Kéktúra blog

Barangolás a legendás kék jelzésen

Szöveg és fotó:
2020. augusztus 17.

Jósvafőtől Bódvaszilasig

Hucul ménes, barlangok és víznyelők, Derenk tragikus története és a romjaiban is csodálatos Szádvár tették emlékezetessé ezt a szakaszt.

Ezúttal túratársam is akadt, Robi elkísért. Odafelé utazva Szinpetrinél láttuk a buszból a domboldalban kőből kirakott szalamandrát is. A szálláshelyünk a buszmegállónál levő Garan Vendégházban volt. Semmi luxus, egyszerű szálláshely, de legalább nem is drága. Még az utolsó pillanatban beestünk a fogadóba is egy jó kis vacsorára – ajánlom a helyet, nagyon hangulatos. Jósvafőn kicsit ellustálkodtuk a reggelt, csak 8 után indultunk útnak.

A patak mentén haladva találtunk rá a Kékre, és hagytuk el rajta a szép kis falut, feljebb egy kis „mesterséges tó” zsilipjét, a tó tetejében pedig a Kossuth-barlang bezárt kapuját.

A Tohonya-szurdok nagyon szép, sziklás völgyében folytatódott az utunk. Először itt találkoztunk lovakkal. Feljebb Robi javaslatára kitértünk a Vass Imre-barlang bejáratához is. Innen a dombon átvágva jutottunk vissza a kék jelzésre, pont a hucul ménesnél.

A villanyvezetéknél elértük a keresztező piros jelzést. A füves részen még kevesebb a jelzés, de a fák közé betérve már könnyű volt az úton maradni. A Kuriszlán-barlangra is ráleltünk – bár ez igazából egy „kút” egy víznyelő alján.

A sárga jelzés egy idő után elhagyott minket. Mi a Kéken maradva folytattuk az utat. A szőlőhegy tetejénél, a kis házak egyike előtt érdemes pár lépést lemenni, mert onnan látszik a domboldalban kőből kirakott szalamandra. Az erdős szakaszon végigérve egy mezőre bukkantunk ki, aminek a közepén egy fatábla jelezte, hogy ott kell jobbra fordulni. (Szóval ne menj le a mező aljába.) Ezután több ösvény, út vitt el a Szelcepusztára vezető aszfaltútig. Először egy turistaházat láttunk meg a vízműtelep után, majd egy elkerített területen szarvasok riadtak fel a közeledtünkre. A kék és a piros itt letér az elkanyarodó aszfaltútról. Az aszfaltúton maradva úgy kétszáz méter kitérő a kis kastély, ami ma a nemzeti park gondozásában szálláshelyként működik.

Szelcepusztát elhagyva az út egy idő után lefelé tartva élesen visszakanyarodik. Rövid pihenőt tartottunk a Puska Pál-forrásnál, itt tudtunk palackot tölteni, van pihenőhely is padokkal. Innen először a patak partján mentünk, majd a piros jelzéstől elköszönve emelkedni kezdett az út. A rétre kiérve már csak 200 métert kellett menni az OKT-táblán lévő bélyegzőig. Itt volt valamikor Derenk község. Erre a domboldalban ma már csak egy romos ház, egy részben helyreállított, kiállítással berendezett egykori iskolaépület, és a templom helyén emelt kápolna emlékeztet, meg a házak helyén maradt földkupacok, előttük táblákkal. A falu tragikus történetéről, a Horthy kormányzó által elrendelt kitelepítésről és a lengyel kisebbségről is bőven olvashatunk az egykori iskolaépületben, érdemes körülnézni.

Derenk után csak kb. két kilométer, és eljutottunk a kék L jelzéshez. Erre kell jobbra rátérni a Szádvár felé. Érdemes felmenni. Először a Várkertnél egy pihenőhelyhez jutottunk fel. Innen a kék L-en, majd a meredeken emelkedő piros L-en vezetett fel az út a várhoz. Fent éppen feltárási, helyreállítási munkák zajlottak, de így is élmény volt bejárni az egykor hatalmas területű várat. És a kilátás sem rossz fentről.

Azon morfondírozva tértünk vissza, hogy a felvezető úton vajon egyes köveken a régi szekerek keréknyomait látni-e – talán igen. Később is szép sziklafalak, mohás kövek között vitt az út. A Lakatos-forrásnál némi vizet találtunk, de az nem a csőből, hanem a földből jött elő, így palackot nem töltöttünk.

A piros jelzéstől egy irányjelző táblánál elköszönve emelkedő útra tértünk rá. A kék jelzés párja itt valamikor a piros volt, de ezt lecserélték egy új zöld jelzésre. Egy jó félóra emelkedés után felértünk az erdőben ahhoz a részhez, ahol egymást érik a zsombolyok, víznyelő gödrök.

Egy teljesen szétesett kéktúrás tábla után elértünk a Szabó-pallag nevű helyhez, ahol a régi, romos vadászlak melletti pihenőhelyen megtaláltuk a bélyegzőt is. Ezután a kék és a piros T tanösvény jelzés közös szakasza következett. Ez vitt el a Meteor-barlanghoz, ami szintén ajtóval le volt zárva, de a bejárati előtti tér szépen fel lett újítva.


A barlang után még egy ponton volt egy kis pihenőnk ott, ahol szép kilátás nyílt Bódvaszilas felé. A kék kör jelzésnél volt egy felirat, hogy „régi O.K.T.-hoz 0,8 km” – ezt ki tudja értelmezni? A kék kereszt jelzést kicsivel arrébb lefestve, érvénytelenítve találtuk. A Kék folyamatos, határozott ereszkedéssel vitt le aznapi célunkig, Bódvaszilasig. Az egykori magtárból kialakított központ sajnos (már? még?) nem működik, és étterem sincs a településen. A Kossuth utcán, a vasútállomás felé sétálva (ott van a bélyegző) egy Nemzeti Dohányboltban (nyitva: H-P 6-18, Szo: 7-15, V: 8-12) vagy a központban egy Coopban (nyitva: H: 6:30-14, K-P: 6:30-17, Szo: 6:30-14) lehet némi élelemhez jutni. Szállásunk a 100 éves vendégházban volt, egy régi parasztházban, egészen jó helyen.


A cikk Papp Géza blogján is olvasható.

Az előző részt ide kattintva találod.

Bódvaszilastól Rakacaszendig

Bódvaszilastól Rakacaszendig

2020.09.15.

Egy rég bezárt kőbánya ott felejtett berendezései, két egészen apró kis falu, egy kemény kaptató és a szinte ismeretlen, de csodálatos kolostorromok Martonyi felett – élményekben gazdag az Országos Kéktúrán ez a rész is.

→ Tovább
Putnoktól Aggtelekig

Putnoktól Aggtelekig

2020.06.15.

Havanna és Vérfarkas, mocsaras mohaszigeten önfeledt tapicskolás, a 800 éves templom, ahol Tompa Mihály is szolgált, és kilátás a szobából a sziklafalra – hihetetlen gazdag programokban ez a szakasz is, ne hagyd ki!

→ Tovább