Vannak olyan napok, amikor a ragyogó napsütés a szabadba csábít. Viszont idő hiányában hosszabb túrába nem érdemes belevágni, inkább amolyan lakóhelyhez közeli könnyű, de látványos kirándulásra vágyunk, ahol kellemesen tölthetjük a napot, és kiszellőztethetjük a tüdőnket. Mi a Budaörs felett magasodó Farkas-hegyet és a Sorrento-sziklákat választottuk célpontnak.
Sorrento híres olaszországi üdülőhely Nápoly közelében, de mi most nem mentünk el olyan messzire, csupán a Budai-hegységbe látogattunk ki a Sorrento-sziklákhoz, melyeket a turisták állítólag a hasonlóság miatt Sorrento tengerpartjának különleges sziklaformációiról neveztek el. Hogy jön a dél-itáliai mediterrán táj hangulata a Budaörs fölötti dolomitsziklákhoz? Ez felkeltette az érdeklődésünk. Csillebércről, a 21 busz végállomásától indultunk el a Konkoly-Thege Miklós úton Budaörs irányába. Az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) telephelyének kőkerítése mellett elhaladva jobbra letértünk a piros sáv jelzésen az erdőbe.
A tavasz visszavonhatatlanul beköszöntött: az enyhe április virágba borította a fákat, rügyező bokrok szegélyezték az utat, miközben még lepergett, megbarnult levelek szőnyegezték talpunk alatt a talajt. 250-300 méter kellemes séta után kereszteződéshez értünk, ahol balra vettük az irányt, és becsatlakoztunk a sárga sáv jelzésű turistaútba. A hangulatos, keskeny ösvény eleinte a Szekrényes-hegy (364 m) oldalában kanyargott, lejtősen és kevés szintkülönbséggel, majd egy bal forduló után egy rövid kapaszkodóra váltott, amely már egyenesen a Sorrento-sziklákhoz vezetett.
A Sorrentóhoz közeledve néhány szikla, lehullott tűlevelek és fenyőillat jelezték a megváltozott flórát. Ahogy tágultak a fák közti terek, hirtelen megjelentek a hatalmas fenyőktől körülölelt fehér mészkősziklák, melyek szinte világítottak a rájuk eső fényben. A hasonlat a tengerparti Sorrentóhoz kicsit merész, de az tagadhatatlan, hogy mediterrán hangulat az van, és ha az ember felér a sziklákhoz, olyat lát, melynek másáért ugyancsak elballaghat, amíg megleli. Tudják ezt mások is, és mutatja a hely népszerűségét, hogy itt már több kirándulócsoporttal is összefutottunk.
A különleges, sziklás vidék és a gyönyörű kilátás a Farkas-hegyre, illetve a Kopárokra bennünket is megfogott, alig akartunk lejönni róla, de várt még minket a Farkas-hegy (343 m). Egy jelzetlen, széles, murvás erdészeti úton megkerültük a Szekrényes-hegy kúpját. A fák lassan eltűntek mellőlünk, s ahogy kiértünk az erdőből, óriási kék égkupola feszült a fejünk fölé. Balra előttünk a Farkas-hegy csupasz oldala az egykori repülőgéphangárok maradványaival, és a hegy csúcsán a felújításra váró vitorlázó-emlékművel (melyből mára az enyészetnek és a huligánok rombolásának köszönhetően szinte semmi sem maradt). A távolban pedig ameddig a szem ellát, fehéren kacskaringóztak a Kopárok ösvényei, melynek dimbes-dombos, dolomitsziklagyepes, karsztbokorerdős részei - az itt élő ritka, védett növény- és állatfajok miatt - fokozottan védettek.
A Farkas-hegy széles platójáról szép körpanoráma nyílik a Budaörs feletti dombokra, az Odvas-hegy púpjaira, a Csíki-hegyek hosszú vonulataira, a Szállás-hegyre és a Szekrényes-hegyre. A füves hegyhát meglehetősen szeles, azonban egyes szélvédett részei remek piknikezőhelynek bizonyulnak. Búcsút intve a Farkas-hegynek, közvetlenül a csúcs alatt a piros kereszt jelzésen folytattuk utunkat, majd egy rövid szakaszon a piros sávon ballagtunk, ahonnan a sárga ómega jelzésre tértünk le.
Ezen ösvény mentén találhatók a piktortégla üregek. De mik is ezek pontosan? Az 1880-as években a Frank-hegyen (mai Budaörsi-hegyen), a Csíki-hegyekben ún. piktortégla-bányászatot folytattak. A piktortégla egyfajta fehér anyagból készült festőtégla, amelyet a szobafestők alapozó fedőanyagnak használtak a festésnél. A hőforrások működése révén kialakult tűzálló agyagot, melyet „budai festékföldnek” is neveztek, innentől kezdve nagy mennyiségben fejtették ki a környéken, és vagonszámra exportálták. Az 1950-es évekre megszűnt a piktortégla gyártása, ám a bányászat során létrejött gödrök, lyukak máig láthatók. Többségüket ugyan már betömték, mert voltak közöttük veszélyes mélységűek, azért maradt még néhány bozót mögött rejtőző üreg, amelyre a figyelmes túrázó rálelhet. Az omlásveszély miatt azonban ezeket a kürtőket nem ajánlatos belülről megnézni.
A Budaörsi-hegy oldalában vezető „piktortégla-út” néhány emelkedő után becsatlakozik a piros négyzetbe, és a sárga ómega jelzéssel összefonódva visz vissza a kiindulópontunkig, a KFKI előtt lévő 21 busz csillebérci végállomásáig. A 8,5 kilométeres túra végül hozta a tőle elvártakat: nem volt túl hosszú, de volt benne látnivaló, és érdekes, változatos tájakon vitt végig. Ha gyerekkel vágunk neki, akkor sem fogjuk megbánni, mert a sziklák, a kilátópontok garantáltan megmozgatják a gyerkőcök fantáziáját; unatkozás kizárva.
Szöveg és fotók: Joó Annamária
