Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Írott-kő kétszer - egyszerre

Turista Magazin 2018.04.05.

Írott-kő kétszer: más-más úton, nehézséggel és körülmények között. Írott-kő, a Dunántúl (és Burgenland) legmagasabb csúcsa; egyszerre két kéktúra kiindulópontja. Írott-kő kétszer, pár óra leforgása alatt, Nagyhéten, hóban és esőben. Igen! 

Midőn e sorokat írni kezdem, az Í2 teljesítménytúra résztvevői nagyjából elkezdték taposni azt a sarat, amit egy nappal korábbi teljesítésünk során ott hagytunk számukra. Ma ugyanis nagypéntek van, amikor - hívő reformátusként - templomban a helyem, ami viszont kizárja a részvételt.

 

Zoli öcsémmel egy nappal korábban, csütörtökön jártuk le az ötvenes távot: ezúton is köszönet a rendezőknek, akik ezt lehetővé tették! Természetesen minden méterét autentikus módon, az eredeti kiírás szerint tettük meg. Egyetlen kivétel az időpont: nem sokkal hat után zárjuk a kocsit Lukácsháza „hegyén”, a Csömötei-kilátónál, és indulunk is.

 

 

Fejlámpa már nem kell, de nagyon világos sincs. Igaz, később se lesz: tudjuk, hogy egész napos eső vár ránk. Szerencsésebb esetben csak fél. Most kicsit szemerkél, de elhanyagolható: le is vesszük hamarosan a poncsót, sőt: a pulóver se kell. Holdfény Liget, jobbos és emelkedő, az út kiváló. Aztán letérünk a sárga sávról - és a kavicsról is. Csúnya világ jön: gépek által kijárt földutak, erdők között, majd mezők szélén. Ragad és csúszik, süpped és tapad. Kék kereszt csak imitt-amott; nagyon szerény. Van szalagozás is, de gyakran előkerül a Locus is. Főleg a patakmedernél! Itt tavaly eltévedtünk - most nincs gond, de tényleg ügyelni kell.

 

 

Továbbra is erdészeti gépek nyomai; evickélünk és óvatoskodunk. És gyakran szóba kerül a holnapi nap: ha erre még sok-sok eső ráesik, még szigorúbb lesz, biztosan. Újabb patak-átkelés, nagyon figyelni kell, megússzuk szárazon. Sár az emelkedőn, sár a lejtőn, a mezők szélén - végig a jelzetlen szakaszon. Aztán rátérünk a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrára (DDK), és jelentősen javul a helyzet. Több az erdei ösvény, kevesebb a puha, átázott földút. Azért még Bozsok előtt is megdolgoztat: inkább a gyalogút melletti vetés szélét választjuk. És beérkezünk a faluba - persze, megállnunk nincs miért a Tűzoltóságnál: tea és nápolyi majd holnap lesz itt. Helyette nagy kedvencünk, a Kerekes cukrászda vesz ki a ritmusból, pár méterrel később. Igaz, ez aztán rendesen: forró kávé és friss péksüti - most kivételesen megengedjük magunknak ezt a dőzsölést és időveszteséget.

 

 

- Azért csak óvatosan, tesó! Ezt fel kell ám vinni mindjárt az Írott-kőre. Neki is vágunk, kijutunk a Kőmosó-forrásnál a faluból, és jöhet a több tucatnyi alkalommal bejárt Bozsok-Írott-kő szakasz. Nem tudok ennél jobb, szigorúbb edzőpályát a környéken: hét kilométer, hétszázhúsz méter (amiben kb. 1,5 km lejtő is van). Az út megfelelő, sőt, hatalmas javulás az előzőek után. Az Óriások lépcsőjénél koros, de szép tempóban haladó túrázót köszöntünk, a pataknál pedig egy jó ismerősömet érjük utol: bizony, lassan már ő is „hetvenkedik”. De itt van, derűsen és remek egészségben - jó látni! Elköszönünk tőle - és a DDK-tól: a határ menti zöld következik (Vasfüggöny turistaút).

 

 

Ez bizony szigorú rész, megdolgoztat rendesen - igaz, fogy a szint is szépen. A fehér, apró határkövek mentén, mindvégig pontosan az osztrák határon, több helyütt szép kilátással haladunk előre, de itt már nagyon figyelünk, várjuk a Gyilkos-sziklát. Ez ugyanis a 2. ellenőrző pont, ahol matrica fogadja majd másnap a társakat. Ezt most mi tesszük ki: ez is része volt a rendezővel kötött megállapodásnak. Jó érzés, hogy valamivel meghálálhatjuk a lehetőséget, így hát gondosan kötözzük ki egy fára, amit megfelelőnek ítélünk a célra.

 

 

Jó is egy kis szusszanás! Mehetünk tovább, és a csúcsra jutunk: esőház, majd a kilátó fogad. Fotózunk, fel is szaladunk: a második érintésnél szinte biztosan esni fog már - használjuk ki, amit lehet! És forduló, jöhet az Országos Kéktúra (OKT) - hiszen az is innen indul, akárcsak az iménti kék. Nagyjából harmadtávnál tartunk, kellemes kis ereszkedés vár ránk a következő kilométereken. Aztán kiderül, hogy mekkorát tévedtünk: a máskor köves, szilárd út most saras, csúszós - és hosszú szakaszon havas is. Hm…, hát így azért más: lassabb, óvatosabb, nehezebb.

 

 

 

A Hörmann-forrás kedves látványa és remek vize felüdít; kulacsot is töltünk. Kék háromszögre térünk, gerincút jön: végig a Kendigek vonalán, a hegység jellegzetes tetőjén. Az utak egészen jók, de itt megérkezik az eső. Órára pillantok, hitetlenkedve: egy perc múlva tizenegy! Na, ezt eltalálták, dünnyög öcsém, miközben ő is bújik bele a poncsóba. Így érkezünk a Nagy-Kendig tetejére, ahol ismét önellenőrző pontot hagyunk. Ez is készen van, ereszkedünk, majd emelkedünk, és a Kopasz-Kendiget is magunk mögött hagyjuk.

 

 

Vörös kereszt, csúnya sárral és rengeteg farönkkel: gyanítjuk az összefüggést a dolgok között… Az Irány-hegy és az Óház felé azonban az OKT jó minőségű, szépen haladunk. A kilátónál azonban megbánjuk, hogy felmentünk (pedig ez ritka): a pompás panorámának még töredékét sem élvezhetjük az esőfüggönyön keresztül. Nettó idő- és energiaveszteség tehát, bosszankodunk. Előkerül az esti hatos programunk gondolata, ami előtt nem ártana majd tisztálkodni, enni is… Húzzunk bele! Megtennénk, ha a Hét-forráshoz vezető meredek ereszkedés nem lenne ilyen sáros, veszélyes. De az. Evickélünk tehát, óvatoskodunk, csúszkálunk. Továbbra is esés nélkül haladunk, és végre a forrás völgyében járunk.

 

 

A víz friss, a környék gyönyörű, de innen ugye csak emelkedni lehet… Most pláne: kedvesen idáig hoz le a túra útvonala, és fordulhatunk is vissza - igen, jöhet az Írott-kő, másodszor. Hajrá, rátérünk a zöldre, irányba vesszük a Zeiger-nyerget. Ebből az irányból jóval kisebb kihívás, mint szemből: még falatozni is lehet közben. Így érkezünk a Szikla-forrás völgyébe: a Kőszegi-hegység egyik leggyönyörűbb része szerintem. Friss víz ismét, pár fotó, és emelkedünk ki a mélységből. Itt egy-két éve jó pár szép bükköt kivágtak, máig hiányoznak a szememnek. Kicsit arrébb viszont ennél is csúnyább látvány fogad: nagyon sok kivágott fa, hozzá a szétroncsolt, összejárt út, rengeteg fatörmelékkel. Nagyon szomorúak vagyunk: ez a szakasz eddig nagyjából megúszta a kitermelést.

 

 

Ennél is van rosszabb: a betonút közelében még sarasabb, még járhatatlanabb. Átevickélünk, lassan és morogva. Lássuk: 28 km, igen szerény 4,5-ös átlaggal. Öcsém beparázik: nem érkezünk haza! Na, jó, akkor innentől utánégető és turbó üzemmód! Tempót váltunk, fittyet hányva az emelkedőnek, és megtoljuk. Megjön az OKT, majd a Stájerházak is - ezek után újra farakások, és a hozzá tartozó sár. Itt még a betonutat is teljesen szétvágták, nézd! Ezt vajon hogyan, mikor hozzák rendbe? Kivágott fák, még a jelzettek is, persze… rutinból megyünk. Itt a Hörmann-forrás, másodszor, némi hó és gyors vízvétel.

 

 

Tovább az OKT-n, egészen a kezdőpontig - az imént már jártunk itt, csak fordított irányban. Tudjuk tehát, mi vár ránk, és hát igen, az is fogad. Vagy talán még egy fokkal rosszabb: azóta még esőt is kapott, órákon át, és még ez is érezhető. Nagyon megtoljuk a végét, úgy érzem, feljöttem bele a felhőbe, a páratartalom alighanem 100%-os. Ehhez mérten látszik - vagyis nem látszik - a kilátó; alig tudok egy „bizonyító erejű” felvételt készíteni róla. Az mindenesetre szépen lejön a képen, hogy nem egy időpontban készült az előzővel. Megvan a második érintés is; kétharmad táv!

 

 

A pompás fenyves megborzongat, mint mindig - bár alig látok benne, olyan sötét. Futok lefelé, mint oly sokszor, az utat úgy ismerem, mint a tenyeremet. Csakugyan?! Ekkor jön a teljes mélypont, a tökéletes döbbenet. Totális erdőtarolás! Teljes erdőket tüntettek el január óta - akkor jártam itt, és akkor még megvolt... És „természetesen” hatalmas sár, brutális keréknyomok, sok-sok fatörmelék mindenfelé. Szinte holdbéli táj - a gyönyörű, sötét, méltóságteli erdők helyén. Amit én már ebben az életben aligha látok itt újra. Meg a többi kiirtott tarvágás helyén se.

 

Kék kereszt a vadetető után, és nagyon csúnya sár. Futunk, cuppog és fröccsen, már minden mindegy alapon. Hullámzik, megdolgoztat, de aztán csak-csak kijutunk a Hörmannhoz. Harmadszor, igen. Talán Hörmann3 is lehetne a túra neve, nemde? Át a parkolón, aztán be a rengetegbe. Fenyves, megint, annyira imádom ezt a szakaszt is. És hát Istenem, fogynak! Fogynak a pazar, gyönyörű részek. Félteni kell vajon, ezt is itt, például? Máshol is? Mindent kivágnak egyszer? Zúgunk lefelé, és zúgnak a gondolataim is, annyira mélyen érintett ez a dolog. Szerencsére a terep jó, hiába szakad az eső, ömlik alá a talpaim alatt a hosszú lejtőn, nem okoz gondot.

 

 

Aszfaltút és parkoló, aztán az OKT-emlék és az esőház: ez is ellenőrző pont lesz, betérünk hát egy kanyar erejéig. Aztán a Szent Vid-kápolna, ami alig látszik: itt is szinte felhőben járunk. Kilátás nulla, gyerünk, le a lépcsőn. Ide nézz! - szólít öcsém. Uhhh, nem hiszek a szememnek! Röstellem, de első alkalom, hogy foltos szalamandrát láthatok és fotózhatok. Nagyon gyönyörű példány, láthatólag jobban élvezi az esőt, mint mi. Nem könnyű, de ott hagyjuk, és rohanás le, tovább, gyökerek között a mélyúton. Csoda-e, ha máris feltűnik Velem? Gyűrjük az aszfaltot is rendesen, de azért Kati nénihez betérünk - ellenőrző pont is (lenne) a Pittyes kocsma, meg azért egy kóla is jól esik. Aztán tűzés le, a kertek alá, jöhet újra a terep.

 

 

Kankalin, szinte kaszálni lehetne helyenként. Kiskertek, gyümölcsösök a sárga körút jelzésen, amihez Kőszegszerdahelytől megérkezik a piros is. Kutya nincs, a virág rengeteg továbbra is. Vizenyős rét, és itt az Irtás-hegy is. Az emelkedője ravasz, hogy azt ne mondjam, komisz - de erre számítottam. Na jó, a sárra is, az előzmények után. Csak nem ennyire, nem ilyenre. Valami holdjáró ment itt fel, szerintem, vagy talán harckocsi. Embertelen, micsoda nyomokat hagyott a puha földön! Embertelen. Megküzdünk vele, feljutunk, a mosoly nem őszinte. Aztán elágazás, szaladnak a percek (meg mi is), nem tévedünk el, nem hibázunk ott fent sem.

 

 

Csömötei-hegy, kilátó; pici aszfalt és: beérkeztünk. Nem hogy a tavalyi 9:22 nem lett meg, de a tervezett-remélt tíz óra se. Annyira nem baj: a hatos programot így is elérjük, és a körülmények khm, hát nem voltak ideálisak. Hazafelé meg is osztom Rékával és Áronnal a tapasztalatokat: sok sikert holnapra! Volt itt ma minden; sok öröm, de bánat is. Kihívás és küzdelem tereppel, elemekkel, de legfőképpen az ember által itt hagyott nyomokkal. Nem volt könnyű, de annál nagyobb elégedettség, hogy elmondhatom: sikerült megint. Írott-kő, kétszer - egyszerre.

 

 

 

Szöveg és fotó: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!