Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2018. október 31.

A Nagy-Galla, a Börzsöny egyik legszebb kilátója

Magyarország földrajzi adottságait figyelembe véve hogyan is jellemezhető egy ideális panorámájú hegycsúcs? A „wow-érzésen” felül széles kilátás, csodálatos hegyek kontúrja és hozzá egy folyó csillogó szalagja. A börzsönyi Nagy-Galla mindezt tudja.

A Börzsöny tömbjének nyugati szegletében emelkedő Nagy-Galla szabályos vulkáni kúpja magasságát tekintve ugyan eltörpül a hegység központi részének csúcsaihoz képest, de Dunára tekintő orma méltán vetélkedhet akár a Csóványoséval is. Előnye viszont, hogy egy kényelmes, könnyen járható túrával részesei lehetünk az élménynek.


Az óraátállítás tavaszias időt hozó vasárnapját vétek lett volna elpazarolni, ezért a rövidülő nappal ellenére túracipőt húztunk. A reggel nyert órát kihasználva, óracsörgés nélkül vágtunk neki a napnak. A Transzbörzsönyi erdei vasút Máriakút nevű megállójánál (a Szobról Márianosztrára vezető főúton kb. féltávon) kényelmesen leparkolhatunk, vagy még izgalmasabb, ha Szobról egyenesen a kisvasúttal érkezünk.


Indulás előtt mindenképpen vessünk egy pillantást a kútra, melynek története megismerésre érdemes. A Malom-völgyi-forrásnak is nevezett Mária-kutat a környékbeli bányászok és kőfaragók foglalták az 1900-as években, mely építését követően hamarosan kegyhellyé változott. A Márianosztrára induló zarándokok rendszeresen pihentek meg vizénél, és oltalmat kértek Szűz Máriától. A bányászat 1960-as évekbeli leállása a kút pusztulásához vezetett, majd 2007-ben állították helyre, ekkor nyerte el mai formáját. Ha elolvastuk az információs tábla összes érdekességét, akkor induljunk is neki a túrának.

 


A műúton pár métert dél felé haladva érjük el az aszfaltot keresztező Kéket. Egy gyér kiserdőn átvágó ösvény a Misa-rétre vezet, mely tavasszal, virágnyíláskor üdítő színfoltja lehet utunknak. A patak mellett tértünk rá a régi kisvasút Brjeska-bányai töltésére, melyen kényelmesen sétálhatunk tovább. Az első útjelző táblánál szembesültünk a turistajelzések változtatásával. A térképünk szerint balra leágazó kék kereszt helyén már csak a forrást jelző kört találtuk, ami felhívta a figyelmünket arra, hogy visszafelé figyelmesnek kell majd lennünk.

 


A Kéken folytatott utunkból a Zuvári-hegyre vezető kapaszkodót mellőztük, mert az előzetesen olvasottak alapján a csekély falmaradványok és a befásult kilátás miatt nem volt érdemes megerőltetni magunkat. Az egykori ódamásdi vár története tisztázatlan, feljegyzésekből sejthető, hogy köveiből a márianosztrai kolostor épülhetett.


Pár száz méterre, a KL jelzés visszatérte után egy hirtelen bal kanyarral elhagyva a töltést, ereszkedni kezdtünk. A patak gázlóján átkelve utunk a Lábas-erdő és Hosszúvölgy szakaszán ismételt emelkedőbe fogott. Egy irtásos részen megnyílt körülöttünk a táj, a körben emelkedő börzsönyi hegyek látványa lassította a haladást. Mire az álmélkodásból felocsúdtunk, már a zöld sávon haladtunk.

 

 


Az észlelt újabb változtatás, a kék háromszög lefestése miatt már a Galla-tisztáson találtuk magunkat, mire a régi jelzéseket tartalmazó térképen kiigazodtam. Az előttünk magasodó kúpra és a logikánkra hagyatkozva - mellőzve a megtévesztő papír alapú tájékozódást -, vágtunk neki a hegynek. A tisztáson jobbról előbukkant Márianosztra pillanatnyi látképe, majd pár lépéssel odébb kiderült a turistajelzéseket övező turpisság. Egy lefóliázott, fára tűzött papírlap információi szerint 2015 júniusában Letkés és a Nagy-Galla környezetében egyes jelzéseket megváltoztattak, melynek célja a zöld sáv bekötése egy nemzetközi útba.

 


Irányjelzések ide vagy oda, a Nagy-Galla csúcsára izzasztó kaptató vezet. Rövid szakaszon a túra legnagyobb szintkülönbségét küzdöttük le morzsalékony, csúszós, kavicsos ösvényen. Elcsüggedve, már a célt is szem elől vesztve bukkantunk ki a hegytetőn. Fáradozásunk bőségesen megtérült. Ismeritek a mellbevágó panoráma élményét? A Nagy-Galla pont ilyennel szolgál. A csúcs platójára lépve óhatatlanul az a bizonyos meglepődést kifejező szócska hagyta el ajkunkat.

 


A hegytető csak szalvétányi, de ez az élményt nem csorbítja. 180 fokos szögben tekinthetünk szét, mely igazán sok látnivalót takar. Balról Márianosztra, előtte a Csák-hegyi andezitbánya és a Zuvár rejtőzködik. A Duna sávja jobbra vezeti a tekintetet, az Ipolyon át a Helembai-hegyekig. Lábunk előtt pedig a hegy déli lejtője meredek letörésben a Galla-tisztásra vezet. Az időjárás megváltozott, a szél feltámadt, az eső szemerkélni kezdett, ezért a fák védelmébe bújva, lefelé vettük az irányt. Szerencsére annyi időnk még volt, hogy magunkba szívjuk a látottakat.

 


A Galláról való lejutás semmivel sem könnyebb, mint az oda vezető út, a nadrágfék óvatosan elkerülhető. A tisztásra visszaérkezvén vetettünk egy utolsó pillantást a hegyre, majd a visszafelé vezető út feltérképezésébe fogtunk. A jelzések változtatása miatt a zöld kereszt helyett a kéket kellett követnünk, melynek nyomvonala azonban érdemben nem változott. A Varjú-hegy oldalában kellemes tölgyesben vezet az út, mígnem a Vasutas-forrást jelző körbe torkollik. Újabb panorámás szakaszt élvezhettünk, a kényelmes szekérútról kelet felé pompás kilátás nyílik a börzsönyi erdőkre.

 

 


A forrásjelen hosszan ereszkedve végül beértünk a völgy mélyére, ahol a Vasutas-forrás volt az utolsó megállóhelyünk. A kirándulás a Misa-réten zárult, de hazaindulás előtt még megvártuk a menetrend szerint zakatoló kisvasút érkezését.

 

Szöveg és fotók: dr. Kocsis Tünde

 

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

A Pilis déli kilátópontjai

A Pilis déli kilátópontjai

2024.04.18.

Ha már unjuk a Pilis-tetőt, de könnyű elérhetősége miatt mégis erre esne a választásunk, ne a Két-bükkfa-nyereg felől, hanem Pilisszántó felől közelítsük meg. A déli lejtő látványos kilátópontjait tartalmas túrává fűzhetjük fel.

→ Tovább
Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

2024.04.18.

Kőszeg egy tündéri kis ékszerdoboz az Alpokalján, történelmi hangulatot árasztó utcáit, ódon várfalait, és az 1532-es ostrom történetét bizonyára mindenki ismeri. Azt azonban jóval kevesebben tudják, hogy a városka töröktől való megmenekülését a legendák szerint a hősies küzdelem mellett két nagyszerű ember barátságának is köszönheti.

→ Tovább
Ahol véget ért a „Másfélmillió”: a cáki pincesor

Ahol véget ért a „Másfélmillió”: a cáki pincesor

2024.04.16.

„Arany ágon ül a sármány, kicsi dalt fúj fuvoláján...” – szállt a dal 1979. október 15-én, megannyi felnőtt és iskolás gyermek ajkáról a cáki szelídgesztenyésben. A fehérre meszelt boronafalú, zsúptetővel fedett kis meseházak közt a vidáman pattogó tábortűz fényénél, a frissen sült gesztenye illatával átszőtt éjszakában két és fél hónap után megkapó hangulatban zárult le egy legendás vándorlás.

→ Tovább