A Dráva mentén már tavaszodik

A cím persze kissé túloz, de az enyhe időjárásnak köszönhetően valóban több helyen is szirmot bontott a szártalan kankalin.

Szerző:
TM
Fotó:
Katerina/Adobe Stock
2020. január 16.

A cím persze kissé túloz, de az enyhe időjárásnak köszönhetően valóban több helyen is szirmot bontott a szártalan kankalin.

A halvány sárga szirmú növénnyel a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság zákányi és őrtilosi területén lehet most találkozni egy január 9-ei Facebook-poszt tanúsága szerint. A virág egyébként gyakorinak mondható a Vasút-oldal lejtőin, azaz a Nagykanizsa és Pécs közötti vasútvonal mentén – ez egy meredek térszínekkel, délnyugati kitettségű domboldalakkal szabdalt terület, ahol bükkel elegyes erdőket találunk.

A szártalan kankalin alapesetben március-áprilisban virágzik nagy számban, de ha ilyen enyhe a tél, akkor hamarabb is találkozhatunk vele. A középkorban úgy tartották, hogy nyitja a zárakat, ezért kulcsvirágnak is hívták. A méhek és a citromlepkék nagyon kedvelik sok nektárja miatt. Virágai átmérője 2,5-3 cm, szára 10-25 centisre nő meg. Védett, természetvédelmi értéke 5000 Ft. A hazai állománya stabilnak mondható. Kertészetben is találkozhatunk a változataival, gyakorlatilag bármilyen színben.

Forrás: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Facebook/Mezei Ervin, Wikipédia

Cikkajánló