A varázslatos Kis-Balaton
Ezúttal nyeregbe pattantunk, és kerékpárral indultunk a Kis-Balaton környékének felfedezésére, ahol annyi látnivalót, csodát találhatunk, hogy több nap is kevés lenne a megismerésükhöz.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve, arra jutottam, hogy jó lenne bringázni és nézelődni egyet a Kis-Balaton környékén. Ellenvetés nem érkezett első feleségem részéről, így egy szép tavasz végi napon már úton voltunk Balatonhídvég felé. Miután átkeltünk a Zala fölött az 1948-ban épült egyen hídon, egy jellegtelen úton jobbra fordultunk. Itt, a bozótban bújik meg egy kopott, leharcolt tábla, hogy Kis-Balaton. Semmi felhajtás, aki tudja, menjen, aki nem, az menjen tovább a zsúfolt Kányavári-sziget irányába. Pedig a Kis-Balaton csodái valahol itt kezdődnek, pár percre a kirándulók hadától, ide csak tényleg az talál el, aki kicsit kutakodik a dolgok után. Ügyes!
Rögtön kanyarodás után satufék, mert kedvesem olyat látott, amiről a Kányavári-szigeten csak álmodni mertünk. Madarak és halak tömkelege, amit a Kis-Balatontól várunk. Hattyúk, szürke gémek, kócsagok, récék, ludak, sirályok és a számtalan énekes társuk. A madárdalkoncertet a békák kuruttyolása festette alá. Távolabbra pillantva fröcsögött a víz a sok ragadozóhal rablásától, a szelídebb halak pedig csak szimplán „fürdőztek”. Mint később megtudtuk egy természetvédelmi őrtől, nagy szerencsénk volt, még itt is ritka az ilyen „nyüzsgő” élet. Most a változó időjárás válthatta ki ezt a viselkedést belőlük. Aztán, mikor délután újra itt tértünk vissza, ennek már nyoma sem volt, csend honolt.
Lassan értünk a Zala partján kiépített parkolóhoz, pihenőhöz, amely elsősorban a kerékpárosokat szolgálja. A parkolónál aztán stop, autóval nincs tovább. Vagy biciklire váltasz, vagy slattyogsz egyet a kitűnő minőségű bringaúton. Ahogy útra kelünk, rögtön le is kell ugrani a nyergekből, mert egy roppant érdekes vízi létesítmény kerül az utunkba, a Laki István-zsilip. A szerkezet a továbbfolyó Zala és a Kis-Balaton vízszintjét van hivatott kordába tartani. Szemünk megakad egy érdekességen, ritkaságon. Vakartuk fejünk, soha ki nem találtuk volna, ha nem jön az említett szakember. Ez egy hallépcső, ami arra szolgál, hogy a halak a folyás iránnyal szemben is fel tudjanak jönni a Zalából a Hídvégi-tóba, mert ugye a zsilip nekik áthatolhatatlan akadály.
Persze rögtön kaptunk az alkalmon, hogy kicsit többet is megtudjunk az zsilipről, melyet 1986-ban adtak át 4T műtárgy néven. Aztán 2015-ben a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság egy emlékművet állított a zsilip melletti tisztáson, ezzel a felirattal: „Laki István (1957-2014) okl. vízépítőmérnök, sok hazai árvízvédekezés hőse, a Kis-Balaton szerelmese, üzemmérnökségünk vezetője, az igazi magyar vízügyes munkatárs és barát. Ez a zsilip tiszteletünk jeléül az örök időkre viselje az Ő nevét".
Aztán akad itt más látnivaló is, a Madárvárta, ami egy akáchasábokból összerakott madármegfigyelő hely, amit a zürichi egyetem hallgatói építettek a Magyar-Svájci Baráti Társaság segítségével 2003-ban.
Azt tudtam, hogy a Kis-Balaton tavain több védő üzemi gát is keresztül fut, sok helyütt a nyílt vizek között. Na, itt lenne igazi végigtekerni vagy gyalogolni. Tettem egy kósza kísérletet, hogy hátha, de csodák nincsenek. Igaz, hogy engedéllyel be lehet menni rájuk, de ezek megszerzése elég hosszadalmas, és a kiadásuk még a fehér hollónál is ritkább. Búcsút vettünk a roppant kedves alkalmi vezetőnktől, és továbbálltunk.
A zsilip után az engedélyezett útvonal a Zala aszfaltozott gátján vezet tovább, de gyors haladásra ne készüljetek, mert a sok látnivaló, madarak raja úgyis sűrűn megállásra fog késztetni az alig másfél km-en, amíg elérünk egy újabb zsilipházat és madármegfigyelő messzelátót. Ez az egyemeletes építmény a Kis-Zala és a Mekenyei-árok befolyásánál található. Érdemes megpihenni, felmenni és várni, várni. Hamarosan jönnek, amikre kíváncsiak vagyunk, az élmény nem fog elmaradni.
A következő megálló egy újabb zsilipnél volt a Borjúállás-szigetnél, ahol a Zala medrét újabb szerkezet tölti át, a látvány itt is garantált, és itt már Zalavár templomtornya is képbe kerül. Innen már csak percek kérdése, és elérjük a Zalavár-Zalaszabar összekötő országutat, ahol újabb remek kerékpáros pihenő várja a fáradt vándort. Itt választás elé kerülünk a merre továbbot illetően, három lehetőség közül lehet választani. Mi maradtunk az eddigi iránynál, és egyenesen mentünk tovább.
Hamarosan elértük a Hídvégi-tó végét, ahol a Zala belép a tóba, és megkezdi hosszú, kanyargós útját, hogy vize megtisztulva érkezzen a Balatonba. A folyó bal partján vezet tovább is a bicikliút, de itt már az aszfaltot jó minőségű földút váltja fel. Eltekertünk az Esztergályi-patak befolyásáig, erre már jelentősen csendesebb volt az élővilág, madarak is csak elvétve bukkantak fel. Mivel erős szembe-, oldalszél is volt, és a terveink is mások voltak, ezért itt hátraarcot vezényeltem, és visszaindultunk az országút felé. Minő véletlen, a szél is megfordult velünk együtt. Rögtön beugrott kedvenc mondásom a legendás sportriporter, versenyző után szabadon: „a kerekes vagy szembeszélbe teker, vagy dombra kapaszkodik”.
Pillanatokon belül már az országúton tekertünk Zalavár irányába, de Mosaburg hatalmas területe, amely történelmi emlékhely is, megállásra kényszeríti a vándort. A Várszigeten épült meg a millennium évében a Kis-Balaton Ház igényes épületegyüttese. Itt kapott helyet az az interaktív kiállítás, mely bemutatja a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer természeti értékeit, a Balaton vízminőségének védelmében betöltött szerepét, szemlélteti a térség történeti és néprajzi értékeit. Vártuk a megállót, mert ismertük már a hely presszóját és kitűnő olasz ristrettóját, melyet egy nullás málnás serrel öblítettünk le, hisz ma végig „vezető állásban” voltunk.
Zalavár (Mosaburg) területén már a római korban is állhatott egy cölöpvár, majd a népvándorlás során jártak itt a longobárdok, hunok, frankok. Miután Pribina nyitrai fejedelmet és fiát, Kocelt elűzték, ők kapták hűbérbe Német Lajostól. Ebben a korban élte első fénykorát a település. Ekkor épültek monumentális székesegyházai, templomai. Fontos még megemlíteni, hogy Kocel uralkodása alatt itt szolgált a szláv írásbeliség két megalkotója, Szent Cirill és Szent Metód görög szerzetes. Emléküket emlékmű őrzi a területen. A honfoglalást követően eleink 900 környékén foglalják el, és Zala vármegye székhelyévé fejlesztik, ekkortól ismert a mai nevén. Királyi udvarházként tartották számon, erős, szinte bevehetetlen cölöpvárat építenek, de a török hordának nem tudott ellenállni. A török háborúkban fokozatosan veszti el jelentőségét, vára többször gazdát cserél, a lakosság megfogyatkozik. Az oszmánok elűzését követően védelmi funkcióját elveszti, várát lebontják, a lakók elköltöznek a ma ismert Zalavárra. Ugyancsak ide költözik a kolostor is. A település jelentősége még ideiglenesen fel-fel fokozódik, de aztán teljesen elsorvad, és álmos faluvá válik.
Egy jó félórára leraktuk drótszamarainkat, és a piros sáv jelzésen a Kis-Balaton mocsaras területén, nádasok, fűzek közt elslattyogtunk a récéskúti romokhoz. Ha itt jártok, ezt a félórás kitérőt mindenképpen tegyétek meg, felejthetetlen élményben lesz részetek! Egy újabb kávé után máris a nyeregben találtuk magunkat, és megmásztuk aznapi egyetlen emelkedőnket. Zalaváron átrobogtunk, és villant az agy: „menjünk el kommandózni a sármelléki reptérre”.
Az 1940-ben létesített katonai repteret 1961-ig a magyar 47. repülőezred használta, majd az ő (kényszerű?) távozásukat követően az „ideiglenesen hazánk területén állomásozó" szovjet Déli Hadseregcsoport egyik repülőezrede költözött ide. Nagy, de roppant környezetszennyező fejlesztéseket hajtottak végre, lebetonozták a kifutókat, hangárok, silók épültek, és egy egész várost emeltek a kiszolgáló személyzetnek. Ide földi halandó nem tehette be a lábát, de a benti tisztek szívesen sefteltek a környékbeliekkel. Egész „iparág” épült az orosz arany, szovjet színes tévé, üzemanyag és számtalan más termék terjesztésére. Az itt szolgálóknak ez Kánaán volt a hazai viszonyokhoz képest.
Becslések szerint 50 körüli vadászgép állomásozott itt, ez volt az orosz MiG-29-esek főhadiszállása hazánkban. Kósza hírek még arról is szólnak, hogy a silókban atomfegyvereket is tároltak a hidegháború éveiben. A szovjetek 1990 októberében hagyták el a repülőteret, óriási káoszt hagyva maguk után. Ezt követően derült ki, milyen hatalmas környezetkárosítást hagytak maguk után. Még a környékbeli ásott kutakban is megjelentek a szénhidrogén-származékok.
Hatalmas munkával sikerült hosszú évek alatt a területet rehabilitálni, talajcserével, víztisztítással, lőszermentesítéssel. Viszont a kiszolgáló terület épületei, lakásai szellemvárosként megmaradtak. A stabil vadászgéptároló bunkereket hamar sikerült hasznosítani, legtöbb raktárként funkcionál. Az egykori bázis területén 1991 óta üzemel hazánk polgári nemzetközi reptereinek egyike, a Hévíz–Balaton Airport, melynek utasterminálját a legendás Puskás Ferencről nevezték el. Azonban a lepusztult környezet nem fest túl jó képet az ide érkező turistáknak. Hévízi ismerőseim mesélték, volt olyan vendég, aki azt mesélte a szállodában, hogy komolyan begyulladt, mert azt hitte, katasztrófaturista-programra akarják vinni, mikor a buszuk végigdöcögött a betonkockákon a pusztuló épületek közt.
A majd’ 200 épület olyan mérvű pusztulásnak van kitéve, hogy az ember keze ökölbe szorul. Tömbházak, utak, rozsdásodó kandeláberek, amerre a szem ellát, azaz ellátna, ha a hatalmas fáktól, gaztól látni lehetne mindet. Mindenhol burjánzik a növényzet, az egész olyan, mint egy háborús filmben. A kitört ablakú épületek tárva-nyitva, a mozdítható dolgokat már rég elhordták, a megmaradt ablakszárnyakat a szél csapkodja, tovább növelve a misztikus hangulatot. Az épületek belsejében viszont rengeteg veszélyes hulladékot, festékesdobozokat, elektronikai szemetet halmoztak fel felelőtlen emberek.
Egyvalamire azonban tökéletesen alkalmas ez a szellemváros, garantáltan felszalad az adrenalinszintünk, amint a dzsumbujban mászkálunk, betérünk egy-egy épületbe. Mi is bementünk egy-kettőbe. Már belépéskor megszorította a karom a feleségem, pedig csak az emeleti ajtók csikorogtak. Aztán amikor nagy durranással becsapódott egy ablak, kedvesem sikoltozva rohant ki. Egyedül maradtam, ám a néha túlvilági hangoktól még nálam is beindult a zabszemreakció, de azért derekasan helytálltam.
Később kikerekeztünk a terminálhoz, és óriás szerencsénkre épp akkor szállt fel egy magángép, ezt már mindketten jobban élveztük. A kalandok után visszakerekeztünk az alacsony forgalmú úton a Zala-hídhoz, majd az aszfaltozott kerékpárúton még eltekertünk a Kányavári-sziget büféjéhez egy ristrettóra, és sétáltunk egyet a csodás napos időben a szigeten.
Az élmények akkor is garantáltak, hisz itt annyi látnivaló, csoda található, hogy több nap is kevés a megismerésükhöz. Csak felsorolásképpen a teljesség igénye nélkül: Keszthely, Hévíz, Valcum romjai, Kis-Balaton bemutatóház, Matula bácsi kunyhója, Zalakaros, kalandpark Zalaszabaron, Csillagvár, bivalyrezervátum, állatsimogató és még számtalan attrakció a környéken.
Ajánlom mindenkinek a Kis-Balaton felfedezését akár kerékpárral, akár gyalog, de van lehetőség lovas kocsival és kenuval is ismerkedni a környezettel. Kiváló kiegészítője lehet egy balatoni nyaralásnak egy-egy borongós, csepergős napon.
Panorámás sziklagerinc a Mátraalján
2024.04.13.Mátrafüred látogatottságával csak a hegység kevés kirándulóhelye tudja felvenni a versenyt. Ha éppen nem a tömegre vágyunk, de élvezni akarjuk a Mátra vadregényes tájait, akkor térjünk le a 24-es útról, és vegyük célba Pálosvörösmartot.
→ Tovább
Pusztulásában is csodaszép a vadregényes Bél-kő
2024.04.10.Ennek a tragikus sorsú hegynek közel egy évszázadon át fúrták-faragták minden porcikáját, sziklagerincének eredeti szépsége a múlt ködébe vész, de még ilyen állapotában is az ország egyik legszebb, legkülönlegesebb hegyorma.
→ Tovább
Húsvéti kör a Csóványoson
2024.04.08.A Központi-Börzsöny főcsúcsai magasságuk ellenére is népszerű túracélpontok. A több oldalról támadható Csóványos húsvétkor is jó választás volt. A Diósjenőről indított túra „előétele” bárány, aminek minden kalóriája elég a csúcsig.
→ Tovább
