Hosszú hétvége az Aggteleki Nemzeti Parkban

Az Aggteleki Nemzeti Park nemcsak a főszezonban, de kora tavasszal is remek úti cél. A Turista Magazin márciusi számában adunk néhány tippet, hol, mit, mikor érdemes megnézni, akár márciusban, akár az év többi részében utazik oda az ember.

Szerző:
Turista Magazin
2020. március 1.

Az Aggteleki Nemzeti Park nemcsak a főszezonban, de kora tavasszal is remek úti cél. A Turista Magazin márciusi számában adunk néhány tippet, hol, mit, mikor érdemes megnézni, akár márciusban, akár az év többi részében utazik oda az ember.

Télvégi kirándulásunk során többek között bejártuk a Baradla tanösvényt, amely az Aggteleki-karszt legismertebb látnivalói közül jó néhányat érint, ráadásul nemrégiben vadonatúj tanösvény táblákat kapott. Tettünk egy falusétát a gyönyörű Jósvafőn, melynek egyik ékessége a templom, mely több szempontból is szokatlan. A harangtornyot nem a templomhoz építették, attól kicsit távolabb, egy dombtetőn áll. Sokáig egyébként a harang egy nagy hársfán lógott a templomkertben. Ez a fa ma már nincs meg, de utódja a fa gyökereiből sarjadt ki. A templombelsőt is feltétlenül látni kell, fakazettás mennyezete és festett bútorzata nemcsak különleges, de gyönyörű is.

Az Aggteleki Nemzeti Parkban a kisebb gyerekekkel is jókat túrázhatunk, például az Aggtelek és Jósvafő között tekergő Fürkész ösvényen, ahol játékos feladatok segítik a természet megismerését. Ha már itt jártunk, meglátogattuk a hucul ménest, mely szabadon legelészik a festői Gergés-lápán, és megnéztük a martonyi pálos kolostort is.

További részletek a Turista Magazin márciusi számában. A márciusi lapszámunkat itt tudod megrendelni, előfizetni pedig ide kattintva tudsz ránk!

Cikkajánló