Retrójárat végállomás: Borsodnádasd Lemezgyár
Alig hittem a szememnek, amikor néhány évvel ezelőtt egy óbükki túra után Ózd felé buszozva megpillantottam az egykori Borsodnádasdi Lemezgyár környékét a régi kaszinóval, művelődési házzal, világháborús emlékművel és a régen bezárt gyár omladozó bejáratával. Elképesztő volt, mintha az 50-es évekbe csöppentem volna. A közelmúltban történt némi változás, a hihetetlenül retró hangulatú épületek elhagyatottságába az Óbükk Látogatóközpont próbál némi reményt csempészni. Kevés sikerrel.
Akár autóval, akár gyalogos turistaként tévedünk a Vajdavár, vagy más néven az Óbükk nehéz sorsú vidékére, lépten-nyomon belebotlunk olyan épületekbe, gyárudvarokba, melyek akár változtatások nélkül is lehetnének 50-60 évvel ezelőtt játszódó filmek forgatásának helyszínei. Ami azonban a retrókedvelőknek csemege, az az itt élőknek keserű, húsba vágó rögvalóság, ugyanis a legtöbben ezekben a gyárakban dolgozva élték le életük jelentős részét, megszűnésükkel munkájuk, megélhetésük veszett a semmibe.
A rendszerváltáskor magára hagyott ózdi iparvidék bezárt üzemeinek mementóként sorakozó, omladozó épületei egy évtizedekkel ezelőtt létezett szép emlékű világ lassan végleg eltűnő, szomorú hírnökei.
Az Erdélyt idéző táj meseszép hegyei közé ékelődött szűk völgyek katlanjába szorult szocialista gyárépületek közül is kiemelkedik hihetetlen hangulatával az egykori Borsodnádasdi Lemezgyár főbejárata, az előtte elterülő Petőfi-térrel.
„Népbolt” – hirdeti egy ujjnyi vastag acélból készült felirat az egykori tiszti kaszinó ablakrácsán. A Rákosi-korszak állami vegyeskereskedései a „dolgozó nép boltjaként” minden vidéki városban helyet kaptak, természetesen Borsodnádasdon is volt ilyen. A több mint fél évszázaddal ezelőtt prosperáló kis üzlet már régen nem létezik, de azt, hogy a felirat mások számára is értéket képvisel, hűen jelzi, hogy az elmúlt években felújított épület ablakában meghagyták ezt a múzeumba illő, történelmi időket idéző ablakrácsot.
A lemezgyár tiszti kaszinója talán a legszerencsésebb épület a környéken. Bár sokáig pusztult, a bontást megúszta, sőt, a közelmúltban külső felújításon esett át, továbbá egyes helyiségei egy molnárkalács-készítő kis üzem kialakítása által funkciót is kaptak. A hagyományos nádasdi molnárkalács sütése egyébként a borsodnádasdiak büszkesége, 2012-ben mint hungarikum bekerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe „a molnárkalács borsodnádasdi hagyománya” néven.
A kaszinó mellett, a Bélapátfalva felé kanyargó szerpentin másik oldalán emelkedik az egykori Petőfi Sándor Művelődési Ház, amely az elmúlt években „Óbükk Látogató- és Élményközpont” néven született újjá. Az egykor a munkásosztály számára emelt épület az átalakítás során szép új külsőt kapott, autentikus mozaikkép-imitációval, elektromosautó-töltővel, a belseje azonban sajnos még üresen kong, nem készült el.
A helybéliek elmondása szerint az épület átadása – pénzhiány miatt – már évek óta várat magára.
Mindez különösen sajnálatos mind az itt élők, mind pedig a turisták számára, ugyanis a látogatóközpont az eredeti elképzelések szerint interaktív módon, digitális technikai elemeket sem nélkülözve ismertetné meg a természeti ritkaságokban gazdag hegyvidék homokkő alkotta látványos formakincseit, növény- és állatvilágát, feltáratlan földvárait, famatuzsálemeit és egyéb érdekességeit az ide látogatókkal.
Felújított épületek ide vagy oda, a Petőfi tér legmarkánsabb, legmeghatározóbb élménye mégiscsak az egykori Borsodnádasdi Lemezgyár szinte szürreálisan retró hangulatú, pusztulásában is monumentálisnak ható főkapuja. Az 1864-ben alapított „Nádasdi Vashengergyárat” Volny József szlovák származású – magát magyarnak valló – műszaki főfelügyelő javaslatára, a nádasdi széntelep gazdaságos kihasználása érdekében építette fel a Rimamurány Völgyi Vasművelő Egyesület.
A betelepülő, magasan képzett cseh, szlovák, osztrák és porosz vasipari szakembergárdának köszönhetően a nádasdi lemez pár évtized alatt fogalommá vált a Monarchiában. A két világháború közti időszakban a Salgótarján-Rimamurány Vasmű finomlemez készítő üzemeként mind termelésben, mind létszámban folyamatos volt a gyár fejlődése. Az 1946-os államosítást követően Borsodnádasdi Lemezgyár néven közel két és félezer embert foglalkoztató üzem teljes kapacitással több mint 80 000 tonna lemezt és egyéb acélterméket készített. Érdekesség, hogy a telep nehézkes vízellátását csupán a 60-as években, mintegy 25 km hosszú távvezetékkel a szalajka-völgyi sziklaforrás vizét ide vezetve sikerült teljességgel megoldani.
Az Ózdi Kohászati Üzemek összeomlása magával rántotta a borsodnádasdi gyárat is, a környék máig nem heverte ki az 1991-es bezárás okozta sokkot, és talán soha nem is fogja. A gyár épületei mára jórészt megsemmisültek, a torzóként megmaradt, omladozó főbejárat a csonka „Borsodnádasd” felirattal azonban tovább fájdítják az itt élők szívét.
Szinte bizonyos, hogy a lemezgyár már nem indul újra többé, viszont ha már ezek az épületek megmaradtak, talán szerencsés lenne valamilyen módon megmenteni és hasznosítani őket az utókornak. A látogatóközponttal összefogva akár egy gyártörténeti múzeum létrehozása sem lenne ördögtől való, ahol méltó emléket lehetne állítani annak a több mint másfél évszázaddal ezelőtt alapított Borsodnádasdi Lemezgyárnak, amely több mint százhúsz éven át munkát, kenyeret és biztos megélhetést nyújtott a környéken élő több ezer családnak.
A Dél-dunántúli Piros legszebb túraútjain
2023.05.31.Most, hogy végeztünk a Közép-dunántúli Pirossal, régi adósságunk törlesztésébe kezdünk, és hazai vizekre evezünk. Folytatjuk a Szekszárdtól Siófokig tekergő Dél-dunántúli Piros túra teljesítését, amely során 320 km-t fogunk megtenni a piros sávon, s eközben több mint 5200 m szintemelkedést is le fogunk gyűrni.
→ Tovább
Véget ért egy fejezet, végigjártuk a Közép-dunántúli Pirosat
2023.05.27.279 km gyaloglás után értük el legnagyobb folyamunkat és gázolhattunk bele a megáradt Duna vizébe Piszkénél. 15 túranappal előbb tettük meg az első lépéseket a Közép-dunátúli Piroson, a Cuha-völgyében. Azóta átszeltük a Bakony, a Vértes és a Gerecse legszebb részeit, bevettük a hegységek számtalan csúcsát, barangoltunk völgyeikben, merészkedtünk be barlangjaikba, sok-sok elhagyott bányát és kisvasutat érintettünk, szebbnél szebb cseresekben, tölgyesekben, bükkösökben és fenyvesekben csavarogtunk, csodás településeket érintettünk és rengeteg új információval lettünk gazdagabbak a Dunántúl középső részéről.
→ Tovább
Fel a Somlyóra!
2023.05.16.Lassan kifut alólunk a Közép-dunántúli Piros jelzése Piszkénél a Duna kék szalagjánál. Terveink szerint még egy alkalommal koptatjuk a Gerecse emelkedőinek vadonjában. Hogy célunkhoz közelebb jussunk, ezúttal Csabdiból indultunk, hogy kicsit több mint 20 km gyaloglat után célba csapjunk Héreg-felsőn.
→ Tovább
Íme, tíz olyan hely, amelyet érdemes a bakancslistánkra venni, ha az Alföldön járunk.
Általában egy túrázó akkor érkezik meg az Alföld kék útjára, ha már egészen belemelegedett az országjárásba, megigézte a vándorlás szabadságérzete, és e mámorító élmény átéléséhez új terepet keres.
Petőfi Sándor nagy költő és nagy távgyalogló volt. Kora neves emberei közül talán senki se járta be úgy keresztbe-kasul Magyarországot, mint ő.
