Hosszúlépés

Élmények az országon innen és túl - a Turista Magazin szerkesztőségi blogja

Szöveg:
2023. június 23.

Rejtett gyöngyszem a Plitvicei-tavak árnyékában: Rastoke, a vízimalmok birodalma

Robajló vízesések, romantikus vízimalmok, muskátlis ablakok, a civilizáció és a természet összefonódása – na de hogy jönnek ide az indiánok? A Plitvicei-tavakhoz készültünk, és nem is gondoltuk volna, hogy a fő attrakció előtt ilyen sok meglepetésbe botlunk, ráadásul egy olyan helyen, ahol még turistaáradattal sem kellett számolnunk.

Hogy hogyan jött a képbe a többnyire ismeretlen Rastoke? Valójában csak kényelmesek voltunk: semmi esetre sem szerettünk volna rohanni a szabadságunk alatt, és a Budapesttől a Plitvicei-tavakig tartó ötórás autóút után, már eleve leharcoltan belevágni a népszerű kirándulócélpont felfedezésébe nem tűnt túl pihentetőnek, ezért szállást kerestünk a környéken, lehetőleg olyan településen, ahol azért néhány tartalmas órát is el lehet tölteni. Ehhez pont kapóra jött Slunj, vagyis magyarul Szluin városa, ami a Plitvicei-tavaktól mintegy 30 kilométerre fekszik, és úgy hallottuk, Rastoke nevű városrésze elég hangulatos.

Ennél nagyobbat nem is tévedhettünk volna.

Rastoke ugyanis nem egyszerűen „hangulatos”, annál sokkal többet tud. Azt hiszem, az ilyesmit definiálják az utazási katalógusok „ismeretlen ékszerdobozként”. A turisták ugyan már többé-kevésbé felfedezték maguknak a települést, de koránt sincsenek annyian, hogy zavaróvá váljon a nyüzsgés, nem rondítanak bele az ember szelfijébe, és az éttermeknél sem kell hosszasan asztalra várni. Maga Szluin a Zágrábtól a Plitvicei-tavakhoz vezető főút mentén fekszik, és rengeteg jó árú, kellemes szálláslehetőséget tartogat.

A malmok, a kenyerek és a macskák városa

A környéken több lehetőségünk is adódik a kikapcsolódásra egy viszonylag kis sugarú körön belül: érdemes egy sétát tenni a Frangepán család egykori várához, a Korana folyón találunk egy klassz szabadstrandot, de a város leglátványosabb része természetesen a már sokat emlegetett Rastoke, ami kívül-belül csodaszép. Nem véletlen, hogy a települést „kis Plitviceként” is emlegetik: a Slunjčica folyó itt áramlik a Koranába (ami a Plitvicei-tavakból ered), de előtte még jó pár csodás, kisebb-nagyobb zuhatagot produkál.

Az itteniek pedig megtanulták kiaknázni a természet adta lehetőségeket, és a 17. századtól kezdve vízimalmok és házak sokaságát építették fel Rastokéban. Egykor 22 malom működött itt, gabonaőrlésre és textilkészítésre használták őket. Egész Horvátországban híres volt a rastokei kenyér, amit búzából, kukoricából, árpából, rozsból és kölesből készítettek, „titkos” hozzávalóként a Slunjčica vizét használták, és házi élesztővel gyúrták össze a tésztát.

De Rastoke nemcsak erről, hanem a len- és kenderszövésről is ismert, és a Wikipédia szerint még egy dologról híres: a macskák városaként is ismerik, mivel állítólag az egész országban itt a legtöbb az egy főre jutó cicák száma. Ahogy a négylábúakat, úgy láthatólag az itt élőket sem zavarja a vízesések borzasztó hangos robaja, én azonban hálát adtam azért, hogy nem itt, hanem a védett településrésztől jóval távolabb foglaltunk szállást. Persze, ennek is megvan a maga romantikája – kivéve alvásidőben.

Ma a megmaradt malmok csupán látványelemek, nincs gazdasági jelentőségük, hacsak mint vonzó turisztikai elemet nem számítjuk őket. A legtöbb itteni ingatlan szálláshelyként vagy nyaralóként működik, de néhány – szám szerint 50 – állandó lakosa is van Rastokének.

Hogy jön ide Winnetou?

A legszebb vízeséseket, illetve ember és természet harmóniáját testközelből megismerhetjük a település szabadtéri néprajzi múzeumában, ahová 40 kuna (kb. 1900 Ft) a belépő. Itt be is nézhetünk egy malomba, megleshetjük a hajdani lakók házait, bútorait, használati tárgyainak sokaságát. Egy nagy tér közepén totemoszlop magasodik az ég felé, amit egy ideig értetlenül méregettünk.

A mellette kihelyezett információs tábla azonban minden homályt eloszlatott: megtudtuk, hogy

1964-ben itt (és a Plitvicei-tavaknál, illetve a Zrmanja folyón) forgatták Az Ezüst-tó kincse című westernfilmet,

amibe egyébként a településről toboroztak statisztákat. Egy szluini lakos játszotta a sámánt, az ő tiszteletére helyezték el az oszlopot, amit horvát motívumokkal díszítettek. Rastoke adott helyet az indiánfalunak és a bárnak, utóbbi rekonstruált változatát most is megtekinthetjük a szabadtéri múzeumban.

De van itt más is: például egy tündérkert elnevezésű kertrész, ahol a fák és bokrok között tündérbábukat rejtettek el, rovarhotel ízeltlábú barátainknak, rét, hinta, és persze vízesések, vízesések és vízesések. Ezek közül is a legbővízűbb a Buk, ami állítólag arról a hangról kapta a nevét, amit a Korana völgyébe aláhullva hallat.

A Hrvoje vízeséshez tragikus történet fűződik: arról a férfiról nevezték el, aki egy gazdag lányt szeretett, de mivel annak szülei ezt nem nézték jó szemmel, és szerelmük nem teljesedhetett ki, inkább a vízbe vetette magát. Véletlenségből majdnem kihagytuk a vadregényes környezetben megbújó kis barlangot, ahová falépcsőkön lehetett lejutni.

Innen már nem volt más hátra, mint a vacsora – halsütő, pizzéria és tradicionális ételeket felsorakoztató éttermek sétatávolságra akadnak –, és a másnapi plitvicei túra tervezése. Mindkét program egyformán maradandó élmény: Rastoke az egyik legegyedibb település, amit valaha láttunk, a Plitvicei-tavak pedig kötelező látnivaló. Hamarosan arról is mesélek.

A cikk először 2021 augusztusában jelent meg.


Csillagvirágok közt lépkedve egy mesés ártéri erdőben

Csillagvirágok közt lépkedve egy mesés ártéri erdőben

2024.03.21.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu a Csepel-szigeten, amelynek tó van a közepén, holtágát és ligeterdeit megannyi élőlény lakja, pompás virágok virítanak mesés szigetén, a békés csendet pedig olykor csak az állatok hangja, neszezése töri meg. Ez a falu pedig nem csak a mesében létezik, gyertek velünk Szigetbecsére és sétáljunk végig együtt a Tőzike tanösvényen!

→ Tovább