Potyautassal a kéken

Gyerekekkel a kéken

Szöveg és fotó:
2021. szeptember 9.

Potyautasokkal Szlovéniában – 3. rész

Nyaralásunkat a festőien szép Bled meglátogatásával zártuk, SUP-oztunk, és jártunk a csodaszép Kozjak-vízesésnél is.

Hatodik nap: Bled (táv: 10 km, szint: +/-276 m)

Amikor – még a gyerekek születése előtt – először jártunk Bledben, megállapítottuk, hogy ide még vissza kell térni gyerekkel. Nagyon szeretjük ezt a helyet, mert festőien szép, barátságos, lehet sétálni, lehet túrázni, lehet pihenni, van egy varázsa.

A parkolás itt sem egyszerű. Amikor már épp áthajtottunk a városon, és úgy nézett ki, kell majd még egy kört mennünk, ahogy elértük a tavat, egy hotel parkolója kínálta magát, hogy álljunk meg, mert napi parkolási díjat fizetve ez náluk lehetséges. Kapva kaptunk rajta, és ennél jobb helyen nem is parkolhattunk volna. Összeszedtük a cuccainkat, bepakoltunk a babakocsiba, és nyakunkba vettük a várost – illetve a tavat. A nyáron egy kedves ismerős járt Bledben, és nála láttam egy olyan képet, ahogy egy magaslatról az egész tó látható madártávlatból. Ők segítettek nekem, hogy merre kezdődik az ösvény, amin keresztül fel lehet menni a kilátóhelyre.

Először a Mala Osojnica csúcsra másztunk fel, meredeken, a hegyoldalban kanyargó, csinos kis ösvényen, majd az Ojstrica csúcsot látogattuk meg. Mivel túrára is készültünk, nem csak körbesétálni a tavat, és tudtuk, hogy ez a terep nem babakocsi-kompatibilis, vittünk biciklis lakatot, hordozót. Lezártuk a tóparton a babakocsit, a hátamra vettem Hannát, és mentünk is felfelé, megkeresni a még sosem látott panorámát. Már az ösvényről sok helyen lélegzetelállító kilátás nyílt, viszont a gyerekek kezét erősen kellett fogni, mert volt, ahol korlátok segítették a haladást, de az ösvény és a korlát között simán le lehetett volna csúszni a hegyoldalban.

Megtaláltuk mindkét csúcsot, elfogyasztottuk a jól megérdemelt gumicukrot csúcsnyereménynek, majd leereszkedtük a tópartra, ahol a babakocsit hagytuk. Folytattuk a körtúrát a tó körül, azzal a céllal, hogy SUP-pot bérlünk valahol, és átviszem a fiúkat a szigetre, míg Gábor babakocsiban Hannát altatja.

Szerencsére hamar találtunk is egy kölcsönzőt, ahonnan egy órára elkötöttünk egy járgányt, vagyis deszkát. Nem ez volt az első alkalom, hogy a srácokkal SUP-ra szálltunk, és mindhárman nagyon élveztük minden alkalommal. Így szépen áteveztem a szigetre, vittem a vízhatlan övtáskámban ruhát, hogy a templomba is be tudjunk menni megkongatni a harangot. Csak egy dolog maradt ki az övtáskából: a maszk. Márpedig Szlovéniában a belső terekben egész nyáron maszkot kellett hordani, így sajnos a templomba nem tudtunk bemenni, mert az időbe már nem fért volna bele még egy oda-vissza evezés. A gyerekek csalódottságát egy kis fagyival azért tudtam ellensúlyozni, így a lábunkat a vízbe lógatva, a lépcsősor alján elnyaltuk a fagyinkat, majd visszaeveztem velük a partra.

A víz kellemes volt, a levegő még mindig meleg, így meg is fürödtünk a tóban, aztán ahogy Hanna felébredt, kicsit nyújtóztunk még a strandon. Elugrottam a közértbe, vettem pár zsemlét, finom sonkát, sajtkrémet, és piknikeztünk egyet, mielőtt befejeztük volna a tó-kört, és visszautaztunk a kempingbe. Mire visszaértünk, leszakadt az ég, így megint sátorban főzés lett, és a gyors vacsora után gyors alvás.

Hetedik nap: Kozjak-vízesés (táv: 4,5 km, szint: +/-105 m), pancsolás a Soca-ban, Boka-vízesés (táv: 1,7 km, szint: +/-75 m)

Volt még a listánkon pár dolog, amit mindenképp szerettünk volna meglátogatni. A Kozjak-vízesés ezek közé tartozott. Reggel beültünk az autóba, és célba vettük a vízeséshez vezető út kiinduló pontján található parkolót.

A parkolásért itt is fizetni kellett, illetve a vízesés tövében, ahol összeszűkült a völgy, belépődíjat is kértek a zuhataghoz. Cserébe találtunk asztalokat, padokat, szemeteseket, kulturált volt a környék. Nagyon meleg volt, így a kevésbé erdős részeken rendesen izzadtunk. Szerencsére nagyrészt fák között haladtunk, de a meleg miatt már az elején eldöntöttük, hogy pancsolunk majd egy jót az Isonzóban (Soca-ban).

A felfelé vezető úton tartottunk egy pihenőt, ahol Hannát kitettük a hordozóból, aki négykézláb folytatta az utat – persze rossz irányba –, de legalább 200 m-t megtett így. Nagy túrázó lesz ő is, azt hiszem. Persze, az nem tetszett neki, amikor becserkésztem és visszakerült a hordozóba, de nála ez már csak így van: minél fáradtabb, annál nehezebben bírja a kötöttségeket. Aztán útközben persze mély álomba zuhan a hordozóban, de ez ellen a felvétel pillanatában akkor is élénken tiltakozik.

A jegypénztár utáni részen lett igazán szép a kanyon: olyan érzés volt, mintha valahol a trópusokon járnánk. Nőttek itt páfrányok, buja növényzet a sziklafalakon, kristálytiszta patak kanyargott, a végén pedig egy vízesést néztünk meg. Nagyon tetszett! Legszívesebben úsztam volna egyet a vízesés alatt elterülő tavacskában, de ez minden bizonnyal tilos, no meg Hanna is ott volt a hátamon.

Visszaúton aztán megálltunk az Isonzó partján, hogy pacsáljunk egy kicsit, illetve megegyük ebédre a táskánkban hurcibált tortillatekercset. Az Isonzó zsibbasztóan hideg volt, viszont a Kozjak-vízeséstől csordogáló patak sokkal kellemesebb hőmérsékletűnek bizonyult. Hanna és a fiúk is szívesen pacsáltak benne.

Ezután visszaültünk az autóba és kocsival továbbmentünk megnézni a Boka-vízesést. A parkoló itt az Isonzó mellett volt, innen vezetett fel egy rövidke út egy kilátó teraszhoz, ahonnan kicsit közelebbről, de még így is madártávlatból lehetett megcsodálni az óriási vízhozamú Boka-vízesést. Nekem egy kicsit csalódás volt, mert azt hittem, közelebbről meg lehet majd szemlélni, de persze így is nagyon szép volt.

Miután kigyönyörködtük magunkat, visszamentünk a kocsihoz, rápillantottunk egy jó kis hídról az Isonzóra, és gondoltuk, továbbmegyünk megnézni a Velika Korita szurdokvölgyét. Sajnos az időjárás nem volt hozzánk kegyes, mert megint megérkezett a délutáni „monszun”, szakadt az eső, dörgött-villámlott, és nem úgy nézett ki, hogy hamar átvonul a zápor. Kénytelenek voltunk visszamenni a kempingbe, és nekifogni a csomagolásnak. Nagyon szívesen maradtunk volna még, de egyre hidegebbre és csapadékosabbra fordult az idő, ezért inkább a másnapi hazautazás mellett döntöttünk.

Nyolcadik nap: Trenta, Kranjska Gora és utazás haza

Az utolsó nap reggelén megint leszakadt az ég. Nagyon durván esett, és rossz érzés volt úgy ücsörögni a sátorban, hogy tudtuk, hogy pakolni kellene, és indulni, mert hosszú lesz az út haza. A gyerekek elhemperegtek a matracokon, mi elkezdtük legalább a hálózsákokat összerakni, matracokat leereszteni. A reggeli és a szendvicsek pakolása is a sátorban zajlott, így az időjárás még inkább megerősített abban, hogy ideje hazaindulni.

Szerencsére az eső 10 óra körül elállt, így be tudtunk pakolni az autóba, és dél körül elindultunk haza. Útközben Trenta határában még megálltunk az Isonzó partján egy függőhídnál, illetve egy templomnál. Körbejártuk őket, pacsáltunk kicsit a vízben, benéztünk a templomba, aztán folytattuk utunkat a jól ismert Vrscic-hágó 50 hajtűkanyarján keresztül. A girba-hurba út hágón túli oldalán terül el Kranjska Gora, ahol a jól ismert tónál még egyszer megálltunk. Megint fagyiztunk, megint kibéreltünk egy SUP-ot, ezúttal csak egy fél órára, aztán megpróbáltuk magunkba szippantani a látványt, a friss levegőt, és alaposan elraktározni magunkban. Valószínűleg jövőre újra jövünk, mert a listáról maradt még látnivaló, amit nem tudtunk megnézni, és egyébként is annyira tetszett ez az ország. Igazi ékszerdoboz!

Potyautasokkal Szlovéniában – 1. rész

Potyautasokkal Szlovéniában – 1. rész

2021.09.09.

Olyan nyaralási lehetőséget kerestünk, ami kellőképpen feltölt és ahol izgalmas kalandok várnak, de emellett olcsó is. A sátrunk már két éve a szekrényben pihent, így ideje volt leporolni.

→ Tovább
Mályinkától Bánkútig a kéken

Mályinkától Bánkútig a kéken

2021.07.23.

A múlt héten pár napra megszöktünk a hőségből, és a kellemesen erdei klímájú Bánkúton hűsöltünk 5 napot. Hihetetlen volt, hogy míg itthon 36-38 fok volt, ott egy jó tízessel alacsonyabb volt a hőmérséklet. Jó választás volt a kánikula idejére! És az 5 napból egy napot a kéknek szenteltünk, újra lejártuk a Mályinka-Bánkút szakaszt, ezúttal hegynek fel, és a fiúk már nem potyautasként, hanem saját lábon a saját füzetükbe pecsételve.

→ Tovább