MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya
2018.10.08. 09:31,   Szöveg: Garancsi Kata,   Fotó: Garancsi Kata, Tina Robba

Több, mint túra – Fjällräven Classic 2018 – 1. rész

110 kilométer öt nap alatt a sarkkörön túl, a civilizációtól távol, 17 kilós hátizsákkal, zord időjárásban, drámai hegyek között, varázslatos tájakon.

Hogyan működik a túra?


A Fjällräven Classicot 2005 óta rendezik meg minden évben, idén kétezren vettek rajta részt. A világ egyik legszebb trekkingeseményének helyszíne Észak-Svédország (Lappföld), a túra Nikkaluoktában kezdődik és Abiskóban ér véget. A 110 kilométert maximum 7 nap alatt kell teljesíteni, közben 6 pecsételőpontot érintve.

 

Fotó: Garancsi Kata
Ha legyalogoltuk a távot, és mindenhol begyűjtöttük a pecséteket, akkor a célban medált és kitűzőt kapunk

 

Útközben bárhol sátrazhatunk, vízkészletünket a patakokból tölthetjük fel, ha szükséges, a fürdést is ezekben a (körülbelül 4 fokos) patakokban oldhatjuk meg. Én a fürdést kihagytam, esténként ugyanis esett az eső és 3 fok volt, amik nem a legideálisabb körülmények a patakban fürdőzéshez. Egyébként itt északon, a hegyek között, olyan tiszta a levegő, hogy bár egész nap meneteltünk, izzadtunk, mégsem éreztem koszosnak magam esténként.

 

 

 

Fotó: Garancsi Kata
Vízvételi információs tábla a Tjäktja ellenőrzőpontnál: az ivóvizet mindig fentről szerezzük be, lent pedig fürödhetünk, mosogathatunk

 

A startnál kapunk gázpalackot a főzéshez és szárított zacskós élelmet (amit nem árt kiegészíteni otthonról hozott harapnivalókkal). Ezeket két ellenőrzőponton a túra közben is feltankolhatjuk, illetve ugyanitt konzultálhatunk ápolókkal az egészségügyi problémáinkról. A Fjällräven Classic egyik alapelve, hogy ne hagyjunk nyomot magunk után a természetben. Ennek megfelelően az összes szemetünket magunkkal kell vinni a célig, és útközben a WC-papírt el kell ásni vagy égetni. A szervezés végig profi volt, minden zökkenőmentesen zajlott, és útközben minden ellenőrzőponton mosolygós és lelkesítő önkéntesek segítették az utunkat.

 Fotó: Garancsi Kata

 Különböző ízű zacskós Real Turmat ételek közül válogathatunk. Nekem a Chicken Lime jött be a legjobban

 

Fotó: Garancsi Kata
A szervezők egyébként megszavaztatták a résztvevőket, és a Bolognai nyerte el a „legfinomabb zacskóskaja a Fjällräven Classicon 2018” címet

 


Öt nap a szabadban


A Fjällräven Classic nem a klasszikus értelemben vett teljesítménytúra. A természet élvezetéről és szeretetéről, a táj felfedezéséről szól. Kipróbálhatjuk magunkat a civilizációtól távol, öt napi cókmók cipelésével, vadkempingezéssel, miközben magunkra vagyunk utalva, és teljesen ki vagyunk szolgáltatva az időnként zord svéd időjárásnak. Kiszakadva a mindennapokból (térerő sincs), a hangsúlyok áthelyeződnek, teljesen más, új problémákkal küzdünk meg és egy lassabb, nyugodtabb tempót veszünk fel. Mindeközben hozzánk hasonló gondolkozású, természetkedvelő túrázókkal ismerkedhetünk meg a világ minden tájáról.

 

Fotó: Garancsi Kata


Ez a túra sokkal több a puszta gyaloglásnál. Saját határaink feszegetése és mentális tréning egyben. Miközben 17 kg-os hátizsákkal gyalogoltam napi 25 kilométereket, sok mélyponton lendítettem túl magam. Amikor már nagyon fáradt voltam, akkor is továbbmentem, süvítő szélben és szakadó esőben állítottam sátrat, amit másnap ugyanilyen időben szedtem össze, megismertem a határaimat, kiderült, hogy sokkal többre vagyok képes, mint valaha gondoltam, megtanultam megbízni idegenekben és elfogadni a segítséget.

 

Fotó: Garancsi Kata


Előkészületek


Először is a fizikai felkészülésről. Rendszeresen túrázom, viszont ez volt az első többnapos trekkingem. A legnagyobb kihívás a 17 kilós hátizsák volt, ugyanis soha nem cipeltem ilyen nehéz zsákot. Ezért a túrát megelőző 2 hónapban amikor csak tudtam, 15-20 kilométeres kirándulásokat tettem a pakkommal.

 

Körülbelül 100 kilométert gyalogoltam, amíg megszoktam a zsákot, és annak a súlyát is. Ennek köszönhetően a Classic fizikailag nem is volt annyira megterhelő, minimális izomlázam volt. A hátamba esténként izomlazító krémet masszíroztam, így az is bírta a gyűrődést.

 

Fotó: Garancsi Kata

A hátizsákom tartalma (víz és étel nélkül)


Ezután következett a hátizsák bepakolása. A túrát megelőző egy hétben minden nap be- és kipakoltam a zsákot, rendezgettem a holmikat. Kiszedtem egy feleslegesnek kikiáltott dolgot, majd beraktam helyette kettő nélkülözhetetlent. Persze mindent egyesével lemértem a konyhai mérlegen, és egy Excel-táblázatban vezettem a súlyokat. A végére a grammok megszállottja lettem. A hosszas méricskélés és pakolás eredménye egy 14,6 kilós hátizsák lett (víz és étel nélkül). Először alig bírtam megemelni. Ezután kipakoltam az egészet és végignéztem mindent, hogy mitől tudnék esetleg megválni. Egy Betadinon kívül minden maradt.

 

Fotó: Garancsi Kata

A hátizsákom: nagy, de nehéz


Ezen kívül tanulmányoztam az útvonalat, olvasgattam az élménybeszámolókat, videókat és fotókat nézegettem a túráról, és próbáltam magam meggyőzni, hogy minden rendben lesz, meg fogom tudni csinálni egyedül is!

 

Utazás Lappföldre


A Fenix Eastern Europe által szervezett kelet-európai csoporthoz csatlakoztam, két túravezető segítette utunkat. Összesen hárman érkeztünk Magyarországról, a többiekkel a Budapest-Stockholm repülőjáraton találkoztam. Augusztus 16-án este érkeztünk a svéd főváros repülőterére, innen nem messze, a Quality Hotel Arlanda szállodában szálltunk meg. Sajnos este már nem volt időnk bemenni a városba, helyette elfogyasztottuk az utolsó meleg vacsoránkat és lefeküdtünk időben aludni, hogy kipihenjük magunkat. Másnap a reggelinél találkoztunk a többiekkel, a szlovén és horvát túratársakból álló csoporttal. Innentől velük folytattuk az utunkat. 1-kor indult a repülőnk Kirunába, ahol a csomagkiadásnál vártak ránk a túravezetőink, Heidi és Linus.

 

Fotó: Garancsi Kata

 A Kiruna Airport felirattal mindenki lelkesen fotózkodott, szelfizett

 

Fotó: Garancsi Kata

 A reptérről kisbusszal utaztunk Nikkaluoktába, a starthoz

 

 

Fotó: Garancsi Kata
Útközben a túravezetőinktől megkaptuk a Fjällraven Classic útlevelünket, a térképet, a piros zsákot, amibe a szemetünket kellett gyűjteni a túra során, 2 és fél napi zacskós Real Turmat ételt és csokit

 

Fotó: Garancsi Kata

Fantasztikus tájakon autóztunk, alig vártuk, hogy megérkezzünk

 

Sajnos nem tudtunk a 4 órás csoportos délutáni induláshoz csatlakozni, mert össze kellett pakolnunk a hátizsákunkat. Miután ezzel kész lettünk, leadtuk a célba, Abiskóba átküldendő csomagunkat, és megszereztük a startpecsétet az Fjällräven Classic útlevelünkbe. Közben megebédeltünk, megkóstoltuk a híres zacskós kaját, én a lazacos tésztával kezdtem. Egyébként pozitív csalódás volt, sokkal finomabb, mint amire számítottam.

 

Fotó: Garancsi Kata

Az első Real Turmat ebéd

Melyiket együk?

 

Fotó: Tina Robba

Útra készen a startnál (Fotó: Tina Robba)

 

 

A legmagasabb svéd hegy lábánál

 

Fotó: Garancsi Kata
Nikkaluoktából este fél 6-kor indultunk el, gyönyörű délutáni fényekben kezdtük meg a túrát.

Először egy nyírfaerdőn haladtunk keresztül

 

Fotó: Garancsi Kata

Nők az ösvényen

 

Fotó: Garancsi Kata

Ezután a lápos területre elhelyezett pallókon billegtünk tovább

 

Fotó: Garancsi Kata

Állandóan öltöztünk-vetkőztünk. A pihenésekre fel kellett venni egy pehelykabátot, főleg ha fújt a szél, amit indulás után 10 perccel levettünk

 

Fotó: Garancsi Kata

Egyre szebb fényekben gyalogoltunk

 

Fotó: Garancsi Kata
Egy idő után megpillantottuk a távolban a hegyeket, amelyek között az elkövetkezendő napokban túrázni fogunk

 

Fotó: Garancsi Kata
A távolban kisebb-nagyobb vízesések tarkították a tájat

 

Fotó: Garancsi Kata

Még egy fantasztikus naplementének is részesei lehettünk

 

Lelkesen és motiváltan gyalogoltunk 18 kilométert, amíg 11 óra magasságában találtunk egy alkalmas kempinghelyet és letáboroztunk. Egyébként 10 körül megy le a nap és 4 körül kel fel az év ezen szakaszában, de közben sincs teljesen sötét, ami némiképp megnehezítette az alvást.

 

Fotó: Garancsi Kata

 

Fotó: Garancsi Kata

 

Amikor másnap reggel kikukkantottam a sátorból, akkor vettem észre, hogy milyen fantasztikus helyen sátraztunk. Teljes nyugalomban és boldogan reggeliztem és kávéztam, miközben az óriási hegyeket szemléltem a háttérben. Az előző esti késői táborállítást figyelembe véve, szerencsére csak reggel 10 órás indulást terveztünk be, ami 8 órás ébredést jelentett.

 

Fotó: Garancsi Kata

 Ilyen környezetben reggel vidáman pakolt össze mindenki

 

Fotó: Garancsi Kata A legszebb reggelihelyszín

 

Fotó: Garancsi Kata

Nem volt könnyű elindulni

 

Fotó: Garancsi Kata A mindig vidám és segítőkész túravezetőink: Linus és Heidi

 

Pár kilométer gyaloglás után el is értük az első ellenőrzőpontot, a Svédország legmagasabb hegyéről elnevezett Kebnekaisét. Érdekesség, hogy eddig a gleccserfedte déli csúcs büszkélkedhetett a „legmagasabb” címmel, de az idei rekordmeleg miatt a jégtakaró olvadásnak indult, és az északi csúcs vette át a vezetést. Tehát új legmagasabb csúcsa van Svédországnak. A felhők miatt nem láttuk.

 

Fotó: Garancsi Kata

A Megunhatatlan hegyek (balról jobbra): Skárttoaivi, Singitjåkka, Tuolpagorni, Vierramvare

 

Fotó: Garancsi Kata

 

Fotó: Garancsi Kata Az első ellenőrzőpont: Kebnekaise, innen indulnak a mászások a legmagasabb csúcsra

 

Fotó: Garancsi Kata Gyűlnek a pecsétek

 

Fotó: Garancsi Kata

A háttérben a Kebnekaise ellenőrzőpont: itt van szállás, étterem, bolt, vécé, zuhanyzó és szauna

 

 

Meseországban

 

Innen vízesések között, patakokon átkelve haladtunk tovább, amíg egyszer csak kinyílt a tér, egy hatalmas, végtelennek tűnő völgy tárult elénk, miközben fölénk tornyosultak a monumentális hegyek. Nekem ez a szakasz tetszett a legjobban. Teljes nyugalommal árasztott el a táj.

 

Fotó: Garancsi Kata


A környék legjellegzetesebb hegye a Tuolpagorni (1662 m). Eredetileg ezt hívták Kebnekaisénak, ami üst alakú hegyet jelent, a korai térképeken is ez szerepelt. Ezért a földmérők azt hitték, hogy ez a legmagasabb hegy, később derült ki, hogy ez nem így van, ezért átnevezték a valóban legmagasabb csúcsot Kebnekaisénak

 

Fotó: Garancsi Kata

 

Fotó: Garancsi Kata 

A színek olyan szaturáltak voltak, a táj meg olyan drámai, mintha egy mesekönyvet lapozgattam volna. Ebben a csodavilágban fogyasztottuk el szárított, zacskós Real Turmat ebédünket, közben sütött a nap és 15 fok volt. Napokig el tudtam volna itt üldögélni.

  Fotó: Garancsi Kata

 

Fotó: Garancsi Kata

 

Fotó: Garancsi Kata

Háttérben a Singitjäkka tömbje

 

Fotó: Garancsi Kata

Nem lehet betelni ezzel a tájjal

 

Fotó: Garancsi Kata Az út során többször kellett patakon átkelni

 

Sajnos tovább kellett indulnunk. Fekete felhők kezdtek bekúszni a látóterünkbe, és a következő ellenőrzőpontnál, Singinél el is kezdett szakadni az eső, és megérkezett a hírhedt skandináv szél is. Itt kaptunk Souvast, ami gyakorlatilag rénszarvaskebab áfonyalekvárral. Egyébként útközben rengeteg áfonyamező mellett elhaladtunk, sokkal kesernyésebb az íze, mint az itthoninak. Itt már megjelentek az első holtpontok a csapattagoknál, de nagyon meg voltunk csúszva, és bár már este 6 volt, még 3 óra gyaloglás állt előttünk.

 

Fotó: Garancsi Kata

Fotó: Garancsi Kata
Találkoztunk ilyen érdekes virágokkal

 

Fotó: Garancsi Kata

Kövek mindenfelé

 

Fotó: Garancsi Kata

A Lassa-tó

 

Fotó: Garancsi Kata
Singi felé

 

Fotó: Tina Robba

Singinél szállás és vécé is van. A Fjällräven Classicon résztvevők azonban az útba eső szállásokat nem használhatják, csak sátrazni szabad (Fotó: Tina Robba)

 

Fotó: Garancsi Kata
A második pecsételés

 

A csapatban túrázásnak is megvannak a nehézségei. 15 idegennel együtt lenni ilyen extrém körülmények között nem mindig könnyű. Rengeteg alkalmazkodás, megértés és türelem kell hozzá. Szerencsére a túravezetőink sokat segítettek, áthidalták a konfliktusokat. Cserébe együtt éltük át az élményeket, ami életre szóló barátságokhoz is vezetett.

 

Fotó: Garancsi Kata

Küzdelem az elemekkel

 

Fotó: Garancsi Kata

Egyre sárosabb lett a talaj is

 

Fotó: Garancsi Kata

Szélviharban esőruhát felvenni külön tudomány

 

 

Fotó: Garancsi Kata
Palló, patak, sár

 

Fotó: Garancsi Kata

Este kilencig meneteltünk

 

Csurom vizesen megérkeztünk egy jónak tűnő kempinghelyre, ahol jött egy újabb próbatétel: ítéletidőben sátrat állítani, majd amikor ez nem sikerül, segítséget kérni. Este még megpillantottunk egy nagyobbacska, 15-20 állatból álló rénszavascsordát, akik a patakból ittak. Ezen kívül csak egyedül kóborló rénszarvasokat láttunk, olyan igazán nagy csordát sajnos nem. Egész éjjel attól rettegtem, hogy el fogja fújni a sátrat a szél, úgyhogy még kimentem köveket gyűjteni, amiket rápakoltam a cövekekre, és átvészeltem az éjszakát.

 

Fotó: Tina Robba

A második esti táborhelyünk Singi és Sälka között nagyjából félúton (Fotó: Tina Robba)

 

Fotó: Garancsi Kata

A sátram, ami ellenállt a szélviharnak (Fotó: Tina Robba)






HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. december
Nagy Ferenc:
Tükröződés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...