Éjjel a 100 éves vendégházban aludtunk, kicsi, de rendezett és viszonylag jól felszerelt szobában. A ház elejében egy tájház is működik, a József Attila utca elején pedig az egyik parasztház kis tornya jelzi, hogy ott görög katolikus kápolna működik.

Fotó: Papp Géza

2 / 25

Fotó: Papp Géza

A bódvaszilasi görög katolikus kápolna

A településen étterem már rég nincs (csak a felirata), a pici Nemzeti Dohánybolt mellett van egy kis zöldség-gyümölcs bolt, itt lehetett vasárnap némi élelemhez jutni. Esetleg a szállásadónál lehet még kaja ügyben (előre) érdeklődni. Van egy Coop élelmiszerbolt is, de az vasárnap zárva van.

Az Egészségház sárga épületénél indult tovább a kék jelzés. Az utolsó házakat elhagyva egy felhagyott vasútvonal mentén vitt a földút. Itt a sínek mentén kell haladni a tarlón is, amikor a földút már elfogy. (A régi piros kereszt jelzés megszűnt!)

Fotó: Papp Géza

4 / 25

Fotó: Papp Géza

A Bódva feletti vasúti hídon

A Bódva előtt úgy 30 méterrel kell felmenni a sínekre, csak azon a (veszélyes) hídmaradványon lehet átkelni a Bódván. Később újra vissza kellett mászni a sínekre, hogy a Juhász-patak felett is átjussunk. Itt már maradtunk is a sínek közötti ösvényen, és miután az jobbra kanyarodott, elértünk az Esztramos tövébe. (2018 végén új, a veszélyes vasúti útvonalat kikerülő útvonalat alakítottak ki ezen a részen.)

Fotó: Papp Géza

5 / 25

Fotó: Papp Géza

Elhagyott bányaépület Esztramoson

Kapcsolódó cikkek

Aggtelek és Jósvafő: mi van a felszínen?

Tovább

Jósvafőtől Bódvaszilasig

Tovább

A hegy vasércét az 1830-as évektől az 1950-es évekig, mészkövét az 1940-es évektől egészen 1996-ig bányászták. 1995-ben kapta meg a hegy területét az Aggteleki Nemzeti Park. A bányaművelés miatt a hegy gyönyörű barlangjainak nagy része megsemmisült, így az Aladár-barlangnak is csak egy kis része maradt meg a hegyen. Ottjártunkkor a megmaradt Rákóczi-barlang sem volt látogatható – állítólag a nemzeti parknak nincs embere a vezetésekhez. A felhagyott bánya sok épülete, gépsora válik lassan semmivé: a kőtörő, a szállítószalag, a trafóház, a mérleg és a munkásszálló is lassan teljesen az enyészeté lesz.

Az ezután következő földutas szakasz a sok nyárfával engem kissé egy alföldi folyóparti útra emlékeztetett, szinte már vártam a lángossütőt, a fizetős parkolót és a szabadstrandot. Ilyesmik helyett csak pár házat láttunk balra a hegyoldal tövében. Ez az út át is vitt Bódvarákó végébe. A falu eddig sem volt nagy, de ma már csak kb. 80 fő lakja.

Fotó: Papp Géza

9 / 25

Fotó: Papp Géza

Esztramos után

Fotó: Papp Géza

10 / 25

Fotó: Papp Géza

Bódvarákó

A 23. számú háznál bélyegeztünk, majd feljebb, a kék kútnál a vizes palackokat is meg tudtuk tölteni. Ezen kívül másra, pl. boltra, büfére itt ne számíts. A falu túlsó végét elhagyva a tűző napra vitt ki az út.

Fotó: Papp Géza

11 / 25

Fotó: Papp Géza

Bódvarákó után

A gazdasági épületet elérve figyelj, ennek háta mögé be kell térni balra! Ezután indul meg az az emelkedő, amit Kiköpött Tüdőnek javasolnék elnevezni. Aznap volt vagy 32-34 fok, még a fák árnyékában is szakadt rólam a víz ezen a fél kilométernyi kaptatón.

Fotó: Papp Géza

13 / 25

Fotó: Papp Géza

Nehéz emelkedőn visz tovább utunk

Az emelkedő tetejéről a kék jelzés inkább már lejtve vitt el a következő, csodálatos helyszínig. A martonyi kolostorromon ottjártunkkor végeztek helyreállítási munkákat. Már van tető, de még ott volt a templomtérben két, hatalmasra felnőtt fa csonkja is.

A kéktúrás táblától a kék L és a zöld L pár lépésnyi közös szakasza visz el az épülethez. Oda visszatérve pedig a másik ágon kell felkapaszkodni – régen ez a kék és a zöld szakasza volt, de a zöldet hivatalosan megszüntették. (Azért van még pár látható jelzés.)

Fotó: Papp Géza

17 / 25

Fotó: Papp Géza

Kék és régi zöld jelzés

Ezután egy erdőben haladó, de sok látnivalót nem kínáló rész jött. Érintettünk egy kék négyzet jelzést, és többször is utat váltottunk, de mindig sikerült a kéken maradni, bár a jelzések helyenként elég ritkásak.

A Slokk-tető, majd a Szentandrási-oldal kéktúrás táblái után elértük az aszfaltutat. Ez először egy nagy hurkot tett, majd egy egyenes szakasz végén megláttuk Tornabarakony első épületeit. Ez is egy mini falu, a lakossága még a 30 főt sem éri el, ezt a sok üresen álló ház is mutatja. Egy vendégház, egy (görög) kereszt jelent némi látnivalót, és a kék kútnál, a kereszt tövében vizet is tudtunk szerezni. Erre nagy szükség is van, mert Tornabarakony és Rakacaszend között többet mentünk a szántók, legelők mentén a tűző napon, mint fák árnyékában. Néhol pár vörösfenyőt is látni errefelé – de ezek nem érzik igazán jól magukat, sok példány már részben el van száradva.

Fotó: Papp Géza

21 / 25

Fotó: Papp Géza

Visszanézve Tornabarakonyra

Fotó: Papp Géza

22 / 25

Fotó: Papp Géza

Vörösfenyők között

Rakacaszend közelében balra a távolban feltűnő falu nem Rakacaszend, ne ijedj meg. És az adótoronyhoz sem kell kitérni. Az Ortás feliratú táblánál ne maradj a legelő mellett, hanem térj lefelé, a fák közé. Így hamarosan meg is látod majd Rakacaszend házait a fák között.

Fotó: Papp Géza

24 / 25

Fotó: Papp Géza

Rakacaszend látképe

A településre beérve a bélyegzőt az igen szerény nyitvatartású kis boltnál találtuk meg. (Nyitva: H-Szo: 6-10 és 19-21, V: zárva) Itt elkanyarodik a jelzés egy másik utcára balra, majd jobbra térve levisz a buszmegállóhoz.

Fotó: Papp Géza

25 / 25

Fotó: Papp Géza

Vegyesbolt és buszmegálló Rakacaszenden

Innen nagyon megszívtuk volna a visszautat, ugyanis a 16.50-es busz Szalonna felé a műszaki hiba miatt kiesett, így az összes csatlakozó járatot is buktuk. Szerencsére egy fiatal roma srác nagyon segítőkész volt. Végül egy stoppal átvittek Szalonnára, onnan pedig egy másik autó Edelényig. A harmadiknak lestoppolt autó pont Budapest felé ment – óriási mázli és sok jó ember segítőkészségének köszönhetően Robi is visszajutott Budapestre, és én is elértem még a 22.13-as személyt Hatvanban. Jó fáradtan, de gyönyörű látnivalók emlékével térhettem haza erről az élményekben gazdag hétvégéről.

A cikk Papp Géza blogján is olvasható.

Az előző részt ide kattintva találod.