Interjú

„A lovakkal pont úgy kell bánni, mint az emberekkel: szépen”

Monty Roberts élő legenda a lovas világban, módszere egészen új alapokra helyezte a ló és az ember közötti kapcsolatot. Kommunikáción alapuló erőszakmentes technikáit instruktorai közvetítik szerte a világon. Császár Csilla, Monty egyik tanítványa mesélt nekünk módszerének alapjairól, a ló és az ember közötti harmónia titkáról, és arról, hogyan lehet a lovakkal hosszú távú eredményeket elérni.

Szerző:
Németh Mónika
2020. augusztus 21.

Monty Roberts élő legenda a lovas világban, módszere egészen új alapokra helyezte a ló és az ember közötti kapcsolatot. Kommunikáción alapuló erőszakmentes technikáit instruktorai közvetítik szerte a világon. Császár Csilla, Monty egyik tanítványa mesélt nekünk módszerének alapjairól, a ló és az ember közötti harmónia titkáról, és arról, hogyan lehet a lovakkal hosszú távú eredményeket elérni.

Németh Mónika: Hány évesen ültél először lovon?

Császár Csilla: A nagypapám adta át nekem a lovak szeretetét. A II. világháború után egy időben hentesként dolgozott, és ha bevittek neki egy lovat ilyen-olyan bajokkal vágásra, amikor csak lehetett, megmentette és rendbe hozta. A legkülönfélébb módokon kerültek hozzá lovak, a kedvence egy cirkuszi ló volt. Mindig volt lova, én még járni sem tudtam, de feltett a hátukra. Valahogy így volt természetes, látta, hogy már kisgyermekként is mennyire vonzódtam ezekhez az óriási élőlényekhez.

Gyermekként elolvastam minden könyvet, amit csak egy gyerek elolvashat a lovakról. Edzőktől tanulva 11 évesen kezdtem el lovagolni. Szerencsém volt, Százhalombattán, ahol felnőttem, egy remek lovas klub működött, nagyon komolyan foglalkoztak velünk.

Maga a lovarda western stílusú volt, ami akkoriban még ritkaságszámba ment, de mindenféle stílusra volt lehetőség, amelyekben részt is vettem, a díjugratástól a csikós bemutatóig. Eleinte szőrén tanultam lovagolni, ami megadta a kellő stabilitást.

N. M.: Melyik volt gyerekkorod kedvenc lova?

Cs. Cs.: Az első ló általában a legnagyobb szerelem, sosem felejti el az ember. Én 13 évesen kaptam meg első saját lovamat, egy két és fél éves shagya arab csődör csikót, akit én képeztem ki és lovagoltam be. Kemény kis ló volt, de nem adtam fel, nagyon szerettem. Akkoriban hagyományos alapok szerint fél évig futószáraztam nyereggel, aztán jött a felülés, kezdődtek a nagy rodeók, felültem és leestem, számtalanszor. Néha felült rá más is, hogy ne csak én essek le. Visszagondolva nagyon jó lett volna, ha már akkor ismerem ezt a kommunikációs módszert, amellyel ma dolgozom. Pálcával vagy ostorral akkor sem bántottam lovat, de miközben mindent a legjobb tudásom szerint csináltam, mégis kimaradt egy nagyon fontos dolog: nem a saját „nyelvén” kommunikáltam vele, így nem is nagyon értette, hogy mit akarok tőle. Eredményes volt így is, csak el lehetett volna mindezt érni még jobban, gyorsabban és biztonságosabban.

N. M.: A szüleid nem féltettek?

Cs. Cs.: Dehogynem, bár elég hamar kiderült, hogy menthetetlen vagyok. Az általános iskola után lótenyésztő szakra jelentkeztem. Pécelen volt akkoriban egy szuper középiskola, ahol nagyon jó tanároktól és lovasoktatóktól tanultam díjugratást, állatorvosi alapokat, fogathajtást… Párhuzamosan közben a saját lovammal is foglalkoztam.

N. M.: Nem is volt B terved?

Cs. Cs.: A nagy igazságérzetem miatt egy ideig katonai főiskolára akartam jelentkezni, végül a középiskola után néhány évvel elvégeztem a teológiai főiskolát. Bármit is tanultam vagy dolgoztam, a lovak közben mindvégig szerves részei maradtak az életemnek.

Eleinte díjugratónak készültem, egy idő után azonban már nem vonzott maga a versenyzés. Annál inkább a kiképzéssel járó kihívás. Akárcsak az emberek esetében, a lovaknak is a lelke kezdett érdekelni, illetve az, hogyan lehet máshogy, harmonikusabban összekapcsolni a lovakat és az embereket.

N. M.: Monty Roberts munkásságára már úgy találtál rá, hogy mozgott benned ez a hiányérzet?

Cs. Cs.: Angliában dolgoztam házi betegápolóként, amikor egy adventista lelkész barátomtól megkaptam Monty első könyvét, Az igazi suttogót. Egészen felvillanyozott, amit olvastam, hiszen ilyesmit kerestem, rátaláltam a hiányzó láncszemre a lovak és az emberek összekapcsolásához. A könyvben ott voltak Monty elérhetőségei, így azonnal utánanéztem, hogy hol él, milyen kurzusokat tart, hogyan lehet kapcsolatba lépni vele. Megvettem minden könyvét, megnéztem minden videóját. Hamar egyértelmű lett a számomra, hogy ez az út szükséges ahhoz a lovas élethez, amiről álmodtam.

N. M.: Hogy nézett ki a képzés gyakorlatban?

Cs. Cs.: Két-három év leforgása alatt válhat valaki Monty Roberts instruktorrá, közben pedig több rostán is át kell menni. Először az Intro (Bevezető) kurzust kellett elvégeznem, majd amikor abból sikeresen levizsgáztam, jött a Kaliforniába való kiutazás… Ott, Monty farmján végeztem el a haladó kurzust, majd a lópaletta minden színéből vizsgát tettem: vadlovak, nyers és fóbiás lovak stb. A farmon töltött 3 hónapos gyakornoki időm alatt nagy szerencsém volt, mert Monty abban az időszakban éppen nem turnézott, így minden nap együtt dolgozhattam vele. Ennek örömére tovább maradtam kint, a gyakornoki hónapokat megtoldottam plusz 3 hónappal, hogy minél többet tanulhassak tőle személyesen.

N. M.: Monty Roberts forradalmasította a lovakkal való bánásmódot, szembement a hagyományos lóképzéssel. Mesélnél arról, hogy mik a módszer alappillérei?

Cs. Cs.: Monty egy amerikai farmon nőtt fel, hagyományos lótartó közegben. A vadlovakat figyelve azonban észrevett egy mintát. Megfigyelte, hogy ezek az állatok hogyan kommunikálnak egymással a természetes közegükben, és erre alapozva dolgozta ki módszerét. A képzési módszer lényege, hogy erőszakmentes: nem okozunk semmiféle fájdalmat a lónak, sem fizikailag, sem verbálisan, nem kiabálunk vele.

Ehelyett a ló kommunikációját megfigyelve és megtanulva értetjük meg a lóval testbeszéd segítségével, hogy mit szeretnénk kérni tőle. Mivel a ló saját kommunikációs rendszerét használjuk, nem pedig egy emberi nyelvet, amiből ő semmit sem ért, tudja, hogy mit várunk tőle, nyugodt és kiegyensúlyozott marad.

Nagyon fontos, hogy nem tőlük független testbeszédjeleket használunk. Azt a testbeszédet alkalmazzuk, amit ők egymás között használnak. Mivel ezt jól ismerik és értik, gyors és hatékony lesz a kommunikáció ló és lovas között. Biztonságosabb, egyszerűbb és eredményesebb így a foglalkozás, hiszen ha megérti, hogy mit szeretnék, és tudja, hogy az fájdalommentes, akkor jókedvűen megcsinálja. Ellenben, ha számára értelmezhetetlen jeleket használok, nem fogja érteni, mit várok el tőle, frusztrált lesz, mert nem tudja, mit kellene tennie. Próbálkozik mindenféle megoldással, amit az emberek sokszor félreértenek.

N. M.: A módszer fontos eleme a csatlakozás…

Cs. Cs.: A csatlakozás, vagyis a Join-Up mozzanatát sokan misztikusnak, elvontnak gondolják, pedig nagyon egyszerű. Ahhoz, hogy harmonikus legyen az együttműködés, el kell nyernünk a ló bizalmát, és a vezető szerepet. Ez jön létre a csatlakozás által, és ez nem tart tovább néhány percnél.

Az egész folyamat testbeszéddel történik. Monty módszere erre épül: úgy mozog, úgy viselkedik, mint a vezéregyed, a hierarchiában alatta lévő lovak pedig megértik és elfogadják, amit kér tőlük.

A lovak menekülő állatok, és ha a velük való foglalkozások közben nem tudnak az emberben biztonságra lelni, az életüknek ezt a részét félelemben élik. Fontos, hogy megmutassuk nekik, megértessük velük, hogy nem kell félniük, megbízhatnak bennünk. Vannak még, akik félreértik azt, amit Monty Roberts csinál, de egyre többen vannak azok, akik rájöttek, hogy nemcsak a lószeretet és humánusság miatt érdemes ezt a módszert megtanulni, hanem az eredményesség miatt is.

N. M.: Van olyan ló, akinek annyira elhibázott a képzése, hogy nem lehet a bizalmát visszanyerni?

Cs. Cs.: Egy lónak az első élményei meghatározók, újra és újra azokhoz nyúl vissza. Mi, emberek, ha van egy első tapasztalatunk valamivel kapcsolatban, új információk birtokában könnyen felül tudjuk írni, mert szavakkal megmagyarázhatjuk, mi miért történt. A lovaknál ez lehetetlen. Ha fiatalon elrontják a képzését, könnyen lehet, hogy 30 év múlva is meghatározza majd a viselkedését az a trauma.

Ezért is nagyon fontos, hogy már az első pillanattól jó élmények érjék a lovat az emberrel való közös munkában. Ehhez megint csak a kommunikációval való képzés a kulcs.

Persze a súlyosan traumatizált lovak sem menthetetlenek. Rá kell jönni a probléma valódi okára. A tulajdonosok mindig megfogalmazzák a problémákat, de a baj sokszor egészen máshol gyökerezik. A leginkább félreértettek általában a csődörök, vagy a domináns kancák. Óriási eredményekre képesek, ám ehhez óriási türelemmel kell velük bánni. A testbeszédük megértése náluk mind az eredményesség, mind a biztonság szempontjából kifejezetten fontos. Türelemmel és kitartással bármelyik lónál el lehet érni pozitív változást, készséget az együttműködésre.

N. M.: Monty nem csupán a mestered, barátok is vagytok. Milyen ember ő?

Cs. Cs.: Szelíd, alázatos, határozott. Nagyon együttérző nemcsak a lovakkal, hanem az emberekkel is. Ezért is hozta létre a Join-Up mellett a Lead-Up programot, amelynek én a magyarországi munkatársa vagyok.

A program a viselkedészavaros gyerekek mellett olyan embereken segít, akik komoly traumán mentek át, poszttraumás stresszel, depresszióval küzdenek.

Az Amerikai Egyesült Államokban néhány éve működik a program, sok veterán katonának segítették már a gyógyulását. Nagy-Britanniában is megvetette már a lábát, és bízom benne, hogy előbb-utóbb nálunk is elterjed majd. Ezért is hoztam létre az alapítványomat, a „Lovak az Emberekért – Lólegenda” Alapítványt.

N. M.: Roberts és a brit királynő kapcsolata legendás. A világ két ellentétes sarkából sodorta össze őket a lovak szeretete…

Cs. Cs.: II. Erzsébetet egészen fiatal kora óta intenzíven érdekelték a lovak. Újságcikkekből a tudomására jutott, hogy Kaliforniában van egy cowboy, aki erőszakmentesen, különleges módon foglalkozik a lovakkal, és nagy eredményeket ér el. Meghívta a királyi udvarba, hogy bemutassa a módszerét, azt, ahogyan a lovakkal dolgozik. A brit lovasudvar rendkívül hagyományőrző volt még akkoriban, néhányan kétkedve fogadták ezt a különös amerikait. A sikeres bemutatósorozat azonban nem hagyott maga után kérdéseket, csak arról, miként lehetne munkáját beépíteni a királyi udvar lovainak képzésébe, a versenyistállók legfontosabb részébe. Azóta az udvarban kizárólag Monty Roberts módszere szerint foglalkoznak a lovakkal. Az első könyvét is a királynő kérésére írta meg, sőt, II. Erzsébet brit királynő abban is segítséget nyújtott neki, miként szervezzen turnékat, hogy megismertesse a világgal különleges módszerét, melynek célját Monty így fogalmazta meg: „Egy jobb világot hagyjak itt lovaknak és embereknek”.

Cikkajánló