MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumGalyakilátó

2017.07.08. 09:00,   Szöveg: Malárik Attila,   Fotó: Gulyás Attila

Sporthajóépítés a világ élvonalában

Az evezősök világában soha nem áll meg az élet. A hajóépítő műhelyekben nyáron és télen is lázas munka zajlik. Aki hajót tervez, épít az már most a következő szezonra készül. 

Amikor Pörnyeszi György műhelyéhez megérkezünk, vendéglátónk a kapuban vár bennünket. Az udvarra belépve mindkét oldalról hajóépítő sablonok sorakoznak a gondosan megépített féltetők alatt. „Ez az életművem” – mutat körbe megenyhülten mosolyogva, amikor megnyugodva konstatálja, hogy felismertük a látványt. Gyorsan élünk a felajánlott lehetőséggel, és tegeződünk. Felesége, Krisztina, a műhelyben vár ránk. Egy egyedi színezésű, karbonszál erősítésű, Revolution 42 típusnévre hallgató portyakajak készül éppen. Fényképezéssel kezdjük az ismerkedést, közben beszélgetünk. Látjuk, hogy felesége milyen otthonosan mozog a hajók között.

 

Fotó: Gulyás Attila

A műhelyben világszínvonalon, karbon-vákuumtechnológiával készül majdnem minden hajó. Különleges szerszámok, kész hajók és részegységek állnak tisztán és rendezetten, minden négyzetcentiméteren

 

„Szép ez a hely, megszerettük. Különösen kedvelem a domboldal és a völgy hangulatát télen, amikor leesik a hó” mesél a mester a műhelyben, miközben Krisztina gyakorlott mozdulatokkal segít kiemelni a hajótestet a sablonból. Megbámuljuk, megtapogatjuk, pár ujjal megemeljük, alig 7 kg. Még 3 kg lesz az összes szerelvény, az ülés, a kormány. Valóban gyönyörű munka. Látjuk, az alkotója is elégedett. Megdicsérjük, milyen ügyes az „inas”. Gyuri csak mosolyog és finoman helyreigazít: „Az együtt töltött 10 év során teljes értékű szakemberré vált mellettem, bármelyik gyártási műveletben tud segíteni.”

 

Fotó: Gulyás Attila

 

Kamionos házaspárról hallottunk már, hajóépítő párról még nem. Gyorsan megegyezünk, hogy ők az egyetlenek talán az egész világon, de Magyarországon biztosan. Gyuri nemcsak első osztályú túrahajókat épít, hanem annak ellenére kitűnő versenyhajókat is, hogy maga soha nem volt versenyző.

 

Fotó: Gulyás Attila

Pörnyeszi György és felesége, Krisztina. Nemcsak házastársként működnek együtt, hanem a családi vállalkozásban is közösen dolgoznak

 

„Valahogy úgy alakult, hogy engem nem a versenyzés fogott meg. Az evezés másik oldala, a sportszerek tervezése, gyártása izgatott inkább – vallja magáról. – 1971-ben, 14 éves koromban kerültem kapcsolatba a szakmával. Bátyám kajakozott, és több közeli ismerős is. Később derült ki, hogy velünk szemben lakott a későbbi világbajnok, Varga Feró bácsi is. Jó barátságba kerültünk, most 91 évesen készül tőlem kajakot rendelni magának. Az Egressy útra jártam szakiskolába, csónaképítő végzettséget szereztem. Gimnáziumba mennem nem lehetett, az akkori szakmák között ez volt az a kurrens dolog, amelynél azt éreztem, hogy kreatív kézimunkával tudom eltartani magam és majd a családom. Örülök, hogy így alakult, megszerettem. Kitűnő mestereim voltak, Jagosics István, majd Földesdi András. Mire végeztem, a sporthajóvállalatnál már önálló műhelyt kaptam. 1975-től sportegyesületeknél dolgoztam. Foltán László és Vaskuti István hoztak be ebbe a körbe, versenykenukat építettem. Kezdetben fahajókat, aztán gyorsan megtanultam a műgyantákkal való munkát is. Minden helyen folyamatosan fejlesztettünk új hajókat is, lapátokat is. A rendszerváltáskor önállósodtam, megalapítottam a cégemet. Egyszer egy Amerikából hazalátogató ismerősöm megmutatta egy gyártási eljárás leírását, amit akkoriban fejlesztettek. Én tovább kísérletezgettem, és sikerült is vele továbblépnem. Tökéletesen lehetett a sporthajóépítésben alkalmazni az eljárást, csodálatosan könnyű és merev hajók születtek így. Ez volt az a pillanat, amikor 15 év technikai előnyt szereztem az egész szakmával szemben. Tulajdonképpen a mai napig ezzel a technológiával dolgozom, persze követem az anyagtechnológia fejlődését. Azért a sikerhez ez önmagában még nem lett volna elég. Az udvaron lévő hajóformákat egytől egyig magam terveztem, a sablonokat magam építettem, természetesen kikérve olimpiai és világbajnokaink véleményét.”

 

Fotó: Gulyás Attila

Tökéletes állapotú sablon, gondos technológia és pontos munka eredménye a szép hajó

 

A versenyhajó-építés rányomja a bélyegét a túrahajóid formavilágára is.

Pörnyeszi György: A túrahajókat a felhasználók segítségével fejlesztjük. Azt, hogy milyen formát, felszerelést, részletmegoldásokat szeretnének, együtt találjuk ki. A szerkezeti és technológiai fejlesztés az már az én dolgom. Itt sok megoldást a versenyhajók világából emelek át.

 

A túrakenu-építés milyen múltra tekint vissza itthon?

Jó minőségű túrakenukat kb. 40 éve gyártunk. Magyarországon a kajakozásnak volt elsőbbsége, azt gyártottak előbb. Kezdetben a bútorgyártóktól hoztak át még a műgyantát is, mert nem volt a csónaképítés céljára speciális alapanyag sem. A Bavaria nevű gyártó hajói kerültek be először az országba, ez határozta meg kezdetekben a kajakok formavilágát. Később az első, „Old Charles” nevű kenut Huszár Károly íjkészítő mester építette meg. Ezzel végigeveztek a Níluson. Érdekes módon ezt a kenut nem másolták. Wildburg Gábor és két barátja 1965-ben építettek ezután olyan kenut, amelyre viszont előszeretettel tekintenek mások is alapként, mert nagyon jó tulajdonságai vannak. A formája jó, de az anyaga akkor még gyenge minőségű volt, amiben későbbiekben gyorsan felfejlődtek. Manapság azokat a korszerű anyagokat és technológiákat, amelyeket a versenyhajóknál használunk, a túrahajó-építés során is hasznosítani tudjuk. Olyan anyagokat használunk, amelyek a legkeményebb és legerősebb szerkezetű hajót adják. Hosszú ideje vákuumtechnológiával, karbon és kevlár alapanyagból, vinilészter gyantával gyártom a hajóim többségét. Nekem háromféle szendvicsszerkezet vált be. A PVC-habos, a Soric-magos és a méhsejtszerkezetű. A karbon-kevlár szerkezet így nagyobb erőket tud elviselni. A vízitúrázó ebből annyit érzékel, hogy a hajója nem 50, hanem 30 kg, a sérülésekkel szemben ellenállóbb, illetve nem igényel különösebb karbantartást évtizedeken keresztül sem.

 

Fotó: Gulyás Attila

 

Úgy gondolod, hogy a polietilén hajókkal ez felveszi a versenyt?

A polietilént a vadvízi hajóknál kezdték el használni, másodlagos lehetősége a technológiának a túrahajógyártás. Hátránya a nagyobb súlya, valamint az anyag puhasága. Ezzel veszít a sebességéből. (Gyuri elkezdi összerakni egy új hajó „rétegrendjét”. Vagyis a különböző karbon-, kevlár- és szendvicsrétegeket szépen sorban a sablonba teríti.) Amit most mutatok nektek, az egy komoly érték, a szellemi tőkénk része.

 

A hajóépítő tudás fontos elemeit, a formákat és a szerkezeti struktúrákat le lehet védetni?

A tapasztalatom ebben nagyon rossz. Próbálkoztunk vele, de nagyon könnyű a leírásokat megkerülni. Elég egy kis változtatás, és az erre specializálódott jogászok meg tudják védeni a másolókat. Megmondom őszintén, bele is fáradtam az ezzel való küzdelembe. Aki folyamatosan fejleszt, az tud mindig a piac előtt járni. Manapság mindenki másol mindenkiről. Persze, aki nem „szakember”, annak a terméke nem ér el majd hasonló minőséget. Az én hajóim viszonylag drágák, de egyediek és világszínvonalúak. A cápakopoltyú, amely minden hajómon rajta van, minőségi védjegy is egyben.

 

Hány hajót gyártasz egy évben?

Keveset, talán hatvanat.

 

Fotó: Gulyás Attila

A mester „életműve”: több tucat saját tervezésű kajak és kenu építősablonja. Joggal büszke rájuk

 

Kik vásárolják a hajóidat?

Viszik egyesületek, magánszemélyek, de kerülnek belőlük a mai napig a tengerentúlra is. Az egyik legkedvesebb történetem az, amikor 9 évvel ezelőtt egy nagypapa vett egy kenut tőlem, mert a családja az unokákkal együtt kiköltözött az Amerikai Egyesült Államokba. Kilenc év elteltével megkeresett, hogy elmesélje, bejött a terv. Ő lett a „kenus papa”, és az unokák egyetlen évet sem hagynának ki anélkül, hogy hazajöjjenek, és együtt vízitúrázzanak egy hetet.

 

Mi a jövőképed? Mennyire van a tudásodra szükség? Igénylik azt mások?
Amilyen irányt mi vettünk, az nagyon jó, sokan kedvelik és igénylik ezeket a csónakokat. Várják az újabb és újabb hajók tervezését, és a technológiai fejlődésre is nyitottak.
 

A műhely falán egy új hajó rajzai vannak. Most tervezed?
Igen, kitaláltam egy új orr- és fartőkemegoldást, ami gyorsabbá teszi a hajókat. Egy kétszemélyes tengeri kajakot is tervezek. Abban bízom, hogy a rövidebb balatoni hullámokon is jól viselkedik majd.
 

Még mindig papíron tervezel?
Úgy kezdem el, hogy elkészítem a skicceket, aztán az i-re a pontot számítógépen teszem fel. A munkámmal jó hírnevet szereztem külföldön is. 15 évvel ezelőtt felkeltettem a kitűnő versenyhajó-gyártó cég, a dán Sørensen érdeklődését is. Egy, a vállalatukon belüli szerencsétlen pénzügyi eset miatt hiúsult meg az a tervük, hogy Magyarországra telepítsék a versenykenugyártásukat, és azt rám bízzák. Ezt nagyon sajnálom, nagyon nagy lehetőség volt, akkoriban a világ csúcstechnológiájáról beszéltünk. Szerencsére így is volt olyan időszakunk, amikor négy műhelyben gyártottunk Kanadába, Ausztráliába, Ázsiába. Folyamatosan figyelemmel kísérem a technológiai fejlesztéseket, de még az általános járműdizájnok változásait is.
 

Fotó: Gulyás Attila

Gyuri nagyon vigyáz a fából készült kenujára. Ma már ritkán látni ilyet a vízen

 

Melyik a kedvenc hajód?
Nemrég készült el egy outrigger kenum, és terveztem egy 5,8 m hosszú túrakenut. Itt áll a műhelyben egy Buckhardt Géza tervezte, hajlított bordás, fordított építésű, okumé falemezből készült hajó. Egyedülálló fakenu, mindenhol megnézik, ha vízre tesszük. Ezt Előd Antal építette.

 

A vízitúrázásra csökkent az igény?
Az 1920-as években annyi ember volt Nagymaroson a parton, mint a 60-es években a Rómain. Hol itt, hol ott kapják fel a Dunát, most talán Dunakeszi és Göd térsége ilyen. Ezek a helyszínek hozzák magukkal talán azt, hogy az emberek újra kedvet kapjanak a vízi sportokhoz. Túrázzanak, közösségben legyenek, fogjanak össze, érezzék együtt jól magukat. Ebben nem is a part és a víz minősége a fontos, hanem az, hogy kiszabadulnak a városból, és maguk alakítják át sportolásra alkalmas területté a vízpartot. Ebben látom a jövőt.

 

A cikk megjelent a Turista Magazin 2015. novemberi számában.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Szigetkerülés a Szentendrei-Dunán
Az Ős-Dunán csordogálva – A Vajas-fok-túra

A Dráva is lehet kedvenc vízitúracélpont





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2017. október
H K Sze Cs P Szo V
01
02030405060708
09101112131415
1617181920
21
22
23242526272829
3031
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. október
Fábián László:
Menedékház az Alacsony-Tátrában
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...