Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szöveg:
Fotó:
2021. március 23.

Királyi helyek és hófehér sziklák a Keleti-Bakonyban

Csípős, de tiszta időre ébredtünk, a csodás időjárás kitartott egész nap, így remek túrán sikerült teljesíteni a Téstől Inotáig tartó távot, ami szűk 20 km volt. Ezúttal jártunk egy kicsit Mátyás király nyomdokában, vadregényes sziklavölgyben, a hazai bányászat egyik volt fellegvárában, és a napot az Adriai-partokat idéző kopár, fehéren világító mészkősziklák között fejeztük be.

Fázósan szálltunk fel a reggeli buszok egyikére Várpalotán. A járatunk pár perc késéssel indult, és hétköznaphoz viszonyítva meglepően kevesen utaztak rajta. Konkrétan rajtunk kívül egy utas zötykölődött az úton a buszon, mely hazánk legnagyobb katonai lőterén átvágva meredek emelkedőn kapaszkodott fel a Tési-fennsíkra. Ma már nem jellemző, hogy gyakorlat végett lezárják ezt az útszakaszt, de nem is olyan régen nekem még volt szerencsém többször is belefutni lezárásba.

A Szent István király templom toronyórája még nem ütötte el fél nyolcat, amikor már fejet hajtottunk a tési I. világháborús hősi emlékmű előtt. Összecihelődtünk, és illa berek, máris a falu főutcáján trappoltunk a Közép-dunántúli Piros (KDP) jelzése felé.

Még fagyott dűlőúton battyogtunk a Tési-fennsík zöldbe burkolózó mezői mellett. Előttünk a „Futónék” és a Márkus szekrénye tömbjei, mögöttünk Tés látszott a szélmalmokkal.

A falu mögött a Bakony többi csúcsa is feltünedezett. Ezúttal nem lehetett panaszszavunk a messzelátásra, festővászonra kívánkozó körülmények voltak.

Ámultunk, bámultunk, a földutat murvás szalag váltotta, és hol meredekebben, hol lankásabban kapaszkodtunk egyre magasabbra. Annyira belemerültünk a csodás környezetbe, hogy egyszer csak egy óriás tölgyön virító, nem mindennapi nagyságú piros jelzésre lettünk figyelmesek, ami fölött ott pózolt a KDP igazolópecsétjének egyen doboza. Hoppá, felértünk a Márkus szekrényére (508 m).

Örömünkben toronyiránt „rontottunk” a stemplihez, a szúrós bokrok közt ennek lett is látható nyoma, de kit érdekel, ha pecsételni kell. Beütöttük itinerjeinkbe az igazolásokat, betoltunk egy csúcscsokit, hisz ma könnyített túra volt soron, és magasabbra ma már nem törünk. Meséltem volt menyasszonyomnak és a fiúknak a Márkus szekrényéről romantikus dolgokat, és máris átbuktunk a tetőn, és ereszkedésbe kezdtünk.

Márkus, a király bolondja

Mátyás királynak volt egy élelmes udvari bolondja Márkus, akinek egy hibája volt, enyves volt a keze. Egyszer egy serlegen vesztett rajta. Miután az erdőben elrejtette a lopott cuccot, és visszatért Pusztapalotába, a király rákérdezett, hogy ő lopta-e el? Erre Márkus azt válaszolta, hogy nem ellopta, csak elrejtette a szekrénybe. Mátyás rá parancsolt, hogy hozza ide a szekrényt, mire a bolond azt válaszolta: „De olyan erős legény nem akad, még Kinizsi Pál uram se bírja el.” A monda szerint azóta hívják a sziklaüreges hegyet Márkus szekrényének.

Hatalmas, több száz éves tölgyek, bükkök alatt battyogtunk. Igen, battyogtunk, mert a matuzsálemek látványa nem engedi meg a trappolást. Aztán ez a lődörgés egyszer csak átbillent cammogásba. Beértünk a Vár-völgybe! Bevallom férfiasan még nem jártunk itt.

A hatalmas sziklák alatt a katarzistól földbe gyökerezett a lábunk. Percekig csak álltunk és bámultuk a vadregényes, hatalmas és félelmetes sziklafalakat.

Miután állunkat felkötöztük, előkerültek a technikák, kattogtak, készültek az emlékek.

A szűk völgyben tolultak a gondolatok, Fatia Negra, rablólovagok, véres csaták az átjutásért, romantikus légyottok a számtalan barlang, üreg valamelyikében. Aztán a völgy félelmetes ragadozó madarai! Hatalmas kiterjesztett szárnyakkal köröztek a sziklák között zsákmányra várva. Nagyon visszaesett az átlagunk, mire elértük a völgy fő látványosságát, a Bátorkő várát.

Bátorkő vára

A Fajdas-hegység egyik szűk völgyében, a Vár-völgyben áll egy sziklacsúcson a romantikus várrom. Igazi sasfészek lehetett a maga korában, kiválóan meg lehetett figyelni belőle a völgy forgalmát, és ideális vámszedő helynek is bizonyult. Források szerint a 13. század végén építtethette a Kont család, aki a környék birtokait felügyelte. A 14. század első harmadában a Csákok birtokolják, ők cserélik el más várakért Károly Róbert királlyal. A legenda szerint Mátyás király kedvenc vadászkastélya volt. Palota várának megépültével jelentőségét fokozatosan elveszíti, a török hódoltság alatt jelentős pusztulásnak indulnak falai. A kövei leomlanak, a környékbeliek elhordják építőanyagnak, később villámcsapás is éri. A 17. századtól Pusztapalotaként kezdik emlegetni. 1843-ban a romoknál írja Petőfi Sándor a Szeget szeggel című versét.

Miután alulról megcsodáltuk a várat, ki-ki vérmérséklete szerint bevette azt. Mi öregesen, csak az alsó udvarig merészkedtünk, de a titánok persze, hogy magasabbra hágtak, és a sziklák közt, néhol négykézláb a felsőbb szintekre is eljutottak. Gondolkodóba estünk a „merre továbbon”. A völgyben vagy pedig a sziklák tetején menjünk a piros pluszon. Ez utóbbi remek látképeket ígért, de a mi útvonalunk nem ott vezetett. A döntés a völgyi útra esett, ezért aztán a bakancslistánk egy újabb útvonallal bővült.

Energiapótlás után tovább a hatalmas sziklák közt. Volt egy kis barlangászkodás a Gazsi-liknál. Ebben újfent a fiatalság vitte a prímet, nekem a csontjaim már nem hajlanak a csúszásra, kedvesem pedig retteg a lukaktól, barlangoktól. A hatalmas sziklák egyre ritkábban, egyre kisebbek lettek, kezdett szelídülni a táj.

Kálista

Hogy a vízben szegény környéken a csapadékvizet megfogják, zárógáttal igyekeztek a völgyekben azt megfogni. Az így kialakított tavacskát, tájszóval kálistának nevezték. A ma már nem gondozott kálisták kiszáradtak, feltöltődtek, de a talaj a környékükön még ma is vizenyősebb, mélyebb.

A út is mélyebbre, sárosabbra váltott. Egyrészt kezdett felengedni a reggeli fagy, másrészt a kálista környékén jártunk, ahol mélyebb, ingoványosabb a talaj. Innét magasabb fokozatra kapcsoltunk, volt pár csusszanás a sárban. A Vár-völgyből két hatalmas dolomitszikla közt léptünk ki, ezek olyanok voltak, mint két hatalmas kapuszárny, ami csak arra vár, hogy becsukják őket.

Kiérve a völgyből pár lépés, és máris Várpalota utcáinak aszfaltját koptattuk. Belestünk az egykori zsidó temető míves sírkövei közé, emlékművek mellett haladtunk, és ripsz-ropsz megérkeztünk a város fő látványosságához, az Újlaki(Thúry)-várhoz, melyet közvetlen környékével együtt jelentős beruházással most újítják fel.

Várpalota gazdag története és számos látnivalója elég hosszú listát tesz ki, ezért most csak említés szintjén foglalkozom a várossal. Ha befejeződik a vár felújítása vissza fogunk jönni, és egy későbbi várossétával fogjuk felfedezni.

A központban a lezárások végett kalandos pecsétkeresés végén tudtuk beütni a lenyomatokat az igazolófüzetjeinkbe. Az egyik nyitva tartó nívós kebabosnál elviteles kávéval kényeztettük magunkat, majd Várpalota utcáin emelkedtünk. Elhaladtunk a Bakony Harckiképző Központ laktanyái mellett, és egy meredek lépcsősor végén értük el a város határát.

Földúton gyalogoltunk a tési országútig, melyen átvágva hosszú menetelésbe kezdtünk a villanypóznák alatt. Szerencsénkre még tavaszelő van, és az aljnövényzetet is a közelmúltban irthatták ki. Vegetáció idején nem lehet fáklyás menet az itteni haladás. Most sem volt egyszerű, mert a tereprendezés nyomán nagy gödrök és göröngyök hátráltatták az előrejutást. Ráadásul a nyílt részen a Baglyasról lecsapó kellemetlen szél is szembe kapott bennünket.

Viszont a hófehéren világító karsztos vonulatok látványa mindezért bőven kárpótolt. A nap másik fénypontját éltük át, mintha az Adria partján lettünk volna. A Baglyas távoli sziluettje viszont egy vulkánra emlékeztetett bennünket, ilyeneket Szicíliában volt szerencsénk látni. Már ezért megérte idáig gyalogolni, látványos rész.

Inota

Középkori eredetű település, a mai temetőben található templom az 1300-as években épült, román stílusban, többször átépítik, de eredeti román jegyeit mindmáig megőrzi. A falura a török időkben nehéz idők jönnek, kétfelé is adóznak. 1951-ben csatolják a szocialista ipar egyik fellegvárához, Várpalotához. Ekkor épült fel az inotai hőerőmű és az alumíniumkohó.

Hogy vizes élmény is jusson mára: hangulatunkat még jobban feldobta az Inotai-vízfolyásból felduzzasztott víztározó, mögötte a hófehér hegyoldallal. A falu temetőjénél felkapaszkodtunk a román alapokon nyugvó Szent István király templomhoz. Innét lenyűgöző látványban volt részünk. Alattunk a hőerőmű jellegzetes hármas tornya, Várpalota és a környékbeli halastavak.

Inota szépen felújított ingatlanai között ereszkedtünk le a Radnóti úti buszmegállóba, ahova bő fertályóra múlva gördült be a járat, mellyel Várpalotára hajtattunk. Kocsiba pattantunk, és sofőrünk hazafele fordította a kormányt. Otthon mediterrán ízek kavalkádjával és egy flaska pezsgővel jutalmaztuk meg magunkat ezután a remek túra után.

A tanúhegyek királynője, a Badacsony

A tanúhegyek királynője, a Badacsony

2021.04.15.

A Balaton-felvidék bazaltsipkás tanúhegyeinek királynője lágyan lefutó, zamatos bort adó szőlőparcelláival, pazar kilátópontjaival, történelmi emlékeivel, káprázatos környezetével mindig elvarázsolja az embert. Éppen ezért választottuk idén is ezt a gyönyörű bazalthegyet első, egész napos tavaszi túránk célpontjául.

→ Tovább
Túra piramissal a piros úton a Palotai-Bakonyban

Túra piramissal a piros úton a Palotai-Bakonyban

2021.04.14.

Egyre kijjebb érünk szeretett Bakony-erdőnkből a Közép-dunántúli Piros túramozgalom teljesítése során. Az utóbbi pár túránkon a Palotai-Bakonyban barangoltunk, ahol rengeteg kevésbé ismert csodába botlottunk, azonban a tájegység fő attrakciója még várat magára. De már most is elmondható, hogy a Gaja-szurdok és a Burok-völgy nélkül is felveszi a versenyt hazánk sok, jóval felkapottabb természeti és épített látnivalójával.

→ Tovább