Az ország legszebb túrabélyegzői várnak a Kohász Kéktúrán
A Salgótarjántól Ózdon át Diósgyőrig vadregényes tájakon kanyargó Kohászok Útja szépségeivel és nehézségeivel életre szóló kalandokat ígér a vállalkozó kedvű túrázóknak. Egy páratlan kezdeményezésének hála, a nehézségekből immár eggyel kevesebb van.
Mai rohanó világunkban ritkán tapasztaljuk meg az önzetlen tenni akarás egy olyan szép példáját, melynek végeredményével legutóbbi túrám során, a Kohászok Útjának Istenmezeje és Salgótarján közt kanyargó szakaszán szembesültem.
Számos túramozgalom bejárása áll már mögöttem, így bizton állíthatom, hogy az ország legszebb túrabélyegzői kerültek kihelyezésre egy lelkes kis társaság, Ákos, Levente és Róbert munkájának és erőfeszítéseinek köszönhetően. Mindezt tették egy olyan nehéz sorsú, magára hagyott régióban, ahol a turizmus akár kitörési pont is lehetne, ahol ennek ellenére sajnos ritka vendég nem csupán a bakancsos, de az autós turista is.
Pedig, aki meg szeretné ismerni kicsiny hazánk hamisítatlan rögvalóságát és egyben egyik legszebb, erdélyi hangulatot idéző vidékét, annak legalább egyszer érdemes lenne végigjárnia a Kohász Kéktúrát, melynek sorsa majdnem ugyanolyan hányatott, mint azoknak a vidékeknek, amelyeket összeköt.
Istenmezeje, bélyegzőhely a községházánál
Hossza bő 120 kilométer, melyet öt túranapra bontva kényelmesen teljesíthetünk. Története immár több mint fél évszázadra nyúlik vissza, 1968 és 1970 közt festették fel jelzéseit az Ózdi Kohász természetjáróinak kezdeményezésére. Régebben sokan járták a Medves-vidéket, az Óbükköt és a Bükköt is átszelő ösvényeit, a teljesítésért kiadott csodaszép jelvények darabszáma ezerötszáz felé közelít.
A rendszerváltást követő években azonban a magyar nehézipar fellegvárainak romba dőlésével a kohászat gyakorlatilag megszűnt, így értelemszerűen egyre kevesebben járták ezt a nagy múltú kohászvárosokat összekötő turistaútvonalat is. Az utak elgazosodtak, a kihelyezett bélyegzők réges-régen eltűntek, mutatóba maradt belőlük itt-ott 1-2 darab, a jelzések sok helyen egyre hiányosabbak, kopottabbak lettek. Egyre nehezebbé vált a bejárás, és a kiírt túramozgalom teljesítése is.
Az elmúlt években azonban szorgos kezeknek hála, megújultak a jelzések, a mozgalom igazolófüzetének telepecsételése azonban sok helyen még mindig elég nehézkesnek bizonyult továbbra is. Elérhető bélyegző kevés akadt, ha volt kocsma, bolt, vagy éppen posta, akkor nyitvatartási időben megoldható volt a pecsételés, de legtöbbször maradt a fénykép.
Ezt az áldatlan állapotot elégelte meg egy lelkes kis társaság, Ákos, Levente és Róbert. Elhatározták, hogy megszervezik és lebonyolítják a bélyegzők és a bélyegzőtartó ládikák elkészítését, majd azok kihelyezését. Interneten szerveződő kis csapatuk tenni akarása, lelkesedése másokra is átragadt, bármerre is indultak, elhatározásukat jó szándék és szerencse segítette.
Az ország legszebb bélyegzőinek elkészítését a keszthelyi Saliber nyomda vállalta.
A rajzolat a Kohászok Útjának jelvényét ábrázolja, az igazolópontok nevei külön-külön, kiegészítésképpen kerültek a bélyegzőkre. A pecsétek nyelét egy ózdi asztalos üzem készítette el, melyben egy nyugdíjas pedagógus, Kovácsné Évike segédkezett lelkesen. A párját ritkítóan szépen kivitelezett, praktikus bélyegzőtartó dobozkák Levente keze munkáját dicsérik.
Bárna
Miután elkészültek a remekművek, Ákoséknak rekordidő alatt és megnyugtató módon, biztonságos helyekre kitéve sikerült lebonyolítaniuk a Salgótarjántól Diósgyőrig kanyargó túra újonnan elkészült bélyegzőinek és azok ládikáinak kihelyezését. Több mint 500 kilométeres útjuk üzemanyagköltségét Levente főnökének köszönhették. Szinte minden ponton akadtak segítőik. Salgótarjánban például a helyi kerékpárosok közbenjárására a Galcsik Fogadóban sikerült elhelyezni a pecsétet. Istenmezején és Szentléleken az önkormányzat fogadta pozitívan a kezdeményezést, Bárnán maga a polgármester segített, Sátán és Mályinkán a helyi vendéglátóipari egység tulajdonosai fogadták lelkesen a patinás mozgalom megújult bélyegzőit. Ákosék nem mulasztották el terveikbe beavatni a Kohászok Útjának élő legendáját, az egykori ózdi kohómérnököt, Wenzel Pétert sem. Péter bácsit többször felkeresték otthonában, és tájékoztatták a fejleményekről, melyeket az idős természetjáró is nagy örömmel fogadott.
Bárna pecsételőhely
És hogy mit tehetünk mi, túrázók ennek a remek kezdeményezésnek az elismeréséért? Elég annyi, hogy felkészülünk az útra, fogjuk a hátizsákot, felhúzzuk a bakancsot, és végigjárjuk a Kohász Kéktúrát, hogy évek múltán ne az elöregedés, hanem a lenyomat elhasználódása miatt kelljen majd cserélni ezeket a csodaszép bélyegzőket.
A cikk először 2021 szeptemberében jelent meg.
A Zichyek nyomában a Dél-dunántúli Piros erdő nélküli szakaszán
Külső-Somogy tetszhalott állapotban lévő falvait szeltünk át Andocs és Szorosad között, miközben erdőt csak a képzeletünkben láttunk.
→ TovábbA rengeteg bedőlt fától különösen nehezen járható a Rám-szakadék
Bár a Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei folyamatosan biztosítják az ország egyik legszebb szurdokvölgyének járhatóságát, a frissen feltorlódott hordalék és bedőlt fák még így is komoly akadályt képeznek, nem csupán a turistáknak, de helyenként a patak vizének is, ugyanis legnagyobb meglepetésünkre egy kisebb tavacskát is találtunk a mederben.
→ TovábbHatár menti impressziók, avagy kalandozások a Medves-vidéken
Egy jó kis túrázós hétvégét terveztünk egyik kedvenc kirándulóhelyünkön, a Medves-vidéken. Jókor érkeztünk. A nemzeti színekbe öltözött Somoskőújfalu éppen visszacsatolásának századik évfordulóját ünnepelte, Eresztvényben gyönyörű idő fogadott, a Macskalyukban megnéztük az új helyre költözött kilátót, a szlovák Kismalom vendéglőben ettünk egy jót, Fülekre átruccanva pedig megállapítottuk, hogy a kissé ütött-kopott palóc kisvárosig bizony még mindig magyarul álmodik ez az elszakított felvidéki táj.
→ Tovább