A Csontbrigád hegye

Ott, ahol a rendíthetetlen szovjet műkő katona néz immár hetven éve optimistán a jövőbe, érdemes túránkat elkezdeni Pelsőcről (Plešivec). Nem az említett emlékmű miatt, hanem mert ezen a téren található a kisváros legszebb látványossága: a gótikus stílusban épült 13. századi református templom, különálló barokk harangtornyával. A templom látogatása nehézkesebb, mert csak bejelentkezéssel lehet bemenni, pedig 1938-ban feltárt freskóit és a Bebek család síremlékét érdemes megtekinteni.

Maga az 1910-ben még gyakorlatilag színmagyar Pelsőc a 2011-es népszámláláson vált szlovák többségűvé, ma kb. 40 százalék a magyar anyanyelvűek aránya, így különösen nagy lépés a szlovák vasút részéről, hogy a magyar nyelvű vidékeken magyarul is kiírják az állomás nevét, így itt is.

A központból északra indulunk a kék jelzésen a város fölé magasodó Pelsőci-Nagy-hegyre. Ez csak a helyi neve – a kaotikus gömöri magyar helység- és tájnevek kérdését most kikerülöm, lényeg, hogy több is létezik párhuzamosan, a továbbiakban a helyben használatos neveket használom, tiszteletben tartva a száz éve kisebbségi sorban élők elsőbbségét –, mert nem hegy a szó klasszikus értelmében, hanem fennsík.

Sziget a Kárpát-medencében

A Pelsőci-fennsík (Plešivská planina) egyike a hét „nővérnek”. A kréta (földtörténeti középkor) vagy miocén (földtörténeti újkor) időben még egységes karsztplatót a folyók, patakok szabdalták hét részre, amelyek a mai Gömör–Tornai-karsztot alkotják. Ennek magyarországi részét Aggteleki-karsztnak is ismerhetjük, az északi, szlovákiai részét Szlovák-karsztnak. A hét fennsík nyugatról keletre a Konyár (Koniarska)-, a Pelsőci-, a Szilicei (Silická)-fennsík, az Alsó-hegy (Dolný vrch), a Felső-hegy (Horný vrch), a Szádelői (Zádielska)- és a Jászói (Jasovska)-fennsík. Mint minden morfológiai kategorizálás, ez is elég önkényes, de legalább könnyen megjegyezhető. Ezek közül a legmarkánsabb a Sajó és a Csetnek által közrefogott Pelsőci-fennsík, amely a legszigetszerűbb az összes közül, hozzá hasonló formát nemcsak itt, hanem az egész Kárpát-medencében sem találunk.

A fennsík oldala mindenütt nagyon meredek, egy műút vezet fel rá, hosszú, több kilométeren keresztül tartó emelkedővel, a többi meredek, kanyargós, a kitermelt fa szállítására csak lejtőirányban használható talajút, pontosabban néhol van talaj a mészkövön.

Elhaladunk a busz-, majd a vasútállomás mellett. A buszállomásnál található szupermarket az utolsó hely, ahol vizet tudunk venni, mert karsztplatóról lévén szó, semmilyen felszíni vízfolyás vagy forrás nem lesz a végcélt jelentő Csetnekig (Štítnik), ami kb. 5 óra menetidő. Áthaladunk a vasútvonalon – néma tisztelgés a Magyarországon legismertebb szlovák kifejezés, a „pozor vlak” előtt –, és kezdetét veszi a tulajdonképpeni túra.

A fennsík mindkét folyó völgyéből nézve már-már misztikusnak tűnik a hosszan kanyargó fennsíkperemmel.

A plató itt délen a legalacsonyabb, csupán egy hirtelen 300 méteres szintkülönbséget kell leküzdeni, ez azonban délről a kék jelzésen nem vészes, mert a már említett műúton halad, és több mint 3 km-es emelkedő után éri el a fennsík peremét. Balról a Csetnek völgye egyre makettszerűbbé válik, ahogy utunk emelkedik, jobbról sziklafalak, meredélyek, melyeken kövirózsa és más sziklagyepekre jellemző növényeket figyelhetünk meg. Velük csak az út ezen szakaszán találkozhatunk, később már nem.

Töbörkedvelők előnyben

A fennsíkra felérve a meredek hegyoldal növényzetét fiatal gyertyános váltja, és kezdetét veszi a túra legkevésbé érdekes része, ahol csupán a sok kisebb-nagyobb töbör keltheti fel érdeklődésünket. A fennsíkon, akár hat társán, rengeteg karsztformát figyelhetünk meg. Relatíve gyorsan emelkedett meg a földtörténeti múltban, ezért a karsztvízszint egyre süllyedt – földtörténeti értelemben véve gyorsan – a felszínhez képest, így sok a függőleges aknabarlang vagy zsomboly (priepasť) alakult ki.

A magyar morfológiai nevezék jobbára a gömöri eredetű szavakat használja – töbör, zsomboly –, míg másutt általában a Dinári-karszt délszláv kifejezéseit alkalmazzák. Töbör helyett dolina, töbörsor helyett uvala, stb. (Most több nem jut eszembe, de ez a „stb.” azt sejteti, hogy még tudok legalább húszat.) Ez utóbbi, az egymásba „nyíló” töbrök sora a Pelsőci-fennsík egyik jellemzője.

Ahogy nagy lyukú sajt és tömör keménysajt között is van különbség, pedig mindkettő sajt, úgy van különbség a mészkövek között. Míg a wettersteini mészkőből álló Gömör–Tornai-karszt olyan, mint egy termeszvár, addig a Pilisben már a néhány száz méteres barlang is csodaszámba megy. (Ezért a hasonlatért az ELTE-n nem évismétlés, hanem gályarabság járna, de talán szemléletes.)

Itt-ott érdemes letérni a turistaútról

Túránk Csetnekig a kéken halad, de akit mélyebben érdekelnek a karsztjelenségek, azok letérhetnek a turistaútról, és a Természetjáró.hu vagy akár a Cartographia térképein feltüntetett zsombolyokat, barlangokat – a Pelsőci-fennsíkon nincs a nagyközönség előtt megnyitott barlang – vagy éppen kilátópontokat keresni. Fokozottan védett terület csak az északi letörésnél van, úgyhogy mindenféle tiltás nélkül lehet kitérőt tenni a jelzett turistaútról.

Kb. az út kétötödénél érjük el a Horáreň Velky vrch-t (Nagy-hegy erdészház) 639 méter magasságban. Ezek szerint több mint 100 métert emelkedtünk a fennsík pereme óta. Az üvegverandás épület elhagyottnak tűnik, a hozzátartozó gazdasági épület – karám – rogyadozófélben van. Az udvaron padok, asztalok adnak lehetőséget pihenésre. Az út innentől változatosabb – fogalmazzunk egyszerűen, szebb – elhagyva az erdőt, karsztfennsík jellegű lesz, szép tisztásokkal, borókásokkal, itt-ott kisseb tavakkal.

A sásból ítélve nem csak eső után áll meg bennük a víz. A 2000-es évek vége felé Pelsőc önkormányzata szabadulni akart a fennsík erdeitől, hiszen a Szlovák-karszt Nemzeti Park megalakulása után tilos volt legeltetni, ezért az erdő bérbeadása kevés bevételt hozott, a pályázatokhoz viszont kellett az önrész. A terv az volt, hogy felkínálták vadásztársaságoknak a fennsík erdeit megvételre. Túránk során a fennsíkon nem sok vaddal találkoztunk, pedig élnek itt, sőt, mivel a betelepített muflon elég sok kárt okozott, még gyéríteni is kellett őket.

Mesterséges tavacska a fennsíkon

Töbrökkel tarkított mezők, borókások között érünk el a Serényi-ciszternához, a fennsík egyetlen érdekes épített objektumához. Mint említettem, a fennsíkon nőtt ugyan kövér, legeltetésre kiváló fű, víz azonban nem volt az itatáshoz, mert a töbrök (víznyelők) eltüntették a csapadékvizet. A pásztorok mindezt úgy oldották meg, hogy vörös agyaggal eltömték némelyik töbör alját, és így hoztak létre kisebb tavakat. Ez a barkácsminőségű vízmegtartás kevésnek bizonyult, és Dusza János lelkész kezdeményezésére komolyabb beruházásba fogtak.

Gróf Serényi Béla agrárminiszter adott engedélyt és támogatást, hogy a már Dalmáciában és Bosznia-Hercegovinában bevált módszert követve az egyik töbröt „kibetonozzák”, kör alakú ciszternát hoznak benne létre, és beton-, illetve kőgátakkal kisebb felszíni vízgyűjtőt alakítanak ki köré, amivel ezer köbméter vizet tudnak megtartani. Ebből gémeskutaknál alkalmazott módon merték ki a vizet az itatóvályúhoz. Az építmény felső átmérője 20 méter. Két másikat is terveztek, de az első világháború miatt ezeket már nem tudták megépíteni.

Telt-múlt az idő, határok és politikai rendszerek jöttek-mentek, amiről a birkák egyáltalán nem, a pásztorok is alig vettek tudomást. Az 1913-ban létrejött építmény állaga persze romlott, de használatban volt, mígnem a nemzeti park 2002-es létrejötte után a birkák kolompolva elhagyták a fennsíkot, mert semmiféle mezőgazdasági tevékenységet nem engedélyeztek, és az egyébként sem jó állapotban lévő építmény gazdátlanná vált, és ami mozdítható volt, az el is mozdult.

Tovább telt-múlt az idő, és a természetvédelem rájött, hogy az évszázados legeltetés felhagyása megváltoztatta az ökoszisztémát, és nem feltétlenül jó irányba. Ezért fontolóra vették/veszik, hogy mégiscsak vissza kellene hozni a birkákat, ahhoz pedig ki kell javítani a ciszternát. A magyarországi gyakorlatból is jól ismert történet kezdődött. Ciszternafelújításra nem lehet pályázni, megpróbálták, hogy akkor valami ökogazdálkodás megindítása projekt egyik passzusába rejtik el a felújítást, de ez elbukott. Három évvel ezelőtt ipari műemlékké nyilvánították, hogy műemlékvédelmi pályázatként lehessen eladni a felújítást, ez az ügy még nem zárult le. A szomszédos töbörben egy összedőlt hodály emlékeztet a régi időkre.

A táj nyomokban Kárpátokat tartalmaz

A ciszterna után nem sokkal hagyjuk el a töbrös, karsztbokorerdős részt, és az ugyan enyhén emelkedő, de gyakorlatilag sík terepet felváltja a fennsík dombvidékre emlékeztető északi része (a kevésbé lyukacsos mészkő).

Fenyők és mindenekelőtt nyírfák jellemzik a tájat. Leírások szerint „tetten érhető a kárpáti hatás”.

A nagyon hideg, szeles áprilisi időben a vegetáció a fennsíkon még nem indult meg, míg Pelsőcön már virágzásnak indultak a gyümölcsfák, a sziklaoldalon is kibújtak a színes virágok, itt fent mintha még február lenne, úgyhogy nem volt érzékelhető a kárpáti hatás, már ha a hideg szelet nem vesszük annak.

A Bérctől enyhén lejt az út, míg elérkezünk a kék háromszög jelzés elágazásáig. Ez a jelzés a Gencsi-kőre (Gerlachšská skala) vezet, ahová mindenképpen érdemes kimenni. Gyönyörű a panoráma észak felé. A hideg-szeles idő egyetlen jutalma volt az innen nyíló kilátás a Magas-Tátra, az Alacsony-Tátra és a Rozsnyói-hegység (Volovské vrchy) felé.

Akár a Csontbrigád helyszíne is lehetne

Visszatérve a kék jelzésre, az eddigi kényelmes út kényelmetlen lejtőbe megy át. Szlovákosan závoznak (a szállítani igéből) nevezett bokaficamoson ereszkedünk le. Az egyetlen hely volt, ahol elnéztük a jelzést, mert a jelzésfestő sporttársak ugyan jól láthatóan szemmagasságba festették ki a letérőt jelző nyilat, de ezen az úton mindenki a földet nézi, hogy el ne essen a mészkőszikla rétegén lévő törmeléken. Szerencsére csak rövid ideig kell ezen menni, mert utána egy hegyoldali ösvényen ereszkedünk le. Felfelé ez is meredek, de lefelé nem vészes.

A fennsíkon elvétve találkoztunk vadállattal – víz nekik is kellene –, itt viszont egy húsz-harminc szarvasból álló rudlit zavartunk meg. Több lett a virág, a Gencs határában boronáló traktor nyomában gólyák lépdeltek, még ha hideg is volt, de tavasz. A pelsőci vasútállomás után itt találkoztunk az első emberrel, egy rasztahajú terepfutó cigány lánnyal. Semmi káprázat, köszöntünk is egymásnak. Túránk itt ér ki a Rozsnyó–Csetneki országútra. Visszanézve a fennsík – itt ugye magasabb, legalább 600 méter, mint a déli részen – még komorabb, még titokzatosabb, még zártabb, hogy akár a Rejtő Jenő Csontbrigádjában leírt büntetőtábor helyszíne is lehessen. Pedig nagyon nem az. A túra végén bónuszként a keskeny országúton kell bemenni Csetnekre.

Amint rá lehet látni a falura, egyből szembetűnik, hogy nagyságához képest milyen kisvárosias, a belső része emeletes épületekkel van tele, és jókora kőtemplom uralja a települést. A megszűnt állomást elhagyva érünk be a főtérre, ahol egy kápolnának ható katolikus templom fogad a balra látható impozáns evangélikus templom mellett. Bár a teret körbeveszik változó állagú klasszicista és barokk épületek, az igazi érdekesség a hatalmas gótikus templom.

Gyönyörű freskók a mészréteg alatt

Természetesen katolikus templomnak épült a 14. században, csak később lett a lutheránusoké, akik ugyan nem műemlékvédelmi célzattal, de lemeszelték a középkori freskókat.

Joggal vetődik fel a látogatóban a kérdés, hogyan kerül ide ez a templom az érzékelhetően nem túl gazdag vidékre.

Az sejthető, hogy valami hajdanvolt prosperitás maradványa, de az ma már nem egyértelmű, hogy mitől volt gazdag ez a vidék. Megfejtés: a gömöri bányászat, elsősorban vas, de volt itt színesfém-kitermelés is. A néhány faluval odébb lévő Ochtinán (Mártonháza lett 1904-től, de mint említettem, a gömöri magyar település- és tájneveket ne feszegessük) a középkori templom kapuja fölé a bányászjelvényt tették fel, hogy ne felejtse senki, minek köszönheti kenyerét.

A középkortól kezdve a gömöri vashámorok – a gömöri erdők bánatára, ők adták koksz helyett a faszenet – rengeteg vasat állítottak elő, és a néprajzi lexikonban is leírt erős csetneki szekerekkel szállították áruikat szerte a hajdani Magyar Királyság területére. Ennek a gazdagságnak az emlékei a szépen épített templomok és azok gazdag díszítése. Jellemző, hogy az amúgy ma már félreeső kis falu, Hizsnyó megengedhette magának, hogy Lőcsei Pál mester műhelyéből kikerült szárnyas oltára legyen.

Gótikus út a műemlékek felfedezéséhez

Ma ezeket a régi gazdagságot reprezentáló templomokat, gótikus műemlékeket az ún. Gótikus út (Gotická cesta) egyesület fogja össze. Eredetileg német mintára hozták létre Gömör és Szepes gótikus, illetve általában középkori műemlékeit összefogó túraútvonalat – a kilencvenes években Szlovákiában volt némi reneszánsza a régi, történelmi közigazgatási identitásnak –, majd 2007-ben Rozsnyón újrafogalmazták, és lett a gömöri gótikus út, immár önálló logóval, négy részkörúttal, a jolsvaival, a rozsnyóival, a rima(szombat)ival és a csetnekivel.

A cikk eredetileg 2023-ban jelent meg a Turista Magazin májusi számában.