Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Művészetek, völgyek és hegyek a Balaton-felvidéken

Turista Magazin 2019.03.14.

A közismert Művészetek Völgye eseményt nyáron rendezik; hőségben, nyüzsgő sokaságban és tumultusban. Ám a táj szépsége miatt is érdemes felkeresni a környéket. A hegyek-völgyek, sziklák és kilátópontok, a helyi épületek - és persze maga a csodás természet is, mind-mind megérnek egy felfedezést. Kiváló alkalom erre a békés, csendes kora tavasz időszak - és a Művészetek Völgye 36 teljesítménytúra.

Két évvel korábban szerencsém volt a féltávhoz (azaz a 18 kilométeres verzióhoz), ezúttal aztán a teljes kört is megismerhettem. Ablaktörlővel - és némi aggodalommal - érkeztünk Laci öcsémmel Monostorapátiba. Igen hamar beneveztünk, megkaptuk a rajtcsokit, és hajrá! Itt szerencsére nem esik, de meglehetősen borús ég alatt vágunk neki az első kilométereknek. A kilátás azonban máris remek: nyugat felé a távolabbi tanúhegyek vehetők ki.

 

 

Atak és Szilos: a két fura nevű mező között megyünk, majd erdők következnek. Jobbról a Bondoró magasodik: lesz még dolgunk egymással ma. Észak felé tartunk, egészen jó utakon. Adódik ugyan némi sár, de könnyen kezelhető, kerülhető mindenütt. Aztán meglepetésre a fák között egy… tehéncsorda! Békésen legelésznek, kis bocikkal - kedves látvány.

 

 

Ezen a környéken - végre! - rábukkanhatok az idei első hóvirágokra. Fura, de az előző túrákon még nem sikerült találkoznom velük.

 

 

Egy kulcsosházat mellőzünk, bár állapotából ítélve aligha működik. Tábla jelzi: itt van jobbra a Bába-kút, később pedig a Jáva-kút.

 

 

Elhagyjuk a Hat-halmot, majd Ráskópusztát is magunk mögött tudjuk. Megnyugszom: három éve itt hatalmas kutyák állták el az utat - most békében folytathatjuk utunkat. Előttünk Taliándörögd - mögötte pedig a párában a Kab-hegy vehető ki.

 

 

Az említett pára egyébként itt már nem bír tovább magával, és szépen szemerkélve aláhull. Esik az eső, még ha csak visszafogottan is. Így vágunk át a községen - megcsodálva két templomát… 07, 08

… és sok szép lakóházát - a helyi jellegzetes építészet stílusának őrzőit. Közben a Katica büfé is utunkba kerül: pecsételünk, és megyünk is tovább.

 

 

Taliándörögd szintén aktív részese a Művészetek Völgye rendezvénysorozatnak. Erre sok jel utalt benn a faluban is, de a leglátványosabb díszlet a községet elhagyva bukkan elő. A Szent András-templomrom hangversenyek helyszíne is - mi most az enyhülő szitálásban csodálhatjuk meg.

 

 

Hosszú nyílegyenes szakasz visz át a Pityer-dombon a Szputnyikig. Itt kódot írunk, de nem megyünk közelebb a hatalmas, távolról is jól kivehető antennatányérokhoz.

 

 

Megcélozzuk inkább Öcs községet: aszfaltozás helyett a kertek alatt mehetünk, szerencsére itt is jól járható utakon. Alig súroljuk az aprócska falut, de az utolsó házaknák balról is, jobbról is kutyákra kell figyelni erősen. Szerencsére baj nélkül hagyjuk őket (és gondatlan gazdáikat) hátra. Aztán kis emelkedő visz fel, ahol még így párásan is érdemes körbe hordozni tekintetünket a „Völgy” felé.

 

 

Forgalmas út szélén megyünk - de megnyugtatóan keveset. Jobbra letérhetünk, és előbb ott, majd az út bal felén kísérhetjük azt párhuzamos ösvényeken. Így jutunk le Pulára egy Y-letérőnél. Eddig mindvégig kiváló szalagozás kísért, itt azonban hiányzik; jó eséllyel valaki leszedte. Emlékeim azonban segítenek, és máris lekocogunk a Szent Flórián-kápolna, majd a templom felé.

 

 

Pula, buszmegálló: a két rövid táv rajtja - nekünk pecsételőhely. No, és persze frissítőállomás. Gyümölcsök közül válogathatunk. Előbbi csoportba a narancs és többféle alma, utóbbiba pedig a barack és cseresznye tartozik. Becsületesen megkóstolunk több ízt is, és nem mulasztjuk el a dicséretet és köszönetet sem.

 

 

Letérünk az aszfaltról, kis emelkedővel nyomába eredünk több rövid távosnak. Aztán a Tálodi-erdő, ahol reményeim beválnak: nagy kiterjedésű hóvirágmező fogad. Balról pedig a Vázsonyi-séd kanyarog: mindig le tud nyűgözni formájával, szépségével.

 

 

Kicsit hullámzik is a terep, és egy előttünk haladó túratárstól megtudom, hogy itt egy földsánc volt: tényleg szépen kivehető a nyoma. Jobbról egy elejtett szarvas teteme fekszik: egy terepfutó srác rendőrökért megy. Így érkezünk a Kinizsi-forráshoz, ahol a következő kódot írhatjuk fel.

 

 

Friss víz kóstolása-vételezése, pár fotó - és persze a tálodi kolostorromot sem hagyjuk ki.

 

 

Visszatérőben még egyszer megcsodálhatjuk a hóvirágmezőt - sőt, téltemetőszőnyeget is: látom, sokunknak okoz örömet a rengeteg apró virág látványa.

 

 

Hosszú kaptató jön, fel a Som-hegyre. Gyors számolással is legalább négy ilyen nevűt ismerek szerte e honban, de ez persze nem baj. A tetőn kanyargunk kicsit, majd ereszkedés jön - és egy pompás panoráma a „Völgyre”, ami most sajnos nincs. Vagy hát legalábbis szerény, maradjunk ennyiben. A hangulatot azért így is szépen átérezhetjük - az is remek dolog.

 

 

Alattunk Vigántpetend, ahová aztán hamarosan be is kocogunk, kihasználva a kellemes lejtőt. Sétálunk a falun végig, ahol szintén találkozhatunk a Művészetek Völgye helyszíneivel. Meg persze itt is látunk míves házakat, rendezett portákat, régi emlékeket.

 

 

Delelőre szól a harang, és lám, mi is éppen bekanyarodunk a FÖK udvarára: ellenőrző- és egyben ellátópont is. Ohhh, az a pazar kenyér! Előbb egy zsíros deszka, de aztán kiderül, hogy házi baracklekvár is adódik. Degesz állapotom aggódásra ad okot, ahogy nekivágunk a folytatásnak. Emelkedők jönnek, és a második szeletet tényleg megbánom - de végső soron meg mégse.

 

 

Nah, nézzük inkább a tájat! Már amennyire látható: a pára és a borult ég most sem kényeztett el -, de legalább nem is esik. És a táj így is szép. Alant a kis falvak, aztán a mezők, erdők, távoli dombok-hegyek.

 

 

Erdőszélét követünk, majd kis füves emelkedő, és jöhet a kirááály! Mármint a Király-kő. Addig meg remek hegyoldal, sziklák tövénél - hatalmas kövek és kanyargó ösvény. Lenyűgöző látvány felnézni: szinte függőleges a sziklafal. De mi ez a dübörgés? Ez a moraj? Onnan fentről jön talán?? Dermedten állunk, Ildi mutatja, kiált: Nézzétek!! Egy szarvascsapat; vannak legalább tucatnyian, ha nem tizenöt-húszan… Fent, legfelül, a sziklás gerinc tetején vágtatnak el balra, majd - nyaktörő látvány! - robognak le a mélybe.

 

 

Elindulunk lassan tovább, de még mindig a hatása alatt állunk, erről beszélgetünk. Aztán tényleg itt a kő. Fenséges látvány - nem csodálom az elnevezést. Akár így, akár úgy, de már alulról felnézni is élmény rá.

 

 

Hát még felmenni! Ehhez persze egy erős kaptató is szükségeltetik. Megdolgoztat, de biztatom öcsémet: érdemes! Hozzáteszem: kötelező is, hiszen ott is ellenőrző pont fogad.

 

 

Nem csak az: egyrészt barátságos pontőr, másrészt itt is egy csoki, harmadrészt meg… Igen! Az említett panoráma. Bazaltorgonák, meredek sziklafal - és kilátás, kilátás mindenfelé. Jó páran „itt ragadnak” fényképezni, a tízeseknek megy ugye cél is, szóval, sokan csodáljuk az alanti tájat.

 

 

Aztán jöhet az ereszkedés - egy ideig azonos szakaszon. Óvatosabban és lassabban, mint az előbb, felfelé. Már csak így van ez az ilyen kaptatókkal, ha még kicsit nedves is alatta a (sokak által kijárt) talaj. De szerencsésen leérkezünk, közben a szembejövőkre is figyelünk - elengedjük a felfelé mászókat. Enyhül a lejtőnk, kiegyenesedik az út: Kapolcs! Kert alól, ahogy kell, és maradunk is ott. Ráér még a főút - majd ha muszáj! Addig (azzal párhuzamosan) egy alsóbb, rejtettebb úton ballagunk - és fényképezünk. Mert patak és hídjai, épületek és pompás pázsit.

 

 

Aztán persze mi is kijutunk, át is szeljük, és immár az északi oldalon ki-felmegyünk a falu határába. Már itt is emelkedik, a réten folytatja - az erdőnél meg aztán belecsap a húrokba. Szuszogunk fel a Bondoró alja nevű ellenőrző ponthoz. Ez elég vicces, de nevetni majd csak fent fogunk. Addig megnyomjuk rendesen, a tetőről meg érdemes visszanézni: itt is érdemes, hát persze!

 

 

Van itt egy kis tó, ami most nem látszik. Vagy csak nem vesszük észre, de tény, hogy hamar a szemközti erdőben folytatjuk. Felírjuk az utolsó kódot, és szintben, majd ereszkedve folytatjuk. Hogy aztán kibukkanhassunk, és a tanúhegyek! Fenséges látvány: a távolban, de pompásan és elegánsan mutatják meg magukat. Boncsos-tető és Csobánc, Szent György és Hegyesd, fantasztikus! Ezek határozzák meg a maradék kilométereket is: emlékezés, felidézések: mikor, melyiket, hányszor és hogyan jártuk be. De jó érzés ez!

 

 

Aszfalt jön, nem kevés. Birkanyáj, előzések, és aztán a templom. Itt az iskola: cél, befutó! Sikerült, igen: az eltervezett hét órán belül, remek hangulatban és maradandó élményekkel. Művészetek Völgye, Cats Egyesület: köszönjük!

 

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

 

Kapcsolódó cikkeink:
Egy tenger, amibe nem jó fejest ugrani

Meghódítottuk a családdal a Balaton-felvidéket

Még a szél is feldöntött a Tanúhegyek 100 teljesítménytúrán