Hosszúlépés

Élmények az országon innen és túl - a Turista Magazin szerkesztőségi blogja

Kőről-kőre a Bakonyban

Turista Magazin 2016.11.24.

Dombokon és hegyeken, réteken és erdőkben, patakokkal és barlangokkal tarkított változatos tájon fedeztük fel a Bakonyt, és a nap végére igencsak elfáradtunk.

Több mint 170 teljesítménytúrázó választotta vasárnapi programjának a Kőről kőre túrasorozat bakonyi állomását, ami az ötödik, és egyben záró túrája volt az idei kupának. A korábbi sikeres börzsönyi, bükki, pilisi és zempléni túrák után a Bakonyt sem akartuk kihagyni, és most is a leghosszabb, 50 km-es távot választottuk, hogy minél többet lássunk a tájból. Számítottunk rá, hogy ebben a sár és a korán lemenő nap is korlátozni fog minket, de ezek az akadályok sem szegték kedvünket, hogy ellátogassunk a Bakony számunkra még ismeretlen részeire.

 

Fotó: Mohai Kata
Fotó: Mohai Kata


A bakonybéli rajtból indultunk neki a reggeli tájnak, amit nemcsak a korábbi napok, hanem az előző éjszakai eső is rendesen feláztatott. Ha nem is méteres sárral, de helyenként igen kényelmetlen tereppel kellett szembenéznünk, ami nemcsak bosszúságot okozott egy-két elcsúszásnál, hanem a haladásunkat is lassította. A csúszós mészkövek és a saras hegyoldalak, a bedőlt fák és a megáradt patakok is részei a természetjárásnak, és talán ezekből az akadályokból sem volt több, mint más túrán, de valahogy már az első kilométereken hadilábon álltunk a szintidővel és az erőnkkel is.

 

Fotó: Mohai Kata
Fotó: Mohai Kata


Másfél óra után még csak az Oltár-kőnél jártunk, ami a második ellenőrző pont volt a túrán, és amit 45 km követett olyan terepen, ahol korábban még nem jártunk. Próbáltunk erősíteni a tempón, de csak nem haladtunk gyorsabban, amit a sáron kívül a kényelmetlen, keménytalpú bőrbakancs, és a súlyos hátizsák is nehezített. Szokásunktól eltérően csupa fölösleges dolgot vittünk magunkkal, amit a rajtban hagyhattunk volna. Részben a szokatlanul enyhe időnek és a számunkra ismeretlen terepnek tudható be, hogy a cipekedést választottuk. A könnyebb tájékozódás érdekében most először vittem magammal GPS-t a túrára, de ez is csak plusz ballasztot jelentett, miután már az első kilométeren bemondta az unalmast.

 

Fotó: Mohai Kata
Fotó: Mohai Kata


Bár a Kőről kőre-túrákra korábban nem volt jellemző a tájékozódást segítő szalagozás, most még ezzel együtt is találkoztunk bizonytalan fejvakarós szakaszokkal, ami a rossz minőségű vagy hiányzó turistajelzéseknek volt köszönhető. Általában jól tájékozódom térképről, de az erős térerő mellett könnyen jött az ötlet, hogy a netről leszedjük a túra GPS-trackjét, így Kata új telefonjával gyors és kényelmes lett a tájékozódás. „Bámulatos, hol tart már a tudomány!” Ezzel a Gyalog galopp idézettel konstatáltuk leleményességünket, és adtunk hálát a 21. század technológiájának, amit túráink során általában igyekszünk otthon hagyni, de ami most mégis jó szolgálatot tett.

 

Fotó: Lánczi Péter - TM
Fotó: Lánczi Péter - TM


Hol jobb, hol rosszabb jelzéseket, de leginkább a GPS-t követve próbáltunk gyorsítani a tempónkon, hogy ne mi legyünk a sereghajtók. Nem mintha versenyeztünk volna bárkivel is, de olyan lassan kezdtünk a sok meg-megállásunkkal, hogy mindenki elment mellettünk. A Szent-kútnál, majd a Hegyes-kőnél már utolértünk pár túratársat, de ezúttal is leszakadtunk róluk egy macskamentő-akció miatt. Később is csak a rövid távosokkal tudtuk tartani a lépést, amit a Fehér-kő-árok alattomos emelkedője és bedőlt fái is nehezítettek.

 

Fotó: Mohai Kata
Fotó: Mohai Kata


Az Augusztin-tanya után rendeztük sorainkat, és szapora léptekkel követtük a piros jelzést. Elkezdtük számolni az órákat, mikor fog ránk sötétedni, és mikor fogunk célba érni. A nehéz bakancs és hátizsák ellenére is kocogásba kezdtünk, ami egészen a Kövecses-tanyáig kitartott, és amivel jelentősen javítottunk az időnkön. A rohanásunkat a dimbes-dombos bakonyi táj kezdte lassítani pompás ősbükkösének és fenyveseinek látványával, és hatalmas kaszálóin vonuló szarvascsordáival. A táj szépsége és nyugalma kezdte bennünk feloldani a kapkodás feszültségét, de mire ez tudatosult bennünk, már a táv felénél jártunk.

 

Fotó: Lánczi Péter - TM
Fotó: Lánczi Péter - TM


Az egykori betyár, Savanyú Jóska rejtekénél, a Pénz-liknál értünk be pár túratársat. Innen csúszós és meredek ereszkedésben folytattuk az utat, hogy elérjük a Bakony hegyei között romantikusan kanyargó egykori vasúti pályát. Síneknek már nyoma sincs a környékre oly jellemző töltéseken, de ezek az utak még vonat nélkül is kényelmes haladást biztosítanak az erősen tagolt tájban. Jó pár kilométeren keresztül kanyarogtunk a régi vasúton, és közben élveztük az őszi tájat és a kellemes időt. Ebben a kis „vasutazásban” még a lábunkat törő bakancsról és a vízhiány miatti aggodalmunkról is megfeledkeztünk. Pedig vízből nem sok volt. Ketten mindössze 3 literrel vágtunk neki az 50 km-nek, és útközben sem volt nagyon mód a tankolásra.

 

Fotó: Lánczi Péter - TM
Fotó: Lánczi Péter - TM


A vadregényes terep után megint új arcát mutatta a Bakony. A Vaskapu-barlang után a marsbéli tájat idéző bauxitbányák mellett trappoltunk. A Vörös-földnek nevezett környék után a Hideg-völgyön keresztül ereszkedtünk le a kék jelzéssel ellátott aszfaltúthoz, ami egyenesen Bakonybélbe vitt minket vissza. De még messze voltunk a túra végétől. Innen még egy 12 km-es kerülő várt ránk a Vár-heggyel, ami több mint 500 méter szintemelkedést is tartogatott, és amit ekkor már sötétben kellett teljesítenünk. Panaszra nem volt okunk, mert bár a Nap korán nyugovóra tért, a szél továbbra is enyhe levegőt fújt, és a tiszta égbolt milliónyi csillaggal hálálta meg kitartásunkat. Az éjben meg-meg állva, fejlámpánkat lekapcsolva merültünk el a sötétség apró fényeiben, melyek a széltől vibráló levegőben úgy táncoltak, mint távoli gyertyalángok.

 

Fotó: Lánczi Péter - TM
Fotó: Lánczi Péter - TM


Ekkorra már nem csak a lábaink, egész testünk elfáradt. Az utolsó erőpróbának hitt Tönkölős-hegyet kissé nyűgös erőlködésben másztuk meg, nem sejtve, hogy a túloldalon sokkal fárasztóbb lesz a célba vezető, avarral fedett, meredek hegyoldalban való ereszkedés. De előtte még a Vár-hegyen található kód felírása következett, melynek környékén a fáradtan billegő fejlámpák fénye jelezte, hogy a nap végére nem csak mi fogytunk ki az erőnkből. Végül csak sikerült szintidőn belül teljesítenünk a távot. 12 óra alatt értünk vissza Bakonybélbe, megtéve 50,2 km-t és 1780 méter szintemelkedést, ami ilyen távon nem számít nehéz túrának, de nekünk most ez is bőven kimerítő volt.

 

Fotó: Lánczi Péter - TM
Fotó: Lánczi Péter - TM


A célba érve nemcsak a bakonyi túra, de az idei Kőről kőre túrasorozat is befejeződött. A résztvevők a szokásos jelvény és oklevél mellett átvehették a névre szóló kupát is, amely legalább három, a sorozatban szereplő túra teljesítése után járt. Aki minden túrán ott volt, és a hosszú távot járta végig, az öt hegységben és 230 km-en keresztül lépkedett kőről kőre és szikláról sziklára, bejárva így Magyarország legszebb tájait. Jövőre a már meglévő helyszínek mellett a Velencei-hegységgel, a Kőszegi-hegységgel, és a Mátrával fog színesedni a Kőről kőre palettája, még több izgalmas helyet megmutatva hazánkból. Személy szerint én csak ajánlani tudom a Hit Pajzsa Nemzeti Egylet túráit, ami útvonaltervezésben és tematikában is a legjobbnak mondható a hazai teljesítménytúrákat szervező egyesületek programjai között. Ez még akkor is így van, ha a túráinak nagyrésze önellátó, így részünkről is igényel tervezést és tájékozódást a teljesítésük.

 

Térkép: Szabó Zoltán - MTSZ
Térkép: Szabó Zoltán - MTSZ

Kattints a térképre a nagyításért!


Szöveg: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter és Mohai Kata
A térképet Szabó Zoltán készítette Szlatki Gabriella segítségével.