Nomád, a hegyek vándora

2016. november 28.

Távol a világ zajától - öt nap a Zemplénben

Tíz év kihagyás után ismét célba vettük Regéc várát. Ehhez egy olyan szálláshelyet kerestünk, ahol a csend és a nyugalom uralkodik, és ahonnan szép erdei túrákat tehetünk. A Zempléni-hegység egyik eldugott szegletében meg is találtuk. 

Tavaszi zempléni túránk alkalmával (Kalandozás Magyarország legészakibb szegletében 1. rész, Kalandozás Magyarország legészakibb szegletében 2. rész) már eldöntöttük, hogy az idén ősszel visszatérünk a Zemplén csodás hegyei közé. Terveink között szerepelt, hogy közel 10 év kihagyás után, ismét meglátogassuk Regéc várát, amit - hasonlóan a füzéri várhoz - szintén felújítottak, átépítettek, újjáépítettek stb., kinek hogy tetszik, vagy kinek hogy nem. És azt is eldöntöttük, hogy egy olyan szálláshelyet keresünk magunknak október végére, amerre a madár se jár. Sikerült is ilyet találni, éspedig az Istvánkúti kulcsosházat.

 

Az Istvánkúti kulcsosház


A Zempléni-hegység különleges atmoszféráját nem is csak kizárólag a természeti vagy kulturális értékei adják meg, hanem még az is, hogy ide sajnos - vagy szerencsére - nem járnak nagy tömegek kirándulni, hazánk eldugott szegletének számít a Zemplén még ma is. Ide nem egy sétagalopp eljutni, akár egyénileg saját járművel, akár közösségi - tömegközlekedési - járattal próbálkozunk. Akkor lássuk csak, elindultunk hajnali 4.40-kor, és megérkeztünk Háromhutára 13 óra után. Onnan még két óra gyaloglás volt a szállás. Egyszóval lényegében egész nap utaztunk. Hazafelé reggel 7-kor indultunk Istvánkútról, és 18.15-re értünk haza. Ebben volt sorban: A PÁEV kisvonata, menetrendszerű volán járat, vonatpótló busz, IC vonat, gyorsvonat és személyvonat. És persze a két lábunk, mint fő közlekedési eszközünk. Döntse el mindenki maga, hogy ez sok vagy kevés, egy biztos, mi jövő tavasszal ismét jövünk.

 

Szalamandra lapul a forrás közelében


És akkor néhány szó - és természetesen kép is - a házról. Maga a szállás mint olyan, kulcsosház jellegű. Bár turistaháznak is nevezik, ez megtévesztő lehet, hiszen senki sincs, aki fogadja a vendéget, és nem lehet csak úgy egyszerűen betoppanni, hogy itt szeretnék aludni ma este. A kulcsot vagy Debrecenben lehet átvenni, vagy postán küldik el, mint nekünk is. A ház bérleti díja 500 Ft/fő/éj. A ház minősége és felszereltsége, szolgáltatásai ennek az összegnek megfelelőek. Áram nincs, a világításról mindenki maga gondoskodik. Elektromos kütyükhöz tartalékelemek és külső akkuk feltétlen kellenek. A hagyományos kis viaszgyertyák felejtősek, néhány óra alatt elégnek, a fejlámpa pedig hosszú távon bent kényelmetlen. Mi a paraffinolaj-tartalmú mécsesekre szavazunk, ezek égési ideje több mint 48 óra. (Petróleum vagy gázlámpát a méretei és sérülékenységük miatt nem hozunk.)

 

Gyertya általában van a házban, de illik legalább annyit otthagyni, vagy többet, mint amennyi volt. Így van ez a tűzifával is, amit magunknak kell begyűjteni az erdőről, és összevágni is. Ehhez minden eszköz megtalálható a házban. Vízért pedig a kb. 150 méterre levő István-kúthoz kell menni, ami természetesen nem kút, csak egy forrás. A vízhordásban néhány kanna lesz segítségünkre. A házban van egy „konyha” elnevezésű helyiség is, amit mi nem használtunk, csupán az ott található vasszekrényt, amiben az ételeket tároltuk. Ez több okból is praktikus, hiszen abban a helyiségben mindössze +10 °C volt, tehát hűtőszekrény helyett is jó, és érdemes tudni, hogy a ház nem rágcsálómentes, de a vasszekrénnyel ők sem bírnak. Rusztikus hangulatú pottyantós vécé a ház mögötti erdőben. Sötétedés után a félősebbeknek csak felnőtt kíséretében ajánlott a meglátogatása. Ja, és természetesen térerő sincs - egyik szolgáltatótól sem.

 

Az összeállításban a ház látható, a forrás, és két belső kép a szobáról, egy este a gyertyákkal és egy ebédidőben. Mi jelentette a komfortot? Volt egy szobánk, amit lehetett fűteni. Fürdés lavórban a kályha mellett. Asztalnál ettünk főtt ételt, és volt sörünk is.

 

Természetesen minden kaját mi cipeltünk fel a házhoz, a teljes 5 napi menüt, plusz egy napi tartalékot is. Mert nem szerettünk volna csak azért lemenni a faluba, hogy vegyünk egy kenyeret, már ha találunk nyitva boltot, és kenyeret is boltban éppen akkor. Ennek a vidéknek ez a szépsége még ma is. És ezeknek a túráknak is. Ha bármit otthon hagytál, elfelejtettél, vagy csak úgy kellene, akkor bizony nagy bajban vagy, mert nincs, és lehet, hogy nem is lesz! Egyébként az ételek melegítését, főzését, a tea- és kávéfőzést, a fürdővíz melegítését is a szobai kályhán oldottuk meg.

Az Istvánkúti kulcsosházhoz két út vezet a legpraktikusabban, Háromhutáról (buszmegálló) vagy a PÁEV rostallói végállomásáról, persze abban az időszakban, amikor jár is a vonat. Mi pont az utolsó őszi hétvégi járatot fogtuk ki. Mindkét helyről egyaránt nagyjából 4 km-es az út, de Háromhuta felől kissé több a szintkülönbség. A Mlaka-rétig mindkét beindulási pont felől a sárga sáv jelzés visz fel. Ott aztán belecsatlakozunk az országos kékbe, és egy kb. 20 perces séta után már a háznál vagyunk. A házba bejutni nem egyszerű, tekintve a zárak és a nyílászárók állapotát. Itt is érvényes, többet ésszel, mint erővel! Miután lepakoltunk a szobában, rögtön elkezdtük az ilyenkor szokásos műveleteket, begyújtás, szellőztetés (erősen ajánlott!), takarítás. Ezek után jöhet a tűzifa és vízhordás, felkészülve az éjszakára. Vacsora kizárólag a hozott alapanyagokból. A konyhában van néhány edény, tányér, pohár, ezeket mindenképpen ajánlott elmosni használat előtt.

 

Kerek-kői panoráma

 

Miután mindennel megvagyunk, hallgatjuk a csendet, vagy éppen a tűz ropogását a kályhában, és azon gondolkozunk, vajon milyen lehetett az életük azoknak az embereknek, akik itt és ehhez hasonló helyeken élték le az életüket. Aztán csend és nyugalom, lassan telnek az órák, megszoktuk, hogy otthon későn fekszünk. Sötét este van az erdőben, igazán sötét, felettünk éppen a Nagy Göncöl ragyog, rátelepszik az éjszaka a kis házra, amiben két elveszett lélek talált menedékre mindentől távol, aludni kell, bezárkózunk.

Másnap reggel. Minden rendben van, jól telt az éjszaka. Mivel az időjárástól tettük függővé az útjainkat, reggel már igyekszünk kifürkészni azt, hogy mit hoz a nap további része. Csak délután indulunk el. Addig a szokásos ház körüli műveleteket csináljuk. Favágás, mert ugyebár szinte egész nap fűteni kell már, és ahhoz sok fa kell. Vízhordás, minden fellelhető edénybe. Kitakarítjuk a forrást a rengeteg falevéltől, behullott ágtól. Aztán ebédet készítünk. És jöhet a túra. A háztól sokfelé el lehet menni, közel s távol több remek célpont is van. Most a csupán 4 km-re található Kerek-kő lesz a cél. Semmi több, mert nem terveztünk hosszú utakat, legalábbis távolságra hosszúakat nem. Egyszerűen nem illik a hely szelleméhez a rohanás, a teljesítményhajhász kilométergyűjtés. A Kerek-kő közelébe az országos kék sáv jelzésen juthatunk, miközben előbb érintjük a Mlaka-rétet, majd a Szpalanyica-rétet. Aztán a kék háromszög (csúcs) jelzésre letérve érhetünk fel a közel 500 méter magas csúcsra. Pazar a kilátás észak és kelet felé. Az idő is szép. Ja, és találkoztunk egy turistával!



A csúcs

 

Nagyon szépek az erdők. Megfogott a kilátás is, de igazából az őszi erdő színei. Rengeteg vörös és narancs, sok sárga, és még zöld is akad. És a hihetetlenül kék ég. Miután késő délután visszaértünk a házhoz, jöhetett a szokásos rutin, tűz, víz, kaja, stb. De az a csend és nyugalom, ritka kincs manapság! Egyébként a Kerek-kő környékéről tudtunk telefonálni, de amúgy semmi kapcsolat a külvilággal. És jó is ez így, kellet most ez a pár nap. Derült az ég éjszaka, könnyedén felfelé száll a füst a kéményből, tudjuk, hideg lesz a hajnal, fagyni fog.

Harmadik nap. Csendes éj volt, mi is lett volna más. Fagyott, és derült az ég teljesen. Halljuk, hogy a távolban kocsikkal mennek az erdészeti úton, pedig még sötét van. Lassan indulunk mi is. Ma hosszabb útra indulunk, de ez csak időben lesz hosszú igazából, mert nem sietünk sehova. Élvezzük az őszi erdő szépségeit. És amúgy meg irány Regéc! Regéc a házhoz nagyjából 12 km, legalábbis ha végig az országos kéket követjük, márpedig azt tesszük. Visszafelé a vártól a piros négyzet Háromhutáig, onnan pedig az első napról megismert kellemes emelkedésű sárga sáv jelzésen megyünk. Ez kb. 25 km és 800 méter szintemelkedés. Nem sok. De egy nézelődős, sétálós túrához nekünk pont jó.



Az Istvánkúti Nyírjes (fokozottan védett terület) egy részlete

 

Az Istvánkúti Nyírjes érdekes erdőrészen át vezet az Országos Kéktúra (OKT) útvonala Regéc felé. A Nagy-Péter-mennykő 709 méter magas csúcsa csak egy 10 perces kitérő erről az útról, tehát nem szabad kihagyni, ha már arra jár az ember. A kilátás miatt mindenképpen megéri azt a kis sétát, bár mire odaértünk, pont beborult az ég és szürke lett minden.

 


A Nagy-Péter-mennykő 709 méter magas csúcsán

 

És persze a csúcsról elmentünk egy kicsit jobbra-balra, így találtunk rá erre a szépséges sziklás, őszi erdős hegyoldalra.

 

A Nagy-Péter-mennykő oldalában

 

Mivel azért annyi időnk nincs, hogy megvárjuk, amíg esetleg szebb idő lesz fent a csúcson, így tovább indulunk a Pengő-kő irányába. Aztán szintén egy rövid kb. 3 perces kitérő a kékről, úgyhogy persze felmászunk. Kilátás semmi, de itt is vannak eldugott érdekességek, kicsivel arrébb, mint a jelzett út.

 


Méretes szikla a Pengő-kő oldalában

 

Innen - ha lehet azt mondani - kicsit jellegtelen erdei úton haladunk tovább Regéc felé. Erdészeti utak vannak mindenütt, de hatalmas a sár. Már aránylag közel járunk a faluhoz, amikor erre a ritkán fotózott kőre, táblára és kis völgyre találunk.

 


A Kemence-kő és környéke

 

Innen már nincs messze Regéc. Beérünk a faluba, sehol senki. A bolt csak 11-ig van nyitva hétköznap is, azt már éppen lekéstük. Na, akkor hajrá, gyerünk fel, megostromoljuk a várat. És végre süt a nap is. A regéci vár építésének pontos ideje nem ismert. Egyes források 1285 környékére, más források inkább az 1300 évek legelejére teszik. Egyébként a „regéc” szó szláv eredetű, és szarvat jelent, amely utal a 639 méter magas hegy érdekes formájára, kettős észak-déli csúcsára, melyre a vár épült. A sorozatos háborúk, csaták közben több kézen is átment, mint ahogy az akkoriban szokás volt. Leghíresebb birtokosai, lakói azonban kétségkívül a Rákócziak voltak. I. Rákóczi György erdélyi fejedelem 1644-ben foglalta el, ettől kezdve a vár és uradalma Rákócziaké, melyet mellékrezidenciájukként használtak. Szívesen és sokat tartózkodtak itt, sőt, II. Rákóczi Ferenc néhány évig itt is nevelkedett a várban édesanyjával, Zrínyi Ilonával. Manapság ezért is emlegetik divatosan a Rákócziak sasfészkeként. A Thököly-felkelés idején kuruc erősség volt, de 1685-ben a Habsburg csapatok elfoglalták, és 1686. május 2-án megkezdték módszeres elbontását, lerombolását.


Kilátás a regéci várhegy 639 méter magas sziklájáról. Háttérben a Zempléni-hegység tömbje

 

A várhoz feljutni nem nehéz, jól jelzett utakon - pl. az OKT - nagyjából 2,5 km gyaloglás után érünk fel a várhoz. Természetesen mivel hétköznap van, és még ráadásul október vége is, pangás van. Kb. 4 vendéggel találkozunk a várban az ott töltött bő egy óránk alatt. Ez szerintem hangulatosabbra, eredetibbre sikerült felújítás, újjáépítés, mint a füzéri. Szezonon kívül nagyon ajánlott telefonon érdeklődni a vár nyitvatartásáról. Tel.: +36-20-231-9562 és tel./fax: 46/387-533, e-mail: info@regec.hu

 


Ilyen lett a torony belső kialakítása

 

A várbüfében vettünk két sört a vacsoránkhoz, mert boltba hat napig nem mentünk, így az már sajnos elfogyott. És aztán irány a Huták-völgye, Háromhuta környéke, melyet terveink szerint jövő tavasszal fogunk felderíteni, mert ez most idő hiányában elmaradt.

 


A távolban Regéc vára sejlik az eltűnő fényben

 

Visszaútban a Mlaka-rét előtt már ránk sötétedett, így vethettünk egy pillantást a lemenő nap fényével megvilágított regéci várromra. Nem túl messze egy lövés dörren. Előkerülnek a fejlámpáink, kivilágítjuk magunkat, nem szeretnénk mi is célpontokká válni. Este a vacsoránál igazán jól esett a Regécről hozott sör, a fürdés és a kellemesen füst szagú, de legalább jól befűtött szoba biztonságos nyugalma. Eljött a negyedik nap reggele is. Vízhordás, favágás, begyújtás stb. Ma is remek időnk lesz, ezt már reggel látni. El is indulunk, hogy kicsit szétnézzünk a ház körül, és egy rövid kis kirándulás keretében megmásszuk a Sólyom-bérc szikláit.



Az Istvánkúti vadászház, sajnos nagyon rossz állapotban

 

Innen lényegében 1,5 km-es sétával a kék sáv, kék-sárga háromszög jelzésen elérhetjük a Sólyom-bérc remek panorámát nyújtó szikláit. És nem mellesleg csodaszép erdőn vezet keresztül utunk, tehát mindenképpen érdemes rááldozni egy délelőttöt vagy éppen délutánt, hiszen a Zemplén egyik legszebb kilátást nyújtó pontját vétek lenne kihagyni.

 

A nagy látószögű lencse ad egyfajta görbületet a térnek, de ettől talán még érdekesebb a látvány

 

Nemsokára már a Sólyom-bércen vagyunk. Nem sietünk, élvezzük az erdő végtelen csendjét, a csodás napsütést, a langy meleg szellőt a fák között, a sárgák-narancsok-vörösök vibrálását az őszi lombokon, és a hegyet takaró avarszőnyegen. Igen, azt hiszem ilyen egy tökéletes nap.

 

A Sólyom-bérc 564 méteren

 

Megpihenünk a bércen. Hihetetlen, hogy ebben a csodás időben négy nap alatt csupán két kirándulóval találkoztunk. Így most is teljes csendben, nyugalomban élvezzük a kilátást. A tiszta kék égen felettünk varjak kergetőznek, nekik is tetszik a langyos szél. Az erdőben őzek futnak, nem sokkal később egy méretes vaddisznó széles hátát pillantjuk meg a sziklák alatt. Még jó, hogy nem tudnak sziklát mászni, így teljes biztonságban szemléljük az alattunk 10 méterre ballagó jószágot. Ráköszönünk, ő viszonozza, két röffentés, egy morgás, tudja, hogy itt vagyunk, de ő is nyugodt, nem aggódik. Megvárjuk, míg elmegy, véletlenül sem szeretnénk zavarni, hisz ő van itthon, s mi vagyunk a vendégek. Még nézelődünk kicsit, és visszaindulunk a házhoz.

Eldöntjük, hogy mivel már rosszabb idő ígérkezik a továbbiakban, másnap inkább hazaindulunk. Rendet raktunk a házban és a ház környékén, szedtünk össze még egy kis tűzifát az utánunk jövőknek. Az ötödik napunkon is korán keltünk. Amit lehet, azt még rendbe raktuk a házban és a ház körül, ettünk néhány falatot, és 7-kor már ballagtunk lefelé a PÁEV rostallói végállomásához. Tudomásunk szerint a szezon utolsó menetrend szerinti vonatai még a hétvégén mennek, így azt válasszuk a hazaúthoz. A házhoz nagyjából 5 km a vasút, először a kék sávon, majd a Mlaka-réttől a sárga sávon megyünk lefelé. Tudjuk már most, hogy jövő tavasszal újra itt leszünk. Ide vissza kell jönni. A Zemplén a nyugalom szigete. S ez a belső, eldugott rész különösképpen az. 

 

És igen, megjött a vonatunk. PÁEV állomás, Rostalló

 

Szöveg és fotó: Szatmári Zsolt - szatmarizsolt.blogspot.hu
 

Tavaszi tekergés

Tavaszi tekergés

2017.04.24.

Komoly problémával küszködik a blog. Nincs időm az írásra, szerkesztésre, anyagok gyűjtésére. Sőt, még igazából a túrázásra sem. Így most csak egy rövidke hiánypótló bejegyzést teszek közzé, nehogy úgy tűnjön már, hogy leállt a blog, mert nem. Sőt! De erről majd később, a következő írásban. 

→ Tovább
Kilátások a hófödte Mátrában

Kilátások a hófödte Mátrában

2017.01.24.

Évnyitó túrát terveztünk a Mátrába január közepére. Persze nagy havazást ígértek pont az indulás napjára, meg jeges esőt, ónos esőt, és mindenféle színű és szintű riasztást kiadtak. Ráadásul péntek 13. volt. Mi jöhet még? Mindegy, eldöntöttük, hogy ha nem túl rizikós közlekedni, akkor mindenképpen megnézzük ismét a tavalyi évben személyes kedvencünkké vált Gortva-Jójárt-kilátót a Nyikom tetején.

→ Tovább