.blogspot.hu

 

 





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. július
Czigány Dávid:
Első fények
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...